1. Relaxációs gyakorlat: „Az én hangom”
2. Beszélgetés a témakörről.
3. Ráhangoló gyakorlat: „Örömleltár”
Ötletbörze arról, hogy kinek mi okozott örömöt a mai napon.
4. Téma feldolgozása:
„Látom, hallom …”-gyakorlat.
„Amit egy év adhat” gyakorlat.
„Apró örömök szigete” gyakorlat elindítása. Folytatása, más alkalmakkal, szabadon.
Rajz elkészítése, elhelyezése a falon.
5. Meditációs gyakorlat: örömmeditáció.
6. Gyerekdal: Bagdi Bella: Imádok élni (Máskor is.)
Apró örömök élvezete
Kiálltuk a próbát, az apró örömök kihívásait is teljesítettük. Ismét egy lépcsőfokkal közelebb kerültünk a Boldogság várához. Megszereztük a hónap témájához tartozó jelvényt is. Felkerültek a jutalom falra. Ide kerülnek a dinók, amiket tanórai kihívásokért lehet kapni, a hangulat kártyák is. Minden napot azzal kezdünk, hogy a gyerekek húznak egy kártyát a hangulatuknak megfelelően. A beszélgető körben meg is beszéljük, ki hogy érkezett. A nap során a kártyák cserélhetők. Minden kártya laminálva van, így könnyen fel tudják rakni a falra. Fontos, hogy ezt már önállóan végzik. Ezzel a táblával tanuljuk a saját adatainkat: név, lakcím, születési adatok stb. Ebben a tanévben részt veszünk az Erősségközpontú Oktatási Programban is. Ennek nyomai is láthatók: a szuperhősök, és az erősség jelek. A tábla számomra azt jelképezi, hogy kis kreativitással számos hasznos dolog beépíthető a gyerekek mindennapjaiba. Segíti az önértékelés, az érzelmek tudatosítását, feldolgozását, kommunikációt, közösséget fejleszt. A kialakított rendszer biztonságos környezetet teremt, ami az autista, figyelemzavaros gyerekeknek nagyon fontos. A pedagógus számára remek lehetőség a gyerekek megismerésére, a feladatok tervezésére, hiszen ezekből a beszélgetésekből felszínre kerülnek olyan információk, amik befolyásolhatják az aznapi a fejlesztés irányát. Eleinte sok munkával jár, de megéri, ha szokássá válik, megkönnyíti az iskolai életet.
Beszámoló
Boldogságóra 7. : Apró örömök élvezete
Az óra időpontja: 2022. március 10.
Résztvevők: 1. osztály, 4. osztály
A hónapban többször foglalkoztunk az apró örömök témával. Mindkét évfolyamon a tizenkét hónap meséjét olvastuk. Örültünk a vírushelyzet kedvező adatainak és, hogy nem kell a maszkot hordanunk. Kihasználtam, hogy tavaszias időjárás következtében éledezik a természet. A séta alkalmával lehetőségük nyílott a gyerekeknek olyan dolgokat jobban megfigyelni, amik mellett eddig elsétáltak. Kimentünk a Zala rétre, ahol megcsodálhattuk a kockás liliomot, s megtanulták a gyerekek a védett növény fogalmát. Csoportmunkában apró örömök szigetét készítettünk. Apró virágokat és pillangókat rajzoltunk, s kivágva tavaszi hangulatú osztálydekoráció lett. A megvalósított öröm sziget, melynek alapját szív alakú kartonból készítettük, s rá a gyerekek rajzait ragasztottuk fel. A pici rajzokon megörökíthették a tanulók a számukra örömforrást jelentő élményeiket. A rajzok elkészítése közben a hónap dalát többször meghallgattuk. Ha fáradtak voltak a gyerekek meditáltunk kicsit. Nagyon hasznos volt a témafeldolgozásunk.
Szakosné Biczó Marianna (tanítónő, Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskola)
Nőnapi köszöntés:
Erről a napról a fiataloknak is más jut az eszükbe, de a középkorúaknak és az idősebbeknek is. A mai fiataloknak egy-egy szál virág, esetleg csokor, kedveskedésként egy-egy apró ajándék, amellyel tiszteletüket fejezik ki a Nő irányába. Egy kevés figyelmesség mindig jól esik a lányoknak és asszonyoknak egyaránt.
