A gyerekek húsvéti dekorációkat készítettek.
Apró örömök élvezete
Törteli Szent István Király Általános Iskola
A gyerekek húsvéti dekorációkat készítettek.
Március hónap a kedvenceink közé tartozik. Az apró örömök témáját sokféle szemszögből lehet az ovisokkal feldolgozni. Mi elkészítettük csoportunk Örömkéjét. Olyan szavakat írtam köré, amelyek a csoportba jàró gyerekeket boldoggà varàzsoljàk.
Boldogsàg vilàgnapja alkalmàból elkészítettük a csoportunk jelét, a Pitypangot pici szivekből. „Boldogságos” kolléganőimmel együtt csokival fogadtuk reggel a gyerekeket, a szülőket pedig öleléssel. Óvodànk mind a 6 csoportja a folyósón együtt tàncolt Bagdi Bella: Boldog vagy című énekére.
Valamint mosolygós kezeket készítettünk mellyel az óvodànk ablakàt díszítettük.
Végül a hónap végén ellàtogattunk a Makói Mentőállomásra. Verssel és rajzokkal szereztünk örömet és mosolyt, az ott szolgàlatukat teljesítő mentősöknek.
Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Heti boldogságóránkat az apró örömök asszociációs lánccal kezdtük. Miután tetőfokára hágott a hangulat, relaxációval folytattuk. Arra kértem a gyerekeket, hogy amíg számolok, gondoljanak vissza arra a legjobb pillanatra, ami a héten történt velük, majd mindenkiét megbeszéltük.Óránk végén az öröm árnyalatai című játékot játszottuk, mely nagy sikert aratott a gyerekek körében.
Az életünk egyik fontos feladata, hogy napjainkat boldoggá tegyük, és hogy észrevegyük az élet apró örömeit. „A kis dolgok fénye az, ami az életet átmelegíti.” /Zilahy Lajos/
„A kis dolgok a legértékesebbek – egy halk szó, egy pillanat, egy mosoly.” /Margaret Lindsay/
A legfontosabb és egyben a legnehezebb dolog, hogy hogyan tegyünk boldoggá másokat. A mi kis közösségünkben a harmadikosok naponta meglepik egymást valamilyen apró ajándékkal: pl. rajzolnak egymásnak valami szépet, segítenek egymásnak a házi feladatok elkészítésében, vagy ha valakinek rossz kedve van, azt megpróbálják felvidítani, megvigasztalni. Tapasztalatból tudják, hogy csodát tesz egy kedves szó, egy vicces mondás, egy pici egymásra figyelés.
A Down-szindróma világnapján (márc. 21-én) felemás zokniban jöttek a gyerekek iskolába, az elfogadás jegyében. Ezzel a témával is foglalkoztunk, a tanulók elmondták tapasztalataikat és véleményüket.
Mivel március a könyv hónapja, igyekeztünk ebben a hónapban még többet olvasni, meséket, történeteket kitalálni. A boldogságórán nem egy mesét írtunk, hanem mindenki kitalálta a saját történetét. Csodálatos mesék születtek pl. a gőgös papagájról, az egérkéről, a farkasról meg a lecsóról, vagy a szabadnapos kakukkról). Az alkotások nagy szorgalommal és igyekezettel készültek, munka közben sokat beszélgettünk, nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat.
A foglalkozás végére az apró örömök „óriásira” nőttek.
Az órát játékkal, relaxációval és a hónap dalával kezdtük. Majd ömleltárt készítettünk illetve az örömforrásokat is megbeszéltük. A tizenkét hónap meghallgatása után mindenki elmondhatta, kinek melyik a kedvenc hónapja, évszaka. Lerajzolták az évszakokhoz kapcsolódó tevékenységeik örömforrásait. Keresztrejtvényt is fejtetttek, és az öt érzékszerveinkről is beszélegettünk. A tanóra alatt összegyűjtött örömöket, örömförrásokat bezártuk egy nyitható varázsdobozba.
“Örvendj a hóvirágnak, az ibolyának és a búzavirágnak. Az erdő csöndjének. Ha egyedül vagy: annak, hogy egyedül lehetsz. Ha nem vagy egyedül: annak, hogy nem kell egyedül légy. Vágyódj arra, amit a holnap hoz, és örvendj annak, ami ma van.”
Ezzel az idézettel kezdtük meg az Apró örömök élvezete című téma feldolgozását.
Az aktuális problémától, teljesítendő feladattól, a rohanástól, a stressztől, a félelemtől nem látjuk az élet apró örömeit.
Van, amikor nincs kedvünk kikelni az ágyból, rossz az időjárás, túl sok a teendőnk és még hosszasan sorolhatnám. Ilyenkor egyszerűen nehéz meglátni a jó dolgokat. Pedig ott vannak, csak tudni kell őket észrevenni!Elszaladunk azok mellett a dolgok mellett, amik igazán számítanak az életben: hogy van fedél a fejünk fölött, van mit ennünk/innunk, egészségesek vagyunk és, hogy vannak szeretteink!
Gondoljuk át azt, hogy valójában mennyire szerencsések is vagyunk, és próbáljunk meg mindenre gyermeki rácsodálkozással reagálni! Például reggel amikor kinézel az ablakon, tekints úgy az égre, mintha most látnád először, vagy ízlelgesd úgy a reggeli kakaót, mintha most innál ilyet először!
