2020. március – apró örömök élvezete (Szorgos Hangya csoport)
Boldogág = öröm. Jó érzés egy nagy ölelés.
Felülni a ló hátára, mert az a kedvenc állatom, élvezetes.
Virágot ültetni, magot vetni, maradandót alkotni, hogy szebb legyen a csoportszobánk, felemelő érzés.
Ajándékot készíteni egyes egyedül nőnapra, páratlan élmény.
Felfedezni, hogy kipattant a rügy, és rózsaszín szirmot bontogat a vízbe állított faág.
Apró örömök élvezete
A tíz hónapos személyiségfejlesztés hetedik témáját, (az „apró örömök élvezete”) sajnos a koronavírus járvány miatt, már nem tudtuk az oviban feldolgozni. Mivel a gyerekekkel és a szülőkkel a facebook zárt csoportján keresztül tartottuk a kapcsolatot, így online formában zajlott a megvalósítás. A szülőkkel részletesen ismertettem a választható feladatokat. Csoportunk 14 gyermekétől kaptunk visszajelzést. Kivétel nélkül mindenki a kincsesláda elkészítését választotta. Sok apró öröm került bele mindenki részéről. A szülőket kértem, hogy őrizzék meg a ládikákat, melyeket majd elhelyezünk a csoportunkba, ha újra megnyit az óvoda és akkor azok a gyerekek is elmondhatják, hogy ők mit tennének egy ilyen kincsesládába és miért.
Nyírmártonfalvi Általános Művelődéi Központ
Megfogalmaztuk, lerajzoltuk, eltáncoltuk milyen helyzetekbe érezzük jól magunkat.
Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
A kollégium biológia tanára a BISEL-verseny döntőjére készítette fel négyfős csapatunkat, amelyen a feladat egy, a program teljesítését bemutató prezentáció készítése volt. A járvány kitörése előtt még készülhettek csoportos képek, a későbbiekben különböző digitális kommunikációs csatornákat találtunk,hogy befejezhessük a munkát.
Létrehoztunk egy közös Google-ppt. bemutatót, ahova mindenki a saját diáit bemásolhatta. Az elkészült fotókat összeválogattuk és az egyik diák vállalta a közös design megalkotását. Növényhatározás és forráskutatás után elkészült a ppt. , amit a digitális térben ugyan de mégis együtt készítettünk.
Az óra témája az örömök jelen pillanatban való megélésének feldolgozása volt. A lehetséges örömöket kategóriákra osztottuk fel és így rendeztük el az apró örömöket. A plakát elkészítése közben megbeszéltük, ki milyen megélését tudja a jelennek leginkább kihasználni saját lelki életének támogatására és rekreációra. „Tudni kell megállni” történetét olvastuk el és mondtuk el a véleményünket. Ötletgyártással próbáltunk még lehetséges tevékenységeket gyűjteni, amelyekkel az apró örömöket becsempészhetjük az életünkbe így örömleltárt állítottunk össze.
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
Ez a téma az, amely szinte az óvodás mindennapokban jelen van, hiszem ez a fajta pozitivítás a gyermekek tevékenységeiben, játékában szinte mindig ott van. Sokszor elég egy mosoly, amikor már úgy érkezik reggel, képzeld ez történt velem, ők a legkisebb dolgokat is örömmel élik meg. A témafeldolgozáshoz kis relaxálás után, mindig a mesét választom ráhangolódásnak, ez nem történt másként most sem. Amint elmondtam a mesecsalogató mondókát, a gyerekek többsége a szőnyegre kuporodott. Bezzeg Andrea: Újra együtt! című meséjét meséltem. A mese végén a kérdésekre is válaszokat kerestünk, majd kíváncsi voltam a gyerekeknek ki a legkedvesebb, kit szeretnek a legjobban……. Hát persze, hogy az anyukákat mondták! Ugyanis ajándékkészítést terveztem ebben a hónapban, így nekiálltunk az anyák napi ajándékok elkészítésének, mert mi lehetne annál nagyobb örömforrás, mint saját készítésű ajándékkal készülni az édesanyáknak.
3 különböző nehézségű meglepetés készítésének fogtunk, hogy mindenkinek sikerélménye, és öröme leljen benne, miközben készíti. Közben is sokat beszélgettünk arról, hogy még mi okozhat nekik örömöt, mi minden lehet örömforrás egy – egy napjuk során. Egyik délelőtt, pedig örömsétára is indultunk, nem is kellett sokat mennünk, mert örömünkben meg is csodáltuk, hogy a gólya épp a fészkében napozott!
Halászy Károly Általános Iskola
Örömet szerezni mindenki szokott. Maximum nem tudja, hogy fogjon hozzá. de ha egyszer megtalálja az első ötletet,már mindenkit szeretne meglepni! És ez így jó.
