A gyermekekkel beszélgettünk arról, hogy miért fokozza a boldogságunkat az a sok apró öröm nap, mint nap. Mindenki elmondhatta számára a legkedvesebb apró örömét. Óvodánkban együtt ünnepeltük a Boldogság világnapját, melybe a szülőket is bevontuk. Az óvoda udvarán, délután együtt vonultunk fel s együtt énekeltük Bagdi Bella: Imádok élni című dalát. A gyermekekkel előre elkészített, laminált mosolygós képeket nézegettünk egész hónapban, melyek a csoportszobáink falait díszítették. Minden reggel, megérkezve az óvodába mindenki választott az adott hangulatához mérten magának egy mosolygós képet. A munkafüzetben található, témához kapcsolódó feladatokat együtt oldottuk meg. Bezzeg Andrea: Újra Együtt! című mesét elolvastuk a gyermekeknek. A mese előtt Boldog Dóra báb előkerült s közösen elmondtuk a mondókánkat. „Kerekerdő kalandra hív téged….” A mesét együtt, közösen dolgoztuk fel. Kérdésekkel segítettem a gyermekeket. A meséhez illő illusztrációt kiszíneztük a munkafüzet 49. oldalán. A Katica csoportos gyermekekkel elkészítettük csoportunk apró örömét a szivárványt. A nagyobb gyermekek, a Csiga-biga csoportban színes halacskát készítettek, mely a szivárvány színeit ábrázolja. A csoportokban elkészült Örömke is. Nagy csomagolópapírra egyik kispajtásukat rajzolták körbe, majd mindenki berajzolhatta a hiányzó érzékszerveit Örömkének. Igazi csapatmunka zajlott mind a két csoportban. Közben Bagdi Bella dalait hallgattuk, megteremtve a nyugodt, derűs légkört. A hónapban többször is elmentünk Örömsétára az óvoda környékére. Vidámságban, boldogságban, napsütéses időben teltek ezek a percek is. Közben megfigyeltük az ébredező tavaszi természetet, színes virágokat, énekelő, csiripelő madarak hangjait, mely mind apró örömet okoztak számunkra. Csodás hónap volt ez a Móricz Úti Óvodában.
Apró örömök élvezete

Flashmob igazi csapatmunka volt. Minden percét élveztük. Ez a kis műsor visszaadja iskolánk hétköznapi hangulatát, szeretetét, összefogását, boldogságát…..mert jobb velünk a világ!😊😉🥰

Furtai ÁMK Bakonszegi Zöldliget Óvoda
A Zöldliget Óvoda Pillangó csoportja nagyon szereti a könyveket nézegetni, egymásnak szeretnek mesélni belőle. A gyerekek úgy gondolták, hogy Boldog Dórának szeretnének örömet okozni és szeretnék felvidítani azzal ha mesélnek neki egy szép történetet. A kedves kis szőke kislány a csoportból azonnal mosolyt varázsolt Boldog Dóra arcára a vidám történet elmesélésével. Ezt követően elvitték egy állatkertbe, ahol sok érdekes állattal találkozhatott, megnézhette őket az állatkert legmagasabb pontjából. Végül pedig egy fodrászszalonba kapott meghívást, ahol a haját szépen megmosta a fodrásznéni, majd megszárította és újra befonta. Boldog Dóra szomorú napja végül vidámmá vált ezekkel az apró örömökkel, melyek elűzték rossz álmát és rossz kedvét. Szívesen játszott tovább együtt a gyerekekkel a csoportban.
„Mitől jó egy nap?
Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai.” (Janikovszky Éva)
Az apró örömök hónapja lehetőséget ad, hogy még jobban megismertessük és megértessük a gyerekekkel, hogy bármi okozhat örömet. Vegyük észre az apró dolgokat,ami eddig fel se tűnt, mert természetes volt számára.
A beszélgetések során sokat meséltek, mi okoz nekik örömet, és kezdtek felfedezni olyan dolgokat, amit eddig észre sem vettek.
A hónap folyamán kaptak hat korongot, amit saját maguk nyomdázhattak le, így máris közelebb érezték magukhoz. A feladat az volt, hogy ha valami apró örömöt érez, tegyen át egy korongot egy másik helyre. Nap végén megbeszéltük, ki hány korongot gyűjtött. Volt, akinek mind a hat koronghoz volt egy apró öröme. Néhány tanuló egy – kettőt gyűjtött, ami hét végére 3-4-re emelkedett. egymástól tanultak. Hétvégén is folytatták néhányan, és otthon elmesélték szüleiknek az apró örömöket.
Meghallgattuk a hónap dalát, amit élvezettel hallgattak.
Megismerkedtünk egy osztály életével, a Volt egyszer egy osztály címmel. Beszélgettünk a hallottakról, majd rajzolhattak a meséhez.
„Öröm-köröm” címmel a gyerekek le is rajzolhatták az apró örömeiket. Volt aki a négy évszak örömeit rajzolta, volt aki 4 apró örömöt.
A kedvencük a Apró örömök szigetének a tervezése volt, amit párban készítettek. Élmény volt nézni, ahogy megbeszélik, tervezgetik a szigetet, együtt dolgoztak.
Számomra a legnagyobb örömöt az jelentette a hónapban, hogy tényleg kezdték észrevenni az apró dolgokat, ami örömet okozhat. (madarak éneke, virágok illata, anya ölelése, simogatás, ölelés, mosoly, jó szó…) Természetesen reggelente én is elmondtam egy apró örömöt, ami ért a reggel során. A kedvencem az volt, amikor az egyik legelevenebb kisfiú odament a társához, és biztatta, segítette, hogy meg tudod csinálni. Jó volt hallani, hogy visszaköszönnek a mondataink, a gondolatok.
Bízom benne, hogy sikerült az apró örömök értékét átadni a gyerekeknek.