
Apró örömök élvezete




A Nemzetek hete keretein belül dolgoztuk fel az Apró örömök élvezete témát. Különböző országokba látogattunk el, ahol megismerkedhettünk az adott ország nevezetességeivel, zenéivel és a rájuk jellemző ételekkel is. Így az olasz ízeket előcsalogatva együtt pizzát sütöttünk, mellyel a másik csoportot is megkínáltuk. Jó érzéssel töltött el mindnyájunkat, hogy a saját kezünk által készített ételeket együtt, közösen fogyaszthattuk el.


Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola 5. a osztályos tanulóinak Hahota klubja.

7. foglalkozás: Örömhullámok
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek tanulják meg, hogy az apró dolgoknak is lehet örülni. Ismerjék fel, hogy mi mindennek örülhetünk.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Időkeret: 25-30 perc, az alkotás több időt is igénybe vehet.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga mondókra mozgunk. A mozgást lassan végezzük, így ezzel a relaxációs gyakorlattal kezdjük a foglalkozást. A gyerekek nagy örömmel végezték a feladatot, szívesen ismételték meg többször is.
Motiválás: A gyermekekkel olyan csoportról készült képeket nézegetünk, melyen mosolyognak a gyermekek. Felsorolunk közösen olyan dolgokat, amelyek mosolyra fakasztanak, amelytől szépnek tartjuk a világot.
Mesélés: Kerekerdő kalandra hív téged vers elmondása után elmeséltem az Újra együtt! mesét. Kiválasztottam a csoportból két gyermeket, egy alacsony és egy magas gyermeket, akik eljátszhatták a két szereplőt. A mesélés közben mi is utánoztuk azokat a mozgásokat, melyet Góliát végzett, mielőtt megérkezett Góliát! Kitakarítottunk, megfőztünk, megterítettük az asztalt, minden finomságot tettünk rá közösen. Megbeszéltük, hogy csak egészséges ételeket tehetünk az asztalra, majd vártuk Góliát barátját! Eljátszottuk közösen, hogy mi is becsuktuk a szemünket, és figyeltünk a körülöttünk lévő zajokra! Megneveztük, miket hallottunk, amíg csukva volt a szemünk. Majd folytattam a mesét.
Beszélgetés A mese végén megbeszéltük, hogy ki, minek örült, miért érezte magát boldognak. Soroljon fel mindenki olyan dolgokat, amik örömet okoznak nekik.
Esős nap játék! A gyermekekkel megkerestük azokat a dolgokat, amelynek esős napon is örülni lehet. Közösen építettek, megépítették Góliát és Pirinkó házát, közös rajzot készítettek, együtt játszottak, közösen táncoltunk egy vidám dalra.
Dramatikus játék: Ki fér bele a szívedbe játék? Minden gyermek elsorolhatta, hogy kik állnak a szívéhez a legközelebb otthon, és a csoportban.
A gyermekek szívesen vettek részt a mesében örömmel játszották el a mesébe szőtt játékokat!
Zenehallgatás alkotás közben: Megrajzoltuk Örömkét, majd a csoportban lévő dolgokból elhelyeztünk rá mindent, ami örömet okozhat. A tárgyak válogatása közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Imádok élni” című dalát.
A foglalkozás végén örömölelést tartottunk, ahol az volt a játék, hogy adott idő alatt próbálj meg minél több társadat megölelni. Ezután az udvaron eljátszottuk az Add tovább az ölelést játékot, és együtt örültünk a napsugár arcot simogató érzésének.


Próbálunk örömet szerezni intézményen kívül is , így esett hogy a Kecskeméti rendöröknek is mosolyt csaltunk az arcukra. Egy horgolócsoport tagjaként azt a küldetést vállaltuk magunkra, hogy szíveket horgolunk, melyek arra hivatottak, hogy ott lapuljanak a zsebekben, mikor nehéz helyzetekben vannak a rendőrök, mentősök, tűzoltók. Mivel intézményünkbe évről évre ellátogatnak a rendőrök, programot szerveznek a gyerekeinknek, őket választottuk, nekik adtuk a szívecskéket. További küldetésünk , hogy a tűzoltókat és az ápolókat is meglepjük horgolt szívecskékkel, mosolyt és örömet csalunk az arcukra.
