Ezt a témát online oktatás alatt beszéltük át, oldották meg a tanulók. A beszélgetés után az volt a feladatuk, hogy válaszoljanak számítógépen az általam feltett kérdésekre, majd küldjék vissza a válaszaikat nekem. A visszaküldött válaszokat összesítettem és táblázatba foglaltam. A gyerekeknek is elküldtem.
Apró örömök élvezete
Beszédes József Általános Iskola
Ezt a témát online oktatás alatt beszéltük át, oldották meg a tanulók. A beszélgetés után az volt a feladatuk, hogy válaszoljanak számítógépen az általam feltett kérdésekre, majd küldjék vissza a válaszaikat nekem. A visszaküldött válaszokat összesítettem és táblázatba foglaltam. A gyerekeknek is elküldtem.
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
Sajnos a járványhelyzet miatt megint digitális oktatásra tértünk át. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a szülőkkel a zárt facebook csoporton keresztül. Igyekeztünk minél több apró örömöt hozni az otthoni életükbe, különböző játékokkal (esős napon örömök), feladatokkal (mosolygós képek nézegetése), dalokkal, mesével, mondókákkal. A szülők nagy aktivitásának köszönhetően sok visszajelzést is kaptunk, ami számunkra nagy öröm volt. Nagy sikert aratott a gyerekek körében az érzékszerveink játék, kreatív rajzok születtek.
Kedves Kollégák!
Ebben a hónapban sajnos megint az online oktatásé lett a főszerep. A gyerekek nagyon nehezen viselték az újabb elválást, ezért azt találtuk ki, hogy mindenki ráírja rövid cetlire, hogy milyen apró örömök érték a karantén ideje alatt és ezt egy Kindertojás műanyag kapszulájába tesszük, amelyet jövőre bontunk ki. A gyerekek nagyon élvezték a feladatot és amikor személyesen találkoztunk, sokan el is hozták az általuk készített kis kapszulákat.
Óvodánkban az „Apró örömök élvezete” témakört a korcsoportok életkori sajátosságainak figyelembevételével dolgoztuk fel. A legkisebbek figyelmét a mindennapi tevékenységbe ágyazva , a mindennapok szépségei felé irányítottuk. Megpróbáltuk számukra az örömszerzést élménytelivé tenni, hisz örömöt nem tárgyak, inkább gesztusok okozzák. Ezért pozitív visszajelzéseink, dícséreteink alkalmával az „öröm” kifejezést használtuk: „Örülök, hogy…..” Ennek a korosztálynak sokszor maga a tevékenység a fontos, nem pedig a produktum. Örültünk minden meglepetésnek, amit a hétköznapok tartogattak a számunkra, a lapos kavicsnak, amit az út mellett összegyűjtöttek, vagy az óriási kartonnak, melyre az udvaron nagyokat lehetett festeni, ecsettel fröccsenteni.
Örömeinkre emlékszünk is, és amikor egy-egy emlék előkerül, újra érezzük, átéljük, bizsergünk. Ezért ballagó nagyjainkat egy videóval örvendeztettük meg, mely az elmúlt 3-4 óvodában töltött év alatt készült pillanatfotókból lett összeállítva. Kiváló alkalom volt ez az együtt emlékezésre, a mindennapojk apró örömeinek felidézésére, újraélésére.
A mindennapi örömök boldogságot okoznak a gyermekek számára.
Sokszor kezdeményezünk beszélgetést arról, miért is érdemes az élet apró örömeit észrevenni; hogy a boldogságunk, lelki jólétünk nem egyszeri nagy események eredménye, hanem az élet pici jó dolgainak élvezete.
9.-10. osztály
A témát a szülők segítségével dolgoztuk fel.
Elmesélték A tizenkét hónap című mesét, megbeszélték, hogy miről szólt a mese, kik a szereplők.
Postán elküldtem a tankönyvben lévő színezőt, ami azt az üzenetet közvetítette a gyerekeknek, hogy mindig találok valamit, aminek örülhetek. A keresztrejtvényt szintén elküldtem a családoknak, amit a szülők, testvérek segítségével megfejtettek. Kértem őket, hogy azon a napon, amikor foglalkoznak a feladatokkal, tegyenek olyan dolgokat, ami nekik örömet okoz, majd gondoljanak a körülöttük levőkre, és valami apró örömet okozzanak a családtagjaiknak. A következő válaszokat kaptam vissza: -Anyának segítettem teregetni. – Apával megetettem az állatokat. – Sétáltam egyet a testvéremmel, megnéztük a szomszédok kutyáit, meg is simogattuk. – Láttam a kedvenc mesémet a tv-ben. – Átjött a barátom, és együtt játszottunk. – Szedtünk nyiladozó tavaszi virágokat, fűszálakat. – Hallottam madarat csiripelni. – Festettem anyával kavicsokat és nekiadtuk a postás néninek.
Öröm volt olvasni ezeket az apró történeteket, amik a gyerekeket örömmel töltötték el.
Kértem őket, hallgassák meg Bagdi Bella: Imádok élni című dalát.
Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium
Megbecsüljük az apró örömeinket.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
A 3. a osztály a tanévben nagyon kreatív és elmélyült módon ismerkedett a boldog élet titkaival. A boldogságórákon kívül a rajzóráikon is az érzelmek világával foglalkoztak egész évben.
A koronavírus járvány idején kiemelten fontos megtanítani a gyerekeknek, hogy szorongásaikat, rossz érzéseiket, hogyan tudják oldani, ha a jelenben maradnak és az ott elérhető apró örömökre koncentrálnak, illetve ha megnyugodtak hogyan üríthetik ki az elméjüket.
A 3.a osztály a téma vizuális megjelenítését az éves munkájukhoz méltó kreativitással és minőségben alkotta meg.