A 6. osztályosok a tavalyi jól sikerült „öröm cédulák” folytatásaként ebben a hónapban