1. „Repül a madár,szárnyalva száll,mert szabad madár”.
2. Mi van a kosárban?
Az érzékszervekhez találunk dolgokat,amelyek neked örömet okoznak!(plüss kutyus simogatása)
3. „Apró örömök kincsesládája.”
„Kincseink: Andris a barátom.
Apa megsimogat.
Apa és anya megcsikiz.
Anya megölel.
Papa vesz rágót.
Traktor.
Pepa malac.
Anya elvisz a boltba……stb.
Apró örömök élvezete
Március hónapban idézetekkel hangolódtunk a témára,majd a gyerekek elmondták meglátásaikat az élet apró örömei kapcsán. Ezután a munkafüzet kérdéseire válaszolva részleteztük, honnan meríthetünk örömforrást. Kiemelten szerepeltek még az érzékszervek is, amelyekkel sokoldalúan találhatunk életünkben kisebb örömöket. Rávilágítottunk arra is, hogy ezektől az apró örömforrásoktól, boldog pillanatoktól lesz teljes az életünk.
Végezetül az „Életfa” került szimbólumként az osztályunk bejáratára, amit körbe ragasztottunk mindenféle – számunkra fontos- boldogságot, és örömöt jelentő apróságokkal. Otthoni feladatként mandalákat kaptak színezésre diákjaim, amelyekből egy színes „Mandala- falat” alkotunk majd a járvány lecsengése után. Azt hiszem, hogy nagyon találóan választottuk ki a központi helyet kapott „Életfa” szimbólumát apró örömeink jelképeként, hiszen az életünk és lényünk ezekből táplálkozik!

Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A kicsikkel a tavalyi és az idei évben készült képeket válogattunk a szőnyegen. A gyerekek örömmel idézték fel a képhez kapcsolódó élményeiket, melyek mélyebb benyomást hagytak bennük. Jó volt hallani, hogy mennyi közös élményt éltek már át együtt, ami segítségével rá tudtunk világítani a hétköznapok apró kis örömeire. Ezt követően Boldog Dórát ráfektettük egy nagy csomagolópapírra és körülrajzoltuk. Az érzékszervei bejelölése után, a kicsik olyan örömöket soroltak fel, amelyet egy- egy érzékszerv segítségével érzékelhetünk. A tevékenység végén „Örömölelés” játékot játszottunk, ami az egyik kedvencük, majd elénekeltük ” Pozitív mondókát” amit szintén nagyon szeretnek a gyerekek.
Az elsősök felsorolták az életükben fontos szerepet betöltő emberek, tárgyak neveit, összegyűjtöttük őket, majd az általuk kiszínezett kincsesládába beírtuk őket.
Ezután le is rajzolták azokat a dolgokat, amik számukra örömet szereznek, és a ládikó mellé ragasztottuk őket.
Márciusban az apró örömök volt a téma. A foglalkozást relaxációval kezdtük, majd elénekeltük az Imádok élni című dalt. Lerajzoltuk kinek milyen apró örömei vannak. Elolvastam nekik az Újra együtt című történetet. Mi van a kendő alatt játékot játszottunk. Majd elénekeltük a boldog vagyok című dalt.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
Ebben a hónapban az apró örömök kaptak nagyobb hangsúlyt az óvodánkban. A csoportok különböző módon vették át a témát. A kicsik az udvaron, az utcán séta közben figyelték meg az ébredező természetet. Az óvónő felhívta a figyelmet a különböző apró szépségekre. Amik majd későbbiekben életérzéssé válnak. A nagyobbak már megutdták fogalmazni mi okoz nekik örömet. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a tárgyi dolgok, az ajándékok nyújtsanak a gyermeknek örömöt, hisz így könnyen közönyössé válik az igazán fontos dolgok irányába. A nagyobbakkal készítettünk kincsesládát, amibe „beleraktuk” a gyermekek örömeit. A gyerekeknek már a kincsesláda elkészítése nagy örömet okozott, és sokak ezt a közösségi élményt is beletették. Illetve örömgyűjteményt is készítettünk, a gyermekek lerajzolták számukra mi okoz örömet. És nagyon színes alkotások születtek, amiket meg is beszéltünk. Nagy örömmel láttuk, hogy milyen kifejezően beszélnek érzéseikről a gyermekek, milyen kreatív és egyéni ötletekkel állnak elő.
Az apró örömök témát folyamatosan a nap minden tevékenységében dolgoztuk fel. Nyílt napot szerveztünk a szülők számára. A gyermekek mosolyogva, büszkén nézték az óvodába érkező szüleikre. Örültek, hogy együtt tölthettünk egy délelőttöt velük. Egy kisfiú minden leányzónak hozott saját kézzel készített virágcsokrot Nőnapra. A lányok boldogan, megilletődötten vették át. Cserébe énekeltünk, versenyt, játékokat szerveztünk a fiúknak. Megéreztettük a gyermekekkel, hogy minden apró örömnek nagy jelentősége van életünkben.
Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Óvoda
Nagyon sok gyerkőc szép és okos dolgokat mondott arra a kérdésre, hogy tegnap vagy ma reggel milyen apró öröm ért téged, minek tudtál örülni? Elhangzott pl. jó, hogy így együtt vagyunk, hogy a tesóval kevesebbet verekedek, hogy induláskor nem szökött ki a kutyusom a kapun, hogy apa orvososat fog velem játszani délután stb. Természetesen végül az óvónéninek is kellett mondania egy-két apró örömöt.
Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
Ebben a hónapban az apró örömökkel foglalkoztunk, közben a hónap dalát hallgattuk. Olyan hétköznapi dolgokról beszélgettünk, amitől szebb az életünk. A témát feldolgozva, elolvastam az Újra együtt! c. mesét, majd kiszíneztük Góliátot és Pirinkót. Tapogatós játékot játszottunk , majd megrajzoltuk és kiszíneztük Örömként, amit a csoport közösen készített.