Az 1. Boldogságórát ebben a hónapban március 8-án tartottuk. Az órát Donászy Magda: Hóvirág című versével indítottuk.
–Hóvirágom, virágom, mi újság a világon? –Véget ért a hosszú tél, simogat az enyhe szél, melegebben süt a nap, újra szalad a patak. Hallottam a cinegék kikeleti énekét, tavasz jár a határon. –Ó, be szép ez virágom! Nekünk is nagyon sok örömöt adott e reményt hozó parányi kisvirág. Megcsodáltuk az emeletes házak előtt hófehér harangocskáját séták alkalmával. Rajzórán megfestettük a virágokat. A fiúk Nőnap alkalmából felköszöntötték a kislányokat a tavasz kedves virágjaival: árvácskával és nárcisszal. A tanító néniknek kankalinnal kedveskedtek.
Tovább folytattuk az órát. Daloltunk az őzikéknek, és próbáltuk őket kicsalogatni a mezőre. Elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, amit nagyon sokszor kérnek a gyerekek. A furulyaszóval kísért változatot szeretik a legjobban. Örömöt okoz nekik ez a dal. Ezután következett a várva várt mese. A kert legszebb virágairól meséltem.
Minden virág tudni akarta, ki is a legszebb a virágoskertben. A vörös rózsák magukat tartották a legszebbnek, mert bársonyos szirmaikat hamar kibontják a szikrázó napsütésben. A százszorszépek magukról zengtek ódákat, mert egész nyáron kedvesen virítanak. A nagy sárga krizantémok akartak az elsők lenni. Ők ősszel is pompáznak a kertekben, utolsó reménysugárt adva ezzel az embereknek. Egy nap betoppant a kertész a kis kertbe. A virágok kihúzták magukat, csillogtatták szirmaikat. A kertész meglátta őket, boldogan mosolygott, és ezt mondta: -Milyen szép virágjaim vannak, együtt gyönyörűek. Egy nagy vázába tette őket az asztal közepére, majd azt mondta: -Csodaszép virágcsokrom van. Így együtt a legszebbek.
Ezek a kedves virágok mennyi örömöt okoztak már nekünk is az osztályban. Az élet szépségét, a reményt hirdetik. Tündérlánykák kacaját hordozzák, és ezt mindannyian érezzük valahol legbelül.
A tanóra végét örömmeditációval zártuk. -Hunyd be a szemedet! Gondolatban elröpülünk a kertész csodakertjébe, oda, ahol önfeledt vidámak voltunk. Emlékezzünk vissza az örömökre, ami bennünket ért. Emlékszel? A hűvös reggeli harmat megcsillan a pókhálón. A harangvirág giling-galangszója messzire hallatszik, a gyöngyvirág csengettyűi finoman csilingelnek. A viola fűszeres illata kóricál a levegőben, a pitypang apró bóbitái szárnyra kapnak a napsütésben. És ott van a zsindelyes házikó az ablakában sok-sok muskátlival. Az udvar közepén virágzik a hatalmas cseresznyefa, amit a méhecskék döngicsélnek körül. A katicabogarak a szirmokon hintáznak, és ha elfáradnak, a fatörzsön üldögélnek. És halljuk a zöld ruhás tündérke hangját, mely olyan, mint a patak csobogása. Szórja-szórja a szépséget és a boldogságot a pompázó virágoknak. Köszönöm, hogy velem utaztál ebbe a meseszép világba. Szeretném, ha a pillanatok varázsát sokáig megőriznéd. Ültesd el ezeket a parányi csillagokat szívedben! Legyen veled minden nap.
Rajzórán megrajzoltuk a kertész kis kertjét a tarka virágokkal, akik színesre festik a nevető földet. Meghívtuk magunkhoz vendégségbe a kertészt a virágokkal együtt. Mi is ünneplőbe öltöztettük a szívünket. Megterveztük a virágok ruháját. Megbeszéltük, hogy miért ez illik hozzájuk. Választottunk magunknak kedvenc virágot. A rajzórát Bagdi Bella: Imádok élni című dalával zártuk.
A 2. Boldogságórát a március 15-ei ünnephez kötöttük. Megterveztük közösen az ünnepi ajtódíszünket, és el is készítettük. Meghallgattuk és megnéztük a Kolompos együttes Jönnek a huszárok koncert részletét. Énekeltünk és táncoltunk az együttessel. A mi osztályunkban is sok ügyes néptáncos tanuló van. Alaplépéseket, egyszerű motívumokat tanítottak a dalokra a többieknek. Elszavaltuk Hétvári Andrea Szép zászlónk című versét. A Kis Kata Zenekar Magyar vagyok című dala megdobogtatta mindannyiunk szívét. Együtt énekeltünk az énekessel: Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó. Magyarnak lenni, igenis jó!