Március hónap a nemzeti ünnepünket juttatta eszünkbe. Osztályom nagyon szeret rajzolni, színezni. Boldogság tölti el őket alkotás közben, így egy Vámos Robi által rajzolt képet színeztünk ki. A színezés közben Bagdi Bella dalát hallgattuk. A munkánk befejezése után beszélgettünk a rajzon található kifejezésekről: boldogság, öröm, szeretet, csodák, bizalom , hit, hála, megértés, varázslat. Apró örömökről beszélgettünk, s tervezgettünk. Nem gondoltuk volna , hogy ez lesz sokáig az utolsó iskolában megtartott Boldogságóra.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Ebben a hónapban – utólag kiderült, hogy milyen jól tettük – már az első nap foglalkoztunk az apró örömökkel. Gyönyörűen sütött a nap, így a téma felvezetéseként a nap öröme ez volt. megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mindennap kiválasztunk valamit amire aznap különösen odafigyelünk, és keressük benne az örömet, a szépet. A hét többi napjára a következő dolgokat választottuk:
kedd – az ételek íze – milyen ízletes, finom az étel, mindenki kiválasztotta a nap folyamán melyik étel volt számára a legfinomabb, ízlelgette, élvezettel fogyasztotta. Milyen volt? Édes? Sós? Miért szereti?
szerda: – az úszás legjobb pillanatai
csütörtök – a baráttal töltött értékes idő
péntek – a szabad barkácsolás, kreatívkodás öröme (témajavaslattal, de sokféle technikai lehetőséggel)
A második héten a Nemzeti Ünnepre készülve a sok huszáros, katonás meséből nagyszerű játékok bontakoztak ki, melyben mindenki megtalálta a napi kis örömteli pillanatát.
A mi kis csoportunk május hónapban az apró örömöket dolgozta fel, és ebben a „furcsa” helyzetben született egy mese:
Ödön öröm bödönkéje
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl…..na jó, azért nem is olyan messze, csak az Őrségben, egy kis erdőszéli faluban élt Öröm Ödön.
Ödönnek volt egy bödönkéje, ami telis-tele volt a naponta begyűjtött apró örömökkel. Amerre járt, összeszedte, elraktározta, gondolta, hogyha találkozik olyan kisgyerekkel, aki éppen szomorkodik, búslakodik, lóg az orra, nincs jó kedve, no akkor neki biztos adni fog a bödönből valami apróságot. Volt abban mosoly, madárcsicsergés, frissen kaszált mező illata, levendula, sokféle kavics, napsugarak melege, sütemény illata.
Eljött a nyár, és vele együtt a táborozó gyerek-sereg is. Sátrat vertek a faluszélén, hangoskodtak, kiabáltak, csúnya szavakat mondtak egymásnak. Erre a hangzavarra figyelt fel Ödön, felvette az erdőjáró gumi-csellóját, és elindult megnézni, hogy mi ez a lárma a falu végén?
Amikor odaért, éppen két kiskamasz esett egymásnak, mert valami mondvacsinált ürügy miatt nem tudtak megegyezni a sátor felállításának menetén. Hogy jobbról vagy balról, vagy mittudomén mi volt a bajuk?
Ekkor megszólította őket Ödön:
– Ti miért nem tisztelitek egymást?
– Hmmm, mi van? – néztek rá bambán a fiúk.
– Azt kérdeztem, miért nem tisztelitek egymást? – ezen mit nem értesz?- Ödön kezdte elveszíteni egyébként híres türelmét.
– Hááát, mert nem igazán tudjuk, hogy hogyan kellene a sátrat felhúzni. És ezen vesztünk össze.
– Akkor miért nem kértek segítséget? – szögezte nekik a kérdést Ödön.
– Mert akkor kicsúfolnak bennünket a többiek, hogy bénák vagyunk, még ezt sem tudjuk….-mondták halkan a fiúk.
– Ja, hát ez a baj? – morogta a bajsza alatt Ödön. A szégyentől való félelem….de ezt csak úgy tudjátok legyőzni, ha szembe mentek vele. Oda kell állni a társaitok elé, és őszintén elmondani, hogy nem tudom ezt megcsinálni, kérlek segíts!
– Na, menni fog? – kérdezte Ödön a megszeppent kisfickókat. Ha sikerült a sátrat összerakni, akkor gyertek el hozzám a faluba, ott lakom a templom mellett, mutatok nektek valamit.
A fiúk – mintha valami varázspor szállt volna le rájuk – békésen és illedelmesen megkérték egyik társukat, hogy legyen szíves segíteni nekik a sátor felállításában. Mikor végeztek, megköszönték neki, majd elindultak a faluba, a templom felé, ahová Ödön hívta őket.
