A hónap témájához kapcsolódva arról beszélgettünk, hogy vajon mennyire tudjuk megélni a jelen pillanatot, és élvezni a pillanat adta örömöket? A feladatok közül az „Öröm perspektívák” témát választottuk, ezen belül pedig a „Robotpilóta üzemmód – tudatos jelenlét” témát dolgoztuk fel.
Apró örömök élvezete
Egy szép áprilisi napon élveztük a sétát a parkban , a múzeumba az interaktív kiállítást és a fagyizást!
A márciusi boldogságórát összekötöttük a nőnappal, a lányok köszöntésével. Közösen készítettünk virágokat, melyekkel a fiúk nőnap alkalmából köszöntötték a lányokat. A lányok örömmel fogadták a kis ajándékokat.
Mindenki értékes és fontos! – ennek erősítése érdekében igyekszünk nagy hangsúlyt fektetni az egyéni köszöntésekre.
Láthatatlan kosarunka, apró, de annál értékesebb dicsérő szavak kerülnek, kiemelt figyelmet fordítva a belső tulajdonságokra.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
A hónap témájához kapcsolódva az életünkben jelen lévő apró örömökről és az ezekhez kapcsolódó érzelmekről beszélgettünk. A feladatok közül az „Öröm perspektívák” témát választottuk, ezen belül pedig a „Túlfogyasztás – másképp fogyasztás (újrahasznosítás)” témát dolgoztuk fel.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
„Amikor figyeljük az esőfelhők gyülekezését az égen és a felhőpamacsokban észreveszünk egy-egy figurát, ahelyett, hogy oda sem figyelve a felettünk levő boltívre továbbmennénk, akkor élvezzük a jelen pillanatot. Amikor megengedjük magunknak egy-egy siker után az önelismerést és ünneplést, megéljük azt, hogy büszkék vagyunk a saját kiváló teljesítményünkre, vagy egy barátunkéra, akkor élvezzük a jelen pillanatot.”
Ezeket a gondolatokat elemezve vettük sorra, hogy a hónap folyamán milyen apró örömeink is voltak, és ehhez milyen érzelmek kapcsolódtak. Ezekből a pillanatokból állítottuk össze a havi munkánkat.
Minden gyermek „végigsétált” a maga hála-hídján, majd
apró örömeinkből postaládát készítettünk, ahová a diákok bedohatták, milyen öröm érte őket.
Az év végi foglalkozáson ezeket megnézzük.