A Boldogságórák alkalmával csodálatos pillanatokat éltem meg ezekkel a gyerekekkel. Szeptember óta nagyon sokszor érezzük, hogy a mi kis első osztályunkba is ellátogatott az öröm és a boldogság. Hol rövidebb, hol hosszabb időre. Van úgy, hogy csak odaköszön, de mindig jelen van!
Apró örömök élvezete
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
A foglalkozást a gyermekek számára annyira kedvelt esőtánccal kezdtük. Beszélgettünk a tavaszról, a nyíló virágokról, a napsütésről, majd megnéztük, Bartos Erika Bogyó és Babóca: Hónapok – Március meséjét. A mese végén a hónap dalára táncra perdültünk, gurultunk a csoportszoba szőnyegén. Elképzeltük, hogy önfeledten játszunk a domboldalon. A foglalkozást színezéssel zártuk.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Elkészült a csoport által kitalált és kifejlesztett ellenszer, szívből ajánljuk Mindenkinek!
Erről a témáról nem volt nehéz beszélgetni a gyerekekkel. Nagyon nyitottak, kíváncsiak, mindennek nagyon tudnak örülni. Mikor a kertemben nyílott hóvirágból bevittem a csoportba egy kis csokornyit, körülállták, mosolyogva kérdezték, hogy mi ez. Együtt örültünk az első tavaszi napsütéses napnak, de a kései hónak is. A csoportunkba betegség után visszatérő gyerekeket örömmel köszöntöttük. Megbeszéltük milyen jó, hogy látunk, hallunk, tapinthatjuk, ízlelhetjük a dolgokat. Ennek megerősítésére olyan játékokat játszottunk, amik az érzékszervek fokozott használatát igényelték, vagy egyes érzékszervek használatát nélkülözték. Bekötött szemmel kockavárat építettünk, hang alapján, vagy tapintással próbáltuk felismerni egymást, postás játékot játszottunk stb. A gyerekek igen élvezték a játékokat, de megállapították, hogy milyen nehéz volt, és hogy örülnek annak, hogy az érzékszerveik jól működnek. Van egy kislány a csoportban, aki erős szemüveget hord, de csak nem régóta. Elmondta, hogy milyen jó hogy van szemüvege, mert így már jól lát, együtt tud játszani a többiekkel, tud színezni is.
Célom az volt az „Apró örömök” című témakörrel, hogy óvodásaim észrevegyék a mindennapok boldog perceit. Elsőként én osztottam meg velük életem örömeit:
„ – Van egy boldog családom, egy boldog cicám és vannak barátaim, akikkel nagyon szeretek együtt lenni. Örömet okoz az, hogy egészségesek. Van egy szép otthonom. Szeretek bejönni az óvodába és szeretem a gyerekeket. Szeretem a hivatásom. Szeretem a hobbijaim (spinning, jóga, kirándulás, kulturális programok, koncertek), amikből töltődöm. Szeretem a finom ételeket, italokat. Szeretek meditálni, pihenni. Ezek azok a dolgok, melyek örömet okoznak nekem. Szeretem az életem, a világ szép!”
Neked mi okoz örömet?
„ – Van két kutyám és szeretek velük játszani.”
„ – A logopédia. Szeretek ahhoz a nénihez járni.”
„ – Jó az ovi.”
„ – Kimehetek sétálni, bicózni, jöhetek oviba és van egy nagy családom.”
„ – A plüssöm, Pöttyös.”
A beszélgetőkört relaxációs gyakorlattal és zenehallgatással folytattuk, majd elmeséltem Bezzeg Andrea újabb történetét. A mese után a következő kérdésekre kerestem a válaszokat:
Milyen állatokat ismersz, akik termetüknél fogva lakhatnának Pirinkó vagy éppen Góliát házában?
A gyerekek Pirinkó házába tették a hangyákat, madarakat, csigákat, pillangókat, egereket, teknősöket. Góliát házába kerültek a macik, őzikék, kenguruk, elefántok, cápák, zsiráfok és az oroszlánok.
Mi kerülne egy szépen megterített asztalra? Soroljatok fel egészséges ételeket!
Az egészséges ételek csoportjába kerültek a gyümölcsök (mandarin, narancs, alma), zöldségek (répa, karalábé, karfiol) és ételek (spenót, húsleves).
