Eseménydús volt a hónapunk újra. Leendő elsős gyerekek szüleinek tartottunk Boldogság órából ízelítőt. Társasoztunk, metronómokat néztünk, mesét dolgoztunk fel. Naponta kerestünk legalább 1 apró örömöt. A legnagyobb öröm, amikor a szülinapi barátos képen az egész osztály ott van.
Hálás köszönetünk az ötletekért!
Apró örömök élvezete
Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Március- Apró örömök
Nagyon szeretem ezt a témát, mert szerintem nagyon közel áll a gyerekekhez, könnyen beilleszthető a mindennapi pedagógiai munkába, segíti azt. Lelkes, vidám kis csapat, akik tényleg tudnak örülni az apró dolgoknak is. Igyekeztem a hónap során én is többször felívni a figyelmüket azokra a dolgokra, amik boldogabbá teszik a mindennapjainkat. Törekedtünk arra, hogy apró örömöket szerezzünk egymásnak, megbeszéltük, hogy milyen jó érzés nekünk is, ha a másik örül. Az örömfára felkerültek az örömeiket jelző pillangók is.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Motivációként beszélgettünk arról: milyen sok okunk lehet, hogy boldognak érezzük magunkat. Nem kell nagy dolgoknak történni ahhoz, hogy elégedettek legyünk önmagunkkal, apró dolgoknak, eseményeknek örüljünk. Ezután meghallgattuk a Zabszalma együttes Izgő-mozgó dalát, majd a Színes ételekről szóló dalt Palya Beától, és végezetül több metronómos kisfilmet is megtekintettünk. A foglalkozás végén mindenki azzal töltötte el az idejét, amihez kedve volt.
1.Boldog Dóra csengővel hív
2.Boldogságmondóka
3.Relaxációs gyakorlat(légzőgyakorlat)
4.Tükörjáték
4.Beszélgetés a napi örömökről
5.Vidám emlékek nézegetése
6.Mi jót látok? (játék)
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Az apró örömök bolygólyán jártam
Boldogságóra – Március: Apró örömök élvezete
Napjainkban az eddigieknél is fontosabb a Boldogságórák alkalmazása. A sok beszélgetés, pozitív gondolatok előhívása nagyon jó hatással van a gyerekekre, nagyon hatékonyan hat a stressz levezetésre. Beszélgettünk a gyerekekkel mit tudunk tenni, ha kicsit dühösek vagyunk valamiért, hogyan tudjuk megvigasztalni, felvidítani egymást vagy akár saját magunkat. A nagycsoportos gyermekek már nagyon jól meg tudják fogalmazni mi az, ami bántja őket és hogyan tudnák magukat, vagy ha ilyet tapasztalnak egymást felvidítani. A mindennapokban rengeteg apró, pici dolog van, ami nagy örömet tud okozni bárkinek. Például megérzünk egy jó illatot, egy mosoly, simogatás, egy új játék stb.
A témát egy érzékszerveket ábrázoló kockával dolgoztam fel. A gyerekek körbe ültek a szőnyegen, az egymás mellett ülőknek adták át. Mindenki szabadon választhatott egy érzékszervet a kockáról, megnevezte és elmondta, hogy azzal az érzékszervvel mit tud érzékelni és azzal kapcsolatosan milyen pillanatnyi öröm érheti, ami jó kedvre deríti. Mindenki válaszát megtapsoltuk, hiszen az is egy jó érzés, egy apró öröm a mindennapokban.
• Relaxáció
– Kicsi mag előbújik a földből: guggolásból lassú felállás, karok nyújtása felfelé a magasba.
– Napra forog a virág: két kart magasra emelve törzsfordítás jobbra-balra
• Apró örömök
Miről is van szó? 1-1 pillanat, amikor látunk, érzünk, hallunk valami olyat, aminek örülni tudunk. Amikor nem erőlködve, hanem „csak úgy” örülünk olyan dolgoknak, amik mellett máskor lehet, hogy elmennénk. A boldogságot, örömöt a szívünkkel érezzük, de az érzékszerveink segítenek, hogy erre az érzésre rátaláljunk.
Az apró dolgok is bearanyozhatják a napot. Tanuljunk meg örülni a mindennapoknak. Csodáljuk a napfelkeltét, a táncoló hópelyheket, a reggeli madárdalt, a nyíló virágokat… Legyünk mi azok, akik pozitív energiát sugározva egy mosollyal bearanyozzuk mások napjait!
• Figyeld a szabályt
Sok szép és figyelemreméltó dolog vesz körbe minket. Figyelni kell, hogy észre vegyük azokat az apró dolgokat, aminek örülni tudunk. Most egy olyan játékot fogunk játszani, ahol figyelnetek kell a szabályt. Elindítok egy ritmikus sort, de egyszer csak változtatni fogok rajta. Aki észreveszi a változást, gyorsan guggoljon le.
A játékok után meghallgatták a gyerekek a mesét, majd elénekeltük a Ha jó a kedved című dalt.
Herman Ottó Tudásközpont Általános Iskola
Az Izgő-mozgó dal alapján összegyűjtöttük, milyen kisebb-nagyobb örömök értek bennünket az elmúlt időszakban. A pillangókra apró rajzokat készítettünk. A barkaágakra függesztve a húsvéti dekoráció része lesz.
Egy relaxációs játékkal kezdtünk: „Repül a madár, szárnyalva száll, ….” Aztán elolvastam nekik a hónap ajánlott meséjét: „Újra együtt” címmel és válaszoltunk a könyv kérdéseire. Utána megkérdeztem tőlük: „Mi az, ami örömet szerez, ha látjuk, halljuk és ízleljük? ” Példákat is soroltam hozzá. Az Érzékszerveink játék során ők fogalmazhatták meg, hogy mi szerez számukra örömet. Minden gyermeknek mondtam egy érzékszervet és kértem, hogy csukja be a szemét és úgy képzelje el a képet. A 3 – 4 éveseknek a szemmel és a füllel, a 4 – 5 éveseknek az orral, a szájjal és a tapintással kapcsolatos belső kép megformálását, megfogalmazását segítettem. Az egyik kisfiú így fogalmazott: „Látok egy csokis fánkot.” Másik ezt mondta: ” Hallom az Anyukám hangját.” Harmadik: ” Érzem Anyukám illatát.”
Ezt követően kiszíneztük a hónap jelét és a munkafüzet néhány feladatát megoldottuk. A színezés közben meghallgattuk Bagdi Bellának e hónapra ajánlott dalát: „Imádok élni…” Végül egy közös tánccal zárult a tevékenység.