Mindenkinek különböző érzései és gondolatai vannak, és mindenki máshogy látja a világot. Ha nekem lehet rossz napom, akkor másoknak is lehet az, ezt mindig tartsuk szem előtt! Nem tudhatjuk, hogy a másiknak mi zajlik éppen az életében, éppen ezért próbáljunk meg minél többször kedvesek lenni, és erősíteni a másikat!
Adjunk hálát a körülöttünk lévőkért, és mondjuk el nekik, hogy mit szeretünk bennük, vagy köszönjük meg nekik azt, hogy itt vannak nekünk a nehéz időkben. Továbbá a dicséreteknek is óriási erejük van, csak sokszor elsiklunk felettük. Pedig milyen jól tud esni mindenkinek egy-egy megerősítés, például azzal kapcsolatban, hogy jó az amit csinál. Éppen ezért ne fukarkodjunk a bókokkal és a jó szavakkal, mert valakinek akár jobbá tehetjük vele a napját, legyen az egy családtagunk, egy barátunk vagy egy idegen.
Sokan fáradhatatlanul keresik az utat a boldogsághoz, pedig csak azt kellene megtanulnunk, hogy hogyan élvezzük ki az élet apró örömeit. Az olyan dolgokra gondolunk, mint pl. egy rajz elkészülte, egy jó felelet, vagy dolgozat, vagy a családtagjaid öröme. Ezek a kis örömök azok, amelyek igazán boldoggá tehetnek bennünket!
Lehet, hogy ha az ember többször gondolkodna el rajta, hogy mi is történik vele, és hogy azok a dolgok milyen jók, akkor több ember tudna örülni az élet apró örömeinek.
Megállapítottuk a gyerekekkel, mi örülünk egymásnak, örülünk annak, amink van, örülünk az iskolának, a barátainknak, a családunknak, mindennek, magának az Életnek!
A meseírást választottuk feladatként!
Aranyos történetek születtek!
A foglalkozásokba sok- sok játék is belefért, melynek köszönhetően még közelebb kerültünk egymáshoz!
Jármi- Papos-őr Általános Iskola
A hónap témája nagyon tetszett a gyerekeknek. Örömöket az életünk minden területén találhatunk, ha nyitott szemmel járunk. Ez volt a mottónk a hónap során, melyet sikerült is gyakran gyakorolnunk. Örömszerző séta alkalmán az ébredő természetet figyelhettük meg. Megöleltük az iskola melletti szabad területen növekvő fákat, erőt merítve belőlük a mindennapi nehézségeink áthidalására. Megtanultuk a hónap dalát, relaxáltunk, meditáltunk. Az aktivity játékunk „Ez vagyok én” kártyalapjainak utasításait figyelembe véve pozitív érzéseket idéztek fel, vagy adott szituációkra kerestek a válaszokat a gyerekek. A tizenkét hónap című mesét közösen dolgoztuk fel, majd csoportmunkában „Amit egy év adhat” feladaton keresztül az évszakokhoz illő örömforrásokat rajzolták le a gyerekek. Ezen kívül interaktív feladatban mérhették le a tanulóim, hogy a hónap során mit jegyeztek meg a foglalkozásokon hallott ismeretekből. Nagyon jól éreztük magunkat a boldogságóra alkalmakon.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Foglalkozás címe: Apró örömök élvezete
Évfolyam: 9-15.
Helyszín: M. 19., 316-os tanulószoba
Foglalkozás időpontja: 2023. március 30., 20h
A foglalkozás célja volt, hogy kollégistáink legyenek képesek arra, hogy élvezni tudják életük pozitív élményeit a jelenben.
A foglalkozásra való érzelmi- és értelmi ráhangolódásként ötletbörzét tartottunk. A résztvevők első feladata volt meghatározni:
Mit gondolnak arról, mik tartoznak az apró örömök közé? (Legalább hármat fel kellett sorolniuk.)
Ezt követte egy rövid tanári magyarázat – PPT-n kivetítve – Dr. Sonja Lyubomirsky az apró örömök fontosságáról írt tanulmányából pár gondolat.
A PPT-ből azt is megismerték kollégistáink, hogy boldog életünk kialakításához figyelemre és önismeretre van szükségünk, hiszen az önmagunkra fordított figyelem nagyon fontos ahhoz, hogy kiderüljön mi a jó nekünk.
Majd egy táblázatot kellett kitölteniük, amin különböző negatívumokat tartalmazó állításban kellet meglátniuk az apró örömöt.
Utolsó feladatuk is játékosan telt: Egy brit közvélemény-kutatásban arról kérdezték az embereket, szerintük melyek az élet legjobb és legpozitívabb apró örömei. Saját véleményük alapján be kellett számozniuk 1-10-ig az állításokat. Hat területen volt egyezés, mikor összevetették az eredeti kutatási eredményekkel.
A foglakozás vége előtt mindenki elmondhatta, szerinte mire volt jó ez a csoportos együttlét.
Értő módon, kellő komolysággal és humorral dolgozták fel a témát.
Örömömre szolgált, hogy igazán apró dolgoknak is tudnak örülni az életben.
Készítette: Lőrincz Norbert, kollégiumi nevelőtanár