Izgatottan beszélgettek, hogy vajon mit is fog nekik mutatni…..Bekopogtak az ajtón, és beléptek a házikóba. Hát, egy piros pöttyös bödönke állt a konyha közepén. Ödön szívesen fogadta őket, és arra kérte a fiúkat, üljenek le nála. Mesélni fog nekik.
Egyszer, réges rég, élt a faluszélén az öreg Málcsika néni. Már régóta egyedül élt a kis vályog házikóban, amit még a szülei építettek valaha. Málcsika néni ismert minden füvet, virágot, fát az erdőszélén, és az erdőben is. Az állatok is jó barátságban voltak vele, hiszen minden áldott hajnalon kiment az erdőhöz, a napfelkeltét üdvözölni. Minden nap hálás volt ezért, hogy ismét láthatta a Napot felkelni a fák mögül, és a sugarai melengették a lelkét. Elbeszélgetett a kint legelő vadakkal, őzsutákkal. Nekik mondta el örömét, bánatát, ha úgy adódott. Ezeket a pillanatokat soha senki el nem vehette tőle. Ezek az Ő pillanatai, apró örömei voltak.
Egy meleg, nyári hajnalon a zöldellő, réti virágoktól pompázó árokparton ülve, sajgó lábait masszírozta, megjelent előtte egy tündér. Onnan tudta, hogy tündérrel van dolga, hogy az illető lénynek szárnyai voltak – persze ettől lehetett volna még angyal is -, pörgős szoknyája, balerinacipője, és aranyló hajában rózsaszínű szalag lebegett.
Azt súgta neki a tündér: – Málcsika néni, ha igazán örömmel tölt el az, hogy minden hajnalban kisétálsz ide az erdőhöz, akkor gyűjtsd be ezeket a szép pillanatokat. Talán akad egy bödön a háznál….?
Hát ez az élmény olyan csodás volt, hogy innentől kezdve, mihelyst hazaért, a kamrából előhozott egy pöttyös bödönt, és abba tette el a napi apró örömöket.
Ha talált egy-egy érdekes kavicsot vagy szép virágot, azt is hazavitte és a pöttyös bödönkébe rakta el a sok lelket szépítő élménnyel együtt.
Az Őrség sok turistát, látogatót vonzott már a régi időkben is. Sok idegen, messziről érkezett ember kereste fel az eldugott településeket, erdőket, mezőket.
Így történt, hogy a faluba is betévedett néhány városlakó, akik bizony semmit nem tudtak az itteni életről, szokásokról, emberekről. Hangoskodtak, türelmetlenek voltak, néha még a szemetet is maguk után hagyták, s ekkor bukkant elő Málcsika néni a kis házikóból.
Köszöntötte az idegeneket, azok meg csak nézték, hogy hmmmm, ők ehhez bíz’ nincsenek hozzászokva.
No, Málcsika néni behívta őket a házikóba, vendégül látta őket, majd mesélni kezdett nekik az erdőről, mezőről, az itt élő sokféle állatról, madarakról.
Arról, hogy mennyi szépséget rejt magába ez a vidék. Mennyi apró örömet adhat az embernek, ha igazán, tiszta, nyitott szívvel látogatja meg a tájat.
Akkor előhozta a pöttyös bödönkét, felnyitotta a tetejét, és adott nekik szép formájú kavicsot, száraz préselt virágot emlékbe.
Megkérte őket, hogy hajnalban menjenek ki vele az erdőhöz, mert olyan szép látványt a városban biztosan nem látnak.
Másnap hajnalban együtt kimentek az erdőszélére, és várták a napfelkeltét.
Hát, uramfia, a városi emberek a csodálattól még szólni sem tudtak. Nem is hangoskodtak, csak ámultak……
Hálásan megköszönték Málcsika néninek ezt a csodát, és megígérték, hogy ezt az élményt sok embernek mesélik majd el, és ők biztos, hogy ezek után jobban figyelnek majd és türelmesebbek lesznek, ha a természetben járnak-kelnek.
A mese végére érve, a két fiú sokára tudott megszólalni, akkor is csak halkan. Azt kérdezték, hogy kimenne –e velük Ödön hajnalban napfelkeltét nézni?
A bödönkéből ők is kaptak emlékbe egy-egy szép kavicsot.
Így volt, igaz volt, mese volt. Ha nem hiszed, menj el Ödönhöz az Őrségbe, biztos szívesen lát Téged is.
Neked is lehet pöttyös bödönkéd, ha tiszta szívvel figyeled a körülötted lévő világot.