Októberben az ősz kincseit vettük sorra a gyerekekkel, ennek kapcsán ismerkedtünk meg Móricz Zsigmond Iciri piciri meséjével. A kezdő relaxáció (Szél játék, Égig érő fa vagyok,..) után a hálafa mondókáját is elmondtuk, elmutogattuk, majd berajzoltuk a boldogságvárunk első lépcsőfokára a hálavirágot, hiszen ezt a lépcsőfokot előzőleg már „megmásztuk”. Az Iciri piciri mese meghallgatását követően a kismacska pillanatnyi érzelmeinek megbeszéléséhez egy mosolygó és egy szomorú arcú cicafej síkbábot mutattam a gyerekeknek. A történet segített érzékeltetni a gyerekek számára, hogy vannak helyzetek, amikor szomorúak vagyunk valami miatt, és ez teljesen rendben van. De bíznunk kell abban, hogy ez az érzés változik és a dolgaink előbb-utóbb jóra fordulnak, ahogy a kismacska is végül megtalálta szeretett kis ökreit. Az esős időt kihasználva az Esik eső, csepereg, a kisegér kesereg,… kezdetű mozgásos mondókával folytattuk a játékunkat, majd beszélgettünk arról, ki hogyan vigasztalná meg a kisegeret. A legtöbb gyermek ötlete az volt, mondjuk azt az egérkének, hogy az eső azért jó, mert abból lesz a pocsolya, amibe beleugorhatunk.
Nagy örömömre szolgált, hogy az újonnan hozzánk érkező kisfiút is sikerült bevonnunk a játékba. Mindenkinek szívesen megmutatta a ruháját, amin épp az optimizmus szimbólumát láthattuk, a mosolygó arcot. Mindannyian utánoztuk is az arckifejezést, majd újra elővettem a cicafejeket, s a csoportot két részre osztva utánozták a szomorú és a vidám arcú cicát. Ezután a vidám csapat igyekezett mosolyt csalni a „szomorú” gyerekek arcára, ami sikerült is nekik.
Másnap kolléganőmmel dramatizáltuk a Tódi törpe varázsszemüvege című történetet (a szerző utólagos engedélyét kérve Terka törpével és Sári Sünivel), melybe a gyerekeket is bevontuk, ők voltak az erdei kisállatok, akik a történet végén felpróbálhatták a varázsszemüveget és együtt mondták velünk a „Szebben látó mondókát”. A mese előadás közben az egyik kislány hangos sírással igyekezett figyelmet kapni, így hát „beleszőttük” az ő szomorúságát is a mesébe, segítséget kértünk az „állatkáktól”, találjuk ki közösen, vajon miért szomorú és hogyan vigasztalhatnánk őt meg. A varázsmondóka végére szerencsére már a kislány is mosolygott, így még hitelesebb volt a mondóka „varázsereje” mindannyiunk számára.
Az interaktív mesét a „Világomban minden rendben van” című dallal zártuk, majd fa építőjátékból kiraktuk a mosolygó arcot.
Az előző napi szomorú és mosolygó cica arcok nagyon tetszettek a gyerekeknek, így mindenki készíthetett magának egy-egy cica síkbábot, hogy otthon is játszhassanak: hogyan tudjuk a szomorú érzést más szemüvegen nézve mosolygóssá tenni.
A „Szebben látó mondókát” a mindennapos mozgásunkba is beépítettük, gyakran mondogatjuk.
Köszönöm a kollégáim segítségét és a gyerekek kedves hozzászólásait, ezek segítenek számomra is „egyre szebben látóvá” válni.
(A mesékhez és a relaxációhoz felhasznált irodalom: Bagdi Bella, Prof. Dr. Bagdy Emőke, Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek (3-6 éveseknek), Budapest, 2017.; Móricz Zsigmond: Iciri piciri, Könyvmolyképző kiadó Kft., 2017.)

A boldogság foglalkozásom célja az érzelmek kifejezésének gyakorlása, a negatív érzések „elhesegetése”, a derűlátás, mint fontos érték a mindennapokban. Az optimizmus megközelítése- a negatív érzések átalakítása pozitívabbá, kellemesebbé. A társak, barátok szerepe az élmények feldolgozásában, vigasznyújtásban, az optimista szemléletmód beépülésében. (A van kire számítanom érzés, illetve a tudok másnak segíteni, hogy jobb legyen lelkület alakítása.) A borúsnak látott események, a rosszkedv könnyebb elengedése közösségi erővel. Ennek megtapasztaltatása nagyon sokat adott a hónap tevékenységeihez.

Csatlakoztunk a Világ Gyalogló Hónap programhoz, ami elsősorban közösségi élményt nyújtott. A kirándulás, séta során a játékok elősegítették az együttműködést, a gyerekek egymás közötti segítségnyújtását, az egymással szembeni türelem gyakorlását. Az esemény illeszkedett a heti témánkhoz, hiszen az erdei állatok kapcsán sokféle állat életmódjával ismerkedtünk meg, különböző állatfajtákkal bővült a gyermekek szókincse. A természetet közvetlenül megtapasztalni, őszi terméseket, faleveleket gyűjtögetni, gyaloglás során egyéni feladatokat végrehajtani, mind arra hivatott, hogy közvetlen módon érje őket a környezet varázsa. Az optimista varázspálcához is, minden gyermek egyedül keresett botot. Így ennek jelentősége felértékelődött, hiszen előzetes élmény előzte meg (maga a varázspálcához megkeresni a számukra tetsző botot) az elkészítését.
A varázspálca feladata, az erdei állatok felvidítása, boldoggá tétele volt, amit már óvodai játék keretén belül valósítottunk meg. A Tódi törpe meséje által, a gyermekek is megvigasztalták a szomorú állatokat az erdőben. Közben remekül fejlődött nyelvi kifejezőképességük, hiszen megfogalmazták, melyik állat miért szomorú, és hogyan szeretnék felvidítani. A varázspálca ereje mellett, használtuk az ölelést, szép szavakat, simogatást, puszit. A mesében lévő mondókát, amit Tódi törpe tanít a sünnek átfogalmaztuk, lerövidítettük, hogy a varázs mondókát a csoportra szabjuk és könnyen tanulhatóvá tegyük.
„Szép az ősz, szép a tél, Nyuszi csoport vígan él,
Szép a tavasz, szép a nyár, oly gyönyörű a világ.”
Parafatáblára a varázslattól, a gyermekek szép szavaitól felvidult állatok képeit díszítettük. A mese sünijének, az amúgy is évszakhoz aktuális Sün Házat telepítettünk az óvoda udvarára. Ezt a gyerekek berendezték, szalmával és némi sünnek való eleséggel kényelmessé tették.
Amellett, hogy gyakorolták milyen szebbnek és vidámabbnak látni a világot, milyen felvidítani társaikat, az állatok szeretete, tisztelete is nagy hangsúlyt kapott.

A októberi témánk az optimizmus gyakorlása volt. A relaxáció és Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok című dal meghallgatása után Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játékát játszottuk el. A gyerekek ezután gesztenyéből a földön kirakták Boldog Blanka vidám arcát. A mese előtt beszélgettünk arról, mit jelent az optimizmus kifejezés, kik az optimista emberek, hogy látják a világot a pesszimisták. Bezzeg Andrea Tódi törpe varázsszemüvege című mesét figyelmesen hallgatták a gyerekek, majd elkészítették a saját maguk varázsszemüvegét, kiszínezték az optimizmus jelét és lerajzolták magukat, amikor vidámak.