Talán soha nem éreztem ennyire fontosnak és aktuálisnak, hogy foglalkozzunk az apró örömökkel!
Nagyon éhezünk már mindenféle jóhírre, örömteli hírre!
Szerencsére a gyerekek így az online térben is meg tudták mutatni, milyen sokféle örömforrás létezik:
-új játék,
-a házi kedvenc,
– találkozás egy rég nem látott ismerőssel
– a zenélés
– lovaglás
– kerékpározás…
– kirándulás
-együtt lenni a családdal
– játszani a testvérrel
-találkozni egy baráttal …
Apró örömök élvezete
Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI
Az ötödikes osztályom nagyon szerethető kis csapat. Minden feladat elé nagy kihívással tekintenek, szeretnek új dolgokat kipróbálni. Nagyon kreatívak, öröm velük dolgozni. Összegyűjtöttük azokat a közös élményeinket, amiket szeptember óta átéltünk.
Sajnos a járványhelyzet miatt márciusban csak kevés időt tölthetett együtt a csoport. Azonban március első hetében a gyermekekkel közösen magokat csíráztattunk, ültettünk. A gyermekek nagy lelkesen vettek részt ebben a tevékenységben. Mindennap izgatottan és kíváncsian léptek be a csoportba, az útjuk először mindig a csíráztató sarokhoz vezetett, „vajon kibújtak-e már?” kérdések kiegészítésével. Mikor látták, hogy már valamelyest kihajtottak, növekedésnek indultak a csírák, megjelent arcukon az öröm, valamint az örömteli mosoly. A gyermekek egymásnak mesélték, adták tovább az apró örömöt, ennek élményét és hívták egymást a növénysarokhoz, hogy mindenki részesülhessen a csírák, növények növekedésének örömében.
A márciusi boldogságórát digitális formában tartottuk a család bevonásával.
Feladatok, melyeket minden gyermek családi körben oldott meg:
1. „Virág nyílik…” című verssel ráhangolódás a témára.
2. Segíteni jó: a motivációs videó (https://www.youtube.com/watch?v=3exKVc4sjuo) alapján beszélgetés a másoknak való örömszerzésről, saját, családi tapasztalatok felelevenítése.
3. Mindenki megfogalmazta a saját hétköznapi apró örömeit.
4. „Örömvár” vagy „Apró örömök szigete” címmel rajz készítése, melyről fotót küldtek nekem.
Március hónapban másodikos tanítványaimmal nem telt el úgy nap, hogy ne idéztük volna fel azokat az apró örömöket, melyeket másnak az életébe csempésztünk. Beszélgettünk azokról az apró örömökről is, amelyek velünk történtek. A tantermen kívüli digitális oktatás megváltoztatta az addigi életünket ismét. Még nagyobb szükség lett odafigyelni magunk és mások életére. A gyerekek nagyon sokat segítettek otthon, mindezek kifejeződtek rajzban, megjelentek fénykép formájában. Apró örömként többet foglalkoztak a házi kedvencekkel is. A tanulás mellett, a közös játék, az együtt töltött idő még fontosabb lett a hétköznapokon is. Az egyik kis tanítványom verset írt az apró örömökről. Közösen szorzótábla versben vetettük lapra pozitív gondolatainkat. Ebben a hónapban is nagy hangsúlyt fektettünk a magunk és mások boldogságára.
1-szer 6 az 6 Egészséges vagy!
2-szer 6 az 12 Jutalmad elnyerhető!
3-szor 6 az 18 Hibátlanul olvasol.
4-szer 6 az 24 Segíteni kötelesség!
5-ször 6 az 30 Higgy magadban ma is!
6-szor 6 az 36 ÖSSZETARTUNK CSAPATBAN!
7-szer 6 az 42 Két karomban sok-sok erő!
8-szor 6 az 48 Ez a nap is teljen jól!
9-szer 6 az 54 Sok jó ötlet jöhet még!
10-szer 6 az 60 Dicséretet kaptam.
Több témához illő mese és videó után figyelmünket a tavaszi örömökre irányítottuk. Próbáljuk az otthonlét alatt észre venni a nyíladozó természet szépségeit. Az örömforrásokat érzékszerveink szerint csoportosítottuk. Bagdi Bella gyerekdalait hallgattuk, ez vidámságunkat fokozta.
Rado Tibor Általános Iskola és EGYMI Győr
Ebben a hónapban megtanultuk, hogy a legapróbb örömök is rengeteget jelentenek, építenek bennünket. Minden érzékszervünket élesítettük az örömforrások felé. Neveink betűiből örömlistákat írtunk, amik jól szemléltetik, mennyi jó vesz körül bennünket. A digitális oktatás során még montázst is szerkesztettünk a témához.
Ebben a hónapban nagy szükségünk van észre venni az élet apró örömeit! Hónap elején elkészítettük Örömke plakátunkat, mindenki kiválasztotta az örömforrásait, kivágta, majd felragasztottuk őket Örömke figurájára. Digitális oktatásban feldolgoztuk a témához kapcsolódó tanmesét, érzékszerveinkhez örömöket gyűjtöttünk.
Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Óvoda
Az online időszak alatt a kis másodikos Zümikék otthon készítették el a saját boldogság örömvárukat. Előtte beszélgettünk arról, hogy kinek mi okoz örömet: család, barátok, kedvenc- játék, étel, ital, illat, dal, hobbi, sport, évszak…
Nehéz élethelyzetbe vagyunk újra…🙁 Elszigetelődve, bezárkózva, aggódva. Mi lesz? Hogy lesz? Mikor lesz végre vége? Tele kérdésekkel, amire nem tudjuk még a választ! A gyermekek is szoronganak a megváltozott élethelyzet miatt, a barátok hiánya miatt, az óvoda – iskola nélküli napok miatt. Tudatosítani kell bennük, hogy lesz jobb, szebb világ még. Bátorítani, erősíteni, biztatni kicsiny lelküket. Próbáljuk megtalálni a napunkban, a gyermekek napjaiban az apró örömöket, szépségeket. Hívjuk fel figyelmüket az élet szépségeire, az erőt, energiát adó dolgokra, fontos ember kapcsolatokra, és azok érzelmi elemeire, mint a: mosoly, ölelés, szeretet, szívesség, segítség, empátia, törődés, figyelem, türelem, egeszségvédelem.