Az első osztályos „tehetséges boldogságórásokkal” is feldolgoztuk a hónap témáját. Rajzoltunk az örömlelő-helyen, amit a másodikosok készítettek, körbejártuk az iskola udvarát a gyönyörű tavaszi időben kutatva apró csodák után. Az érzékszervekhez készült kártyajáték, és memóriajáték segítségével számos képességünk fejlődött, amit aztán a tanórákon be is bizonyítottunk.
A világ felfedezéséhez, érzékszerveink nyújtanak segítséget. A látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás az örömteli dolgok megtalálásához nélkülözhetetlen. Fontos, hogy megtanítsuk a gyerekeknek, hogy vegyék észre az élet apró csodáit, amik körülvesznek minket. Az apró örömök felfedezéséhez készült kártyacsomagot, a kupakok segítségével készült memóriajátékot használtuk mondatalkotáshoz, figyelem, emlékezet fejlesztéséhez, tollbamondáshoz. Valamennyi játékötletet kipróbáltunk, vidám, vicces tanórán valahogy minden könnyebben ment.
Az iskola folyosóján van egy kedvenc helyünk, ahol már évek óta csodák történnek. Például itt található egy hatalmas, gyönyörűséges szivárvány (ez a nevünk), itt várjuk a karácsonyt, kis adventi jelenetekkel, a járvány óta a farsangi jelmezbemutató is itt zajlik, kiállítások, beszélgetések, stb. Egyszóval ez egy különleges hely. Örömhely. Ezért rendeztük be éppen itt az Örömlelő-helyet. Lehet üldögélni, olvasgatni, osztozni mások örömében, vagy épp megosztani másokkal a sajátunkat. Aki nem tud írni, rajzolhat is. A hely annyira népszerű lett, hogy marad tanév végéig.
A közös séta és játszóterezés mindig élményt és örömöt jelent csoportunk gyermekeinek.
Március hónapja nem véletlenül a boldogság hónapja!
A Noé bárkája csoport lakóinak számos örömteli pillanatban volt része ebben a hónapban:
• a fiúk megajándékozták a lányokat márciuskákkal
• a gyerekek édesanyjukat és nagymamáikat köszöntötték egy szál horgolt tulipánnal
• rengeteget kézműveskedtünk
• rajzoltunk a süni-mondóka segítségével (Varázslatosan egyszerűnek tűnt a mondóka hatására!)
• hóvirág- és tulipán képet készítettünk különböző technikákkal
• örültünk az első tavaszi napsütésnek
• birtokba vehettük hosszabb időre a játszóteret a melegebb órákban
• énekeltünk, táncoltunk
• barátkoztunk
• segítettünk, vígasztaltunk
• mosolyogtunk, nevettünk
Így hát több boldogságóránk is volt ebben a hónapban!
Szeretettel, örömmel és boldogsággal,
a bárkalakók és az óvó nénik: Sógor Melinda Ágota és Holló Éva Andrea
Ehhez a témához Örömnaplót rajzoltunk az elsősökkel.
A kis csodák különböző forrásokból gyorsan gyűltek a mesefüzetben.
A természet szépségeiről, az állatokról, a növényekről, a tavaszról, a hónap ünnepeiről, a napszakokról.
– A társas kapcsolatok ápolásához köthető az a foglalkozás, amikor meglepetést rajzoltak egymásnak. A tavaszi virág mögött egy állat rejtőzött. A lapot kihajtva előbújt a kis kedvenc, mosolyt csalva a padtársuk arcára. (Tulipánból kiscica.)
– A böjt is egyfajta kincskeresés. Gyűjtögetés mennyei kincsesládánkba, örökké megmaradó értékek, örömök gyűjtögetése, melyek soha nem válnak hamuvá.
Odafigyelés a másikra őszintén…
Sportszerű játék…
Problémák őszinte megbeszélése veszekedés helyett…
Egy szomorú társam megvigasztalása…
Egy jó könyv olvasása telefon nyomkodás helyett…
A kedvenc csokim megosztása a padtársammal…
Szorgalmas tanulás akkor is, ha nincs hozzá kedvem…
A kincskereső élete nem könnyű.
Azzal jár, hogy nem minden úgy történik, ahogy a legszívesebben szeretnénk. De a cél érdekében megéri. Ez az önmegtagadás.
Ha mennyei kincseket kerestek, közelebb kerülhettek ahhoz az Istenhez, aki végtelenül szeret minket.
A meditációk segítettek az osztálynak az új tanulót befogadni, a figyelmüket rá összpontosítani.