Az 5. és 6. osztályos gyerekekkel feladatlapon és interaktív feladatokkal dolgoztuk fel a témát. A 6. osztállyal tovább bővítettem a témakört, és a Digitális témahét keretén belül foglalkoztunk vele még 4 órán keresztül.
Apró örömök élvezete
Márciusban, az „Apró örömök élvezete” hónapjában az volt a célunk, hogy megtanuljuk, hogyan kell felfigyelni a hétköznapok apró szépségeire, boldog pillanataira, meglátni a körülöttünk lévő dolgok pozitív értékeit, felfedezni a természet szépségeit. Célunk volt, hogy rájöjjünk, a kisebb élmények is mosolyt csalhatnak az arcunkra.
Az első Boldogságóránkon a témával kapcsolatos bevezető beszélgetés után eljátszottuk az „Apró örömök asszociációs lánc” játékot. Majd elmeséltem a gyerekeknek Lelkes Lóri meséjét. Ennek a segítségével tanulhattuk meg, hogyan kell felfigyelni az élet apró örömeire. Mi kis papírkorongokra smile-kat rajzoltunk. Ezek jelképezték osztályunk apró örömeit. Amikor valami jó történt velünk, felraktunk a táblára egy smile-t.
A hónapban a tavasz szépségének, a virágba boruló, megújuló természet csodájának a felfedezése is az örömforrások közé tartozott. Tavaszköszöntő dallamokat hallgattunk, verseket olvastunk, videókat néztünk. Képeket festettünk.
A Boldogság Világnapján Fűhajú Ferkót készítettünk. Mosolygós arca vidámságot csalt a gyerekek arcára is. Kíváncsian vártuk, mikor bújnak elő az elvetett kis fűmagjainkból a fűszálak, hogy legyen már frizurája Fűhajú Ferkónak.
A húsvétra készülve is folytattuk vetést, és tojáshéjakba is vetettünk magot, hogy asztaldíszt készítsünk belőlük.
Azt is „megtanultuk”, hogy az apró örömök észrevételéhez az érzékszerveinkre nagy szükség van. Csoportokat alkottunk, és elindultunk a közeli parkba, hogy az érzékszerveinket használva meghalljuk a tavasz hangjait, meglássuk a szépségeit, megszagoljuk a virágait… A csoportok le is rajzolták, milyen felfedezéseket tettek.
Egy másik Boldogságórán elmeséltem a gyerekeknek A tizenkét hónap meséjét. Beszélgettünk arról, kinek melyik a kedvenc hónapja, évszakja. Tanulóim lerajzolhatták az egyik évszakjukhoz kapcsolódó legkedvesebb emléküket. Így készítettük el „Az év örömforrásai” faliújságot.
A Víz Világnapja alkalmából kollégámmal egy szervezett programra vittük el a gyerekeket. A hónap legnagyobb élményét adta a számukra. Előadást hallgathattunk, ahol a víz védelmére hívták fel a gyerekek figyelmét. Kis állatokat simogathattunk, megismerkedhettünk az életmódjukkal.
Újra egy élménydús hónapot zártunk. Rájöhettünk egy idézet igazságára: „Olyan sok minden lesz szép, ha jobban megnézed”.
Kárpáti János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A márciusi hónapot egy kihívással kezdtük. Mindenki kapott 5 babszemet, ami egy-egy örömöt jelképezett. A gyerekeknek apró örömöket kellett felfedezni a napjaikban, akkor kerülhetett át egyik zsebből a másikba. Egy héten keresztül egy kicsit jobban figyeltünk arra, hogy az apró dolgoknak is tudjunk örülni. Nagyon tetszett a gyerekeknek az apró örömök a mozgásban feladat. Jókat kacagtunk a különböző mozdulatok, gesztusok bemutatásakor. Közösen készítettünk egy örömfát, amin az ágak az érzékszerveink, a virágok és levelek az örömeink voltak.
Márciusban a Katica kiscsoportban az örömre fókuszáltunk. Minden tevékenységbe úgy kezdtünk neki, hogy Boldog Dórával karöltve megbeszéltük, mi ebben a jó, örömteli, miért örülhetünk ennek. Megpróbáltuk a gyerekek figyelmét arra összpontosítani, hogy mennyire jó, amikor mások sikerének, boldog pillanatainak is tudunk örülni. Pl. ha a kispajtásunk elmondja a verset, vagy szülinapja van. Március 15.e kapcsán pedig a magyarság, a hovatartozása örömét próbáltuk átadni.