Milyen ízeket ismersz?
Segítségemmel összeszedtük az alapízeket. A gyerekek pedig példákat mondtak arra, melyik íz édes (cukor, fagyi), keserű (gyógyszer), savanyú (citrom), sós (chips).
Hogy segíthetünk azoknak, akiknek valamelyik érzékszervük nem úgy működik, ahogyan nekünk?
Felsoroltuk érzékszerveinket. Eljátszottuk a kendős játékot, melyben tapintás alapján bekötött szemmel kellett felismerni a tárgyakat. A játék során a gyerekek megtapasztalhatták, milyen fontos érzékszerveink működése. A húgom egy biciklis baleset miatt olyan sérülést szerzett, hogy az ízlelését és szaglását elvesztette. Elmeséltem óvodásaimnak, milyen nehézségekkel kell szembenéznie testvéremnek az ízek és az illatok, szagok hiánya miatt a mindennapokban.
Csoportunkba második éve jár egy kisfiú, aki nagyon rosszul lát (szembetegsége: nystagmus – gyors szemtekerezgés, akaratlan szemmozgás). A gyerekek elfogadták csoporttársukat. Felsorolták, miben nyújtottak segítséget Máténak:
„ – Nem tudta kirakni a kirakót és segítettem neki.”
„ – Az udvaron megfogtam a kezét és segítettem neki átmenni a mászóka hídján!”
„ – Segítettem neki felöltözni.”
A beszélgetés után a munkafüzet feladataiból szemezgettünk.
Az elmúlt időszakban többet sütött a nap is. Örültünk annak, hogy közeleg a tavasz és egyre többet tartózkodhatunk a szabadban. Sokat sétáltunk a városban és a közeli parkokban. Egyik alkalommal biciklitúrán vettünk részt a nagycsoportosainkkal. Utunk során megfigyeltük az ébredező természetet, hallgattunk a csicsergő madarakat és megcsodáltuk városunk egyik erődjét.
A szülőket beszélgetéseink alkalmával pedig arra biztattam, hogy töltsenek minél több minőségi időt gyermekeikkel és velük együtt leljék meg az élet apró örömeit!
Már a hetedik hónaphoz érkeztünk. Március van -Az apró örömök élvezete- hónapja.
Napimádás relaxációval kezdtünk (Karunkat rézsútos tartásban tartjuk,magasra emeljük, levegővétel….karunkat leengedve kifújjuk a levegőt, kiengedve magunkból a fáradságot,feszültséget, izgalmat, szomorúságot.)
Ezekután a jókedvünket alapoztuk meg, hiszen a hónap dalára-Imádok élni- táncoltunk, ugráltunk.
A következőkben beszélgettünk a hónap meséinek szereplőiről, Pirinkóról és Góliátról.
Játszottunk simogatós játékot. A mondokánkra utánzó mozdulatokat végeztünk.
Majd egy nagyon klassz , közös játék következett. Létrehoztuk Örömkét! Közben beszélgettünk arról, hogy mi okoz örömet, boldogságot nekünk. Megtudtuk, hogy az apró örömök fokozzák a boldogságot.
Miután megépítettük Örömkét, mi is örömet okoztunk neki, hiszen készítettünk neki szemet, orrot, szájat.
A boldogságóra végén megnéztük Bogyó és Babóca: Hónapok-március c. epizódját, s a mese befejeztével gurultunk a „fűben” mint a kisállatok. Jó móka volt. Közben meghallgattuk a sünis mondókát is. „Kopasz dombon nő a fű, ugye milyen gyönyörű? Odagurul két bogyó, elszalad a sündisznó”
Egy hagyományt sikerült teremteni. Tavaly engedtük útjára a Maglódi Suli Boldogságkavicsait, hogy apró örömöt csempésszünk az emberek szívébe. Idén már 21 osztály csatlakozott a kezdeményezéshez. Az én szívem csücske ível is készülünk.
Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Apró örömök a Süni csoportunkban
A 7. boldogságóránk nagyon jó hangulatban telt. A gyermekek nagyon élvezték ezt a témakört. Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatain kívül Bagdi Bella Van nekem egy álmom c. számra táncoltunk közkívánatra. /A gyermekek kedvenc száma/. Elbáboztam az Újra együtt! c. mesét. Megbeszéltük, hogy milyen fontos szerepe van az érzékszerveknek ahhoz, hogy az apró örömöket megtapasztaljuk.
A témakört játékos feladatokkal szemléltettem.
