Egy szép áprilisi napon élveztük a sétát a parkban , a múzeumba az interaktív kiállítást és a fagyizást!
Apró örömök élvezete
A márciusi boldogságórát összekötöttük a nőnappal, a lányok köszöntésével. Közösen készítettünk virágokat, melyekkel a fiúk nőnap alkalmából köszöntötték a lányokat. A lányok örömmel fogadták a kis ajándékokat.
Mindenki értékes és fontos! – ennek erősítése érdekében igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni az egyéni köszöntésekre.
Láthatatlan kosarunka, apró, de annál értékesebb dicsérő szavak kerülnek, kiemelt figyelmet fordítva a belső tulajdonságokra.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A hónap témájához kapcsolódva az életünkben jelen lévő apró örömökről és az ezekhez kapcsolódó érzelmekről beszélgettünk. A feladatok közül az „Öröm perspektívák” témát választottuk, ezen belül pedig a „Túlfogyasztás – másképp fogyasztás (újrahasznosítás)” témát dolgoztuk fel.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
„Amikor figyeljük az esőfelhők gyülekezését az égen és a felhőpamacsokban észreveszünk egy-egy figurát, ahelyett, hogy oda sem figyelve a felettünk levő boltívre továbbmennénk, akkor élvezzük a jelen pillanatot. Amikor megengedjük magunknak egy-egy siker után az önelismerést és ünneplést, megéljük azt, hogy büszkék vagyunk a saját kiváló teljesítményünkre, vagy egy barátunkéra, akkor élvezzük a jelen pillanatot.”
Ezeket a gondolatokat elemezve vettük sorra, hogy a hónap folyamán milyen apró örömeink is voltak, és ehhez milyen érzelmek kapcsolódtak. Ezekből a pillanatokból állítottuk össze a havi munkánkat.
Minden gyermek „végigsétált” a maga hála-hídján, majd
apró örömeinkből postaládát készítettünk, ahová a diákok bedohatták, milyen öröm érte őket.
Az év végi foglalkozáson ezeket megnézzük.
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Március- Apró örömök
Az öröm megélése a pozitív pszichológia egyik fontos fogalma. A jelen pillanat átélése minden csodát magában rejt. Az 5 érzékszerv által nyújtott kellemes érzetek,az eső illata,a napsütés épp olyan kedves pillanat lehet a szívünknek ,mint egy szülinap vagy egy kirándulás egy szép dal,mese vagy bármi ami mosolyt csal az arcunkra.
Góliát es Pirinkó meséje még közelebb hozta az apró örömök megértését. Az udvaron ezután apró kedvességeket örömöket fedeztunk fel🙂
A március havi boldogságórás tevékenységünk a Boldogság Világnapjának megünneplésével valósult meg. Elképzeltük, hogy van egy bolygó egy messzi-messzi galaxisban, amit Jobb Veled aVilág bolygónak hívnak. A Jobb Veled a Világ bolygó legnagyobb ünnepe a március 20, a Boldogság napja! A bolygólakók az egész napot az apró örömök élvezetének szentelik, méghozzá úgy, hogy a gyerekek találják ki az ünneplés tevékenységeit. Ezért az óvoda összes gyermeke összegyült az intézmény előterében, és közös tánccal ünnepeltük ezt a nevezetes napot.