Az 1.a. osztály kiscsoportokban dolgozott a feladaton. Az élet apró örömei körül vesznek minket. Ezért nagyon sokféle ötlet, történet született.
Egy csoport meséjében a főszereplő a fociban találta meg az örömöt, mely később hivatásává vált.
Két csoport történetében is az iskolában találták meg a mesehősök az élet apró örömeit.
A harmadik csoport a természetben a szivárványon túl lelte meg ezeket az örömöket.
A negyedik csoport meséjében kicsiny lények szeretete , ami sokszor láthatatlan , segíti át a főhőst a nehézségeken.
A tizenkét hónap mesét feldolgoztuk. Elmentünk örömkereső sétára. Mandalát színeztünk az öröm színeivel.
A márciusi foglalkozásunk feladatát összekapcsoltuk a tavasz témakörével. (rügyeznek a fák, kezdenek nyílni a virágok stb.) A gyerekeknek eleinte kissé nehéznek bizonyult „apró örömöket” megnevezni, inkább „nagy” dolgok jutottak eszükbe. Próbáltam saját példával érzékeltetni, hogy számomra mi okoz ilyenfajta örömöket. Így aztán nagyon jól ráéreztek arra, hogy mire is gondolhatnak. Egyre több „apróság” jutott eszükbe. Ezekből válogatva virágszirmokba írhatták a számukra legkedvesebbeket.
Majd összegyűjtöttük az ingyen adható apró örömöket is. Pl.: mosoly, ölelés, figyelmesség, szeretet, kedvesség, segítő szándék, jó szó, bátorítás.
Megfogalmazták, hogy ezentúl jobban figyelnek majd, hogy észrevegyék milyen apró örömök érik őket a mindennapokban. Hisz megtanulhatunk örülni még a kis dolgoknak is!
A foglalkozás zárásaként nagy örömmel táncolt az egész osztály az egyik kedvenc zenénkre.
A témát először egy székfoglalóval indítottuk, ahol Bagdy Bella: Imádok élni című dalára táncoltunk, mozogtunk és játszottunk. A Beszélgető kör során átbeszéltük, hogy kinek milyen apró öröme volt eddig a mai napban vagy a nemsokára megérkező tavaszban mi az az apró öröm, amit ők felfedezni vélnek. A Beszélgető kör végén megkértem a gyerekeket, hogy a nap folyamán nagyon figyeljenek oda és ha bármi apró öröm éri őket, akkor azt holnap beszéljük meg. A Polli, a pillangó című mesét meséltem el, amit a gyerekek nagy áhítattal hallgattak, hiszen sok új információt is tartalmazott számukra. Majd a végén közösen megbeszéltük, hogy Polli pillangónak milyen örömei voltak a nap során. A gyerekek nagyon ügyesen felsorolták mindet, ebből is látszott, hogy mennyire lekötötte őket a mese.
Az alapötletet a BÖNGÉSZ országos verseny projektfeladata adta. Az egyéni versenyzőmnek kreatív étlapot kellett készítenie.
Az érzékszervekkel játszottunk az igazi tavaszt csalogatva. Hova gurult a tojás? Ehhez a játékhoz tojástartókra és színes golyókra volt szükségünk. A tojások helyére az érzékszerveket jelképező ábrákat rejtettük. Megráztuk. Kinyitottuk és a golyók által jelölt figurához mondtunk örömforrást.
A vacsoracsatát csoportokban ülve valósítottuk meg. Minden csoport tervezett egy rajzos menüsort. Majd forgószínpad- szerűen kínálták egymást kedvenc ételeikkel.
Az eszem- iszom után „ételes- italos” szólásokat, közmondásokat egészítettünk ki. Hálát adtunk a testünknek.
Az apró örömök kutatását mozgással is megerősítettük. Legyen mindig jó kedved! Nevess sokat kedvedre! Hála, öröm, vidámság, ez legyen a Bagolyvár! Örömosztó sétára indultunk az intézmény falai között. Szeretem az iskolám!