Apró örömök élvezete

Két csoport összevonásával tartottuk márciusi boldogságóránkat. Megkérdeztem a tanulókat, mi az ami örömet okoz nekik a mindennapokban. Nagyon sok érdekes választ kaptam, amit közösen visszavezettünk arra, hogy minden szép és jó dolog, amit látunk, hallunk, érzünk, az érzékszerveinknek köszönhető: a természet szépsége, az anyuka símogatása, az étel íze, a zene ritmusa. Megállapították, hogy a szeretet, és a gondolkodás láthatatlan szervünkből ered, és annak kell az életben legjobban örülni, hogy minden szervünk működik. Öröm volt őket hallgatni!
Mindenki lerajzolta mit jelent számára az öröm, ami által megélik a mindennapok apró örömét (ami szerintük nem is apró,hanem hatalmas öröm). Az óra végén táncoltunk, zenét hallgattunk és énekeltünk.

Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
Sokat tudtunk újra játszani. Nagyon tetszett nekik a zsákban megbújt tárgyakkal a játék. Nagy örömmel rajzolták le mi okoz számukra nagy örömöt. Ezekből készült a tablónk is.
Kádas György EGYMI Tagintézmény
Amióta Boldogság órát tartok talán a leghálásabb téma a gyerekek számára ez volt. Nagyon szívesen beszéltek az aznapi és a régebbi örömeikről. Tetszett nekik az a játék, amikor az érzékszervekhez kapcsoltuk az örömforrást Bátran merték eljátszani egymásnak azt ahogy eszik vagy isszák a kedvenc ételeiket, italaikat. Szagolják azt ami épp a kezünkben van vagy simogatják az elképzelt tárgyat. Ezután a feladatlap nem okozott nekik nehézséget könnyen ki tudták választani azokat a tárgyakat, amelyek az érzékszervekhez kötődött. A mese meghallgatása után beszélgettünk a kedvenc hónapjainkról. Kinek miért kedves a kiválasztott hónap. A foglalkozás végén megrajzolták, megírták az apró örömök szigetét. Nagyon jól érezték magukat a gyerekek. Az óra végén tapssal köszönték meg a foglalkozást.