Játékos ötletek a témához:
• körbe ülve a gyermekeknek egyesével labdát dobok. Akinek dobom a labdát megnevez egy szimpatikus érzékszervet, és társít hozzá egy jó érzést, ami neki örömet okoz
• Apró Örömke baba megrajzolása nagy papírra. a gyermekek együtt rajzolnak egy emberkét és berajzoljuk az érzékszerveit is, hogy” ő is megtapasztalja az örömöket”.
• hangszerek felismerése takaró alatt (örüljünk annak, hogy halhatjuk a hangszerek hangját). Megszólaltatok egy hangszert. A gyermekeknek ki kell találnia mi szólalt meg. Majd utána ők is kipróbálhatják az adott hangszert.
• Nekem mi okoz örömet? Mindenki kap egy érzékszerveket ábrázoló lapot. Rajzolják mellé, hogy mi az az öröm, ami eszébe jut róla.
• süti kóstoló (hogy az ízlelésünknek is adjunk egy kis örömet)
Apró örömök-március
Az óra elejét frontálisan kezdtük. Mindenki becsukta a szemét, és kérdéseket tettem fel. Halkan válaszoltak a diákok.
Hol vagy most? Mit hallasz? Mit látsz? Milyen illatok vesznek körül? Mi az, ami ebben a pillanatban a legjobb? Ki vagy te?
2-3 tanuló nem tudott ezzel a feladattal mit kezdeni. sok különleges és kedves választ is kaptam!
Majd csoportmunkában dolgoztak a tanulók színek alapján.
Zöld – Milyen szavakkal jellemzed magadat vagy a családodat?
Rózsaszín – Hogyan szórakoztok a családban közösen?
Narancssárga – Milyen dolgokat szeretnél megváltoztatni magadon vagy a családodon?
Piros – Milyen dolgok miatt aggódsz?
Sárga – Milyen dolgokat szeretsz a családodban?
Például a pirosra ez született a csoportmunkában:
Kiegészítettük a feladatot. Kék szín fontos volt neki: Milyen érzelem van benned? Ezt kapta a kék csapat.
Volt egy csapat, aki belső gyermek kártyával dolgozott: családokat raktak ki a figurákból, történeteket írtak a személyekhez.
Majd padsoronként elindult a táblázat, amihez minden tanuló szívesen írt.
Egy A/4-es lapon húzzatok meg 4 vonalat, ezzel 5 oszlop lett. Jelöljétek meg mindegyik oszlopot az öt érzékszerv egyikével: tapintás, ízlelés, szaglás, látás és hallás. Gondoljátok át és írjátok le azokat az élményeket, amelyek az egyes érzékszerveken keresztül örömet okoznak nektek!
Reflexió: Fontos volt a tanulóknak, hogy az autójukban legyen üzemanyag, ez sokszor előfordult, számomra ez újdonság volt. Mivel erdésztanulók fontos nekik a természet. szeretnek zenét hallgatni, és szeretik, ha megdicsérik őket.
Volt egy csoport, aki szívesen rajzolt: Kocsis Gábor kutyatörténetei alapján .
Ebből a könyvből olvastam fel A boldogság részt. Az órán most csak négy tanuló akart rajzolni.
Ezek az alkotások születtek:
Két tanuló a legkülönlegesebb örömöket írta fel a nap során!
Megalkották a Covid elleni Ellenszert is!
Covid elleni ellenszer
Végy egy hetet, ahol két szombat és két vasárnap van!
Legyen egy olyan nap a tanévben, amikor a viccmondás tananyag!
Fűszerezd a tanévet sok mókával, kacagással és kirándulásokkal!
Aludhassunk eleget, reggel 9 óráig!
Pocakunknak adhassunk az iskolán belül gyroszt, pizzát kólával!
Ne a tanár kérdezzen, hanem csak mi!
Jutalomként lehetne néha fagyi is! Nemcsak ötös!
Rövidített óra a lelkünket nem rövidítené meg!
Január és februárt tegyük kedveltebbé a több szünetek által!
Az óra végén pár tanulónak adtam ki a tavalyi mesét (2021), hogy fejezzék be saját gondolataik alapján!
Jó és a rossz tett c. meséhez, ahol két egyforma hernyó volt Jó Tett és Rossz Tett.
Az alábbi befejezések születtek:
Jelet kell rájuk rakni, hogy vegye észre őket a világ!
Kereszteljék át magukat hirtelen, amikor keresik őket.
Fontos lenne a kommunikáció, hogy beszéljenek a dolgokról!
A felnőttek gondolkodjanak el, és ne azonnal hibáztassanak!
Tartalmas óra volt!