Az apró örömök sokat jelentenek mindenki számára!
Foglalkozásunkon kis csapatunk tagjai összeszedték, hogy az adott napon milyen örömök érték őket, s ettől milyen hangulatba kerültek. Mindezeket el is játszották, a csoportoknak pedig ki kellett találniuk az örömforrásokat. Nagy vidámságot okoztak a produkciók a gyerekek körében; rettentően élvezték a játékot. Szívesen fejtették meg a keresztrejtvényt, rajzolták le az „érzéseiket” is. Megállapodtak abban, hogy mindenben meg kell keresni, látni a jót, s ha az megvan, akkor könnyebben tudják megoldani a problémákat is.
Apró örömök élvezete
Arról beszélgettünk, hogy kinek mi jelent kisebb nagyobb örömet. Ezt jelenítettük meg a táblaképen.
A hónap témájával kiscsoportokban foglalkoztunk. Kamaszokról van szó, akik az iskola (és kollégium) kereteit egyre nehezebben viselik, főleg a tavasz közeledtével. Ezért a gyakorlatok is arra irányultak, milyen apró örömökkel lehet optimistán tekinteni az előttük álló néhány hétre tanév végéig.
1.) Örömrecept: olyan recepteket készítettek társaiknak, melyek negativitás vagy szomorúság esetén erőt adnak, örömforrások lehetnek a mindennapokban. Elvárás volt, hogy beváltható és megvalósítható receptek szülessenek, mely receptek végül kikerültek az osztályterem falára is, hogy a közeljövőben használni tudjuk őket, ha szükséges. (3.kép)
2.) Öröm-börze: sok-sok apró örömforrást gyűjtöttek össze csoportonként, melyek nélkül sivárabbak lennének a mindennapjaik. A lányok csapata volt a legügyesebb, már a feladat teljesítése alatt is rengeteget nevettek. Néhány kiscsoportnál készültek olyan rajzok is, melyek több apró örömforrást is magunkba sűrítettek mint pl. erdőjárás, agancsozás, séta, friss levegő, napsütés, madárcsicsergés stb. (erdész/vadász tanulók esetében teljesen érthető). (1.kép)
3.) Activity: az összegyűjtött elemekből a lelkesebb csapatok bevállalták, hogy elmutogatják társaiknak, milyen apró örömök teszik a napjaikat élhetőbbé. Az órán megtanultuk a „sukérozás” szó jelentését is, amit fiúk mutogattak el a többieknek nagyon ügyesen, sok-sok nevetés közepette. (2.kép)
Az óra további részére még terveztem két feladatot (állókép, interjú), de időszűke miatt nem tudtuk őket megvalósítani, talán egy következő alkalommal. Így is tartalmasan, aktívan és jókedvűen telt az óra, a kamaszok mindennapjainak apró örömeihez ezzel is hozzájárulva.
Alsózsolcai Herman Ottó Ált.Iskola és AMI.
Ilyen apró dolgokra vágytunk…
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az apró örömök témát feldolgoztuk, megbeszéltük az örömforrásainkat és elkészítették a gyerekek a pillangókat. Az örömfára hamar felkerültek, igazából mind fel sem fért a fára, a fa alá is kerültek.
Téma kifejtése
Fogadjuk magunkba a jót!(miért hasznos?)
A jó befogadása gyakorlat 3 lépésben.Tegyük szokássá!Mosolygás pozitív hatása.
Örömteli érzések kifejezése (helyzetgyakorlat)
Pipáld ki , ami rád igaz
Örömforrások (öt érzékszerven keresztül)
21 nap pozitív érzések kifejezése
Örömmandala készítése(opcionális)
Kicsi elsőseim boldogan készítették a pillangókat és beszéltük meg kinek milyen örömteli élménye volt a suliban.
Imádtuk ezt a feladatot! 🙂
Kicsi elsőseim boldogan készítették a pillangókat és beszéltük meg kinek milyen örömteli élménye volt a suliban.
Imádtuk ezt a feladatot! 🙂
Kicsi elsőseim boldogan készítették a pillangókat és beszéltük meg kinek milyen örömteli élménye volt a suliban.
Imádtuk ezt a feladatot! 🙂