
Apró örömök élvezete


Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola
Októberben beszélgettünk arról, hogy miért jó bizakodónak, optimistának lennünk.
Lerajzoltuk egy boldog világ képeit.
A rajzok és beszélgetések során megállapítottuk, hogy milyen legyen a jövőnk?
Szép, színes, tiszta, egészséges, biztonságos. Legyen benne sok állat, növény, mosolygós emberek és persze a modern, környezettudatos épületek se hiányozzanak belőle.
Így legyen!

Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
Az első napon felolvastuk a mesét, amelyben kis teknőst találtak. A mesét, mint máskor megbeszéltük, és elmondtunk, mit éreztünk a mese hallgatása után.
A második napon játékkal kezdtük. Érzékszerveket mutattam, s minden gyermek elmondta, hogy ennek az érzékszervének mi esik jól, amely megélése által neki örömet okoz. (Pl.: nyelv- fagyi, fül- zene).
Megpróbáltunk együtt gondolkodni és beszélgetni arról, hogy milyen összefüggés van az érzékszervek és az apró örömök között.
A következő tevékenységünk az „öröm köröm” készítése volt. Rajzoltunk egy-egy kört, amelyet négy részre osztottunk. Minden részbe belerajzoltuk azt a tevékenységet, amely örömet okoz nekünk.
Végül meghallgattuk az „Imádok élni” című dalt.





Debreceni Lorántffy Zsuzsanna Általános Iskola
Rajzokban gyűjtöttük össze, ki minek örül:
-esik az eső, lehet pocsolyában mászkálni
-együtt vagyok a barátnőmmel vagy a barátommal
-játszok a szomszéd kisbabájával
-együtt focizunk
-hintázhatunk
-számítógépezhetek
-állatokat etetek
-együtt van a család
-tiszta környezetben sétálhatunk
stb.