
Apró örömök élvezete


Az 1848-as Szabadságharc történetébe illesztettem a témát. Rácsodálkoztak az akkor élt emberek és gyerekek sorsára, életére, másmilyenségére. Beszélgettünk arról, hogy most sem vagyunk egyformák, és bárki elfogadható a másságával együtt. A beszélgetőkör végét a kokárdavirágba rajzolt kép zárta: mi okozza a legnagyobb örömöt? A gyerekek érdekeltté váltak az őket körülvevő társadalmi és természeti környezetük iránt. Pozitív „én” és „mi” tudattal fordulnak egymás felé. Csoportunk életét meghatározza: öröm, aktivitás, kötetlen vidám beszélgetések, humor, részvét, elfogadás, elengedés stb. illetve megtanulták ezeket az érzéseket közvetíteni
Ebben a hónapban a taktilis, szenzomotoros, kinesztetikus, vesztibuláris, proprioceptív, látási, hallási, ízlelési tapasztalásra helyeztük a hangsúlyt. Játékos formában kóstolás, zenehallgatás, mozgás, séta, relaxációs masszás, hintáztatás valósult meg.
Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Ráhangolódás után minden tanuló kapott egy-egy papírt, amire azt kellett felírniuk, hogy aznap mi volt az , ami örömöt okozott nekik. Név nélkül összeszedtük, nem volt olyan gyermek, aki nem szerette volna megosztani az osztállyal, így mindegyiket felolvastam és megbeszéltük.

A relaxációs gyakorlat után arról beszélgettünk a gyermekekkel, hogy mondják el azt a dolgot, aminek ők az utóbbi napokban a legjobban örültek. („Örömleltár készítése”)
Majd a munkafüzet öt érzékszervéhez kapcsolódó feladatokat oldottuk meg, azaz, felelevenítettük, hogy hogyan, mivel is érzékelhetjük, az élet apró örömeit – azokat, amelyek boldogsággal töltenek el bennünket -. A képek kapcsán beszélgettünk a fogyatékossággal élő emberekről, az ő „különleges érzékelésükről”.
Végül lerajzoltuk „Örömkét”, és az érzékszervek megjelenítése után, mindegyikhez gyűjtöttünk, apró örömöket, melyeket képek segítségével valósítottunk meg.
A foglalkozás elősegítette azt, hogy a gyermekek figyeljenek fel a környezetükben lévő apróságokra, azokra, amelyek örömforrások lehetnek, ezáltal fejlődön pozitív életszemléletük.

Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum
Téma: Apró örömök élvezete
A téma feldolgozása:
A tevékenységet körben ülve, a Tökfödő című játékkal kezdjük. Egyik gyerek kezében egy szív alakú párnácska, és elmondja, mi az az apróság, aminek ő a mai nap örül. A szívecske kézről kézre jár, a következő gyerek elismétli az előző gondolatát, majd hozzáteszi a sajátját. A 24. gyermek már az előtte elhangzott 23 osztálytárs örömforrását ismétli el, majd hozzáteszi a sajátját. A gyerekek nagyon koncentráltak, odafigyeltek egymásra.
Mesehallgatás következik, meghallgatják a Mese a hétpöttyös katicabogárról című mesét, amelynek főhőse egy olyan katica, akinek a káposztalepke adott ajándékba 2 pöttyöt, hogy ugyanolyannak érezze magát, min a többiek. Ám jelleme teljesen megváltozott, nem volt többé gőgös, hanem minden apróságnak tudott örülni. Ezután a gyerekek csoportban dolgoznak, majd az óra végén közös döntést hoztak meg: összetartozásuk jeleként másnap mindenki csíkos ruhát fog felvenni. A közös tervet sikeresen valósították meg, és nagyon élveztük ezt a napot!
Leiti Mónika, tanító

Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
A gyerekekkel egy séta alkalmával azon versenyeztünk, hogy ki tudja a legtöbb olyan dolgot összegyűjteni, ami nekünk örömet okoz.

Jármi-Papos-Őr Általános iskola
Az óra elején ismertetem az óra témáját, elméleti hátterét megismertetve a gyerekekkel: Akik élvezni tudják az élet apró örömeit, azok elégedettebbek, boldogabbak. Már gyermekkorban fontos, hogy megtanuljuk értékelni azt, amink van, értékelni a mindennapi apró örömöket, időt szánni az élvezetükre. „ Összehangoló” 6. : Helyben állva, a jobb lábatokat emeljétek fel térhajlítással; közben érintsétek meg a bal könyökötökkel; majd váltsátok a két oldalt, ritmikusan, folyamatosan! Ráhangolódásként közös daléneklés Bagdi Bella: Imádok élni c. dala
Utolsó feladatunkként csukjátok be szemeiteket fél percre, és gondoljatok arra, melyik volt „ Életem legboldogabb napja”!
Rajzoljátok le egy írólapra!” Ha mindenki elkészült, felteszi a táblára, és elmeséli nekünk az ő napjának a rövid történetét.

Az apró örömök élvezete az egyik kedvenc témánk.
Megtanultuk Bagdy Bella – Imádok élni című dalát, majd két csoportban elkészítették a gyerekek az „Örömlapot”, amire rárajzolták, ráírták azokat a dolgokat, melyek nekik örömet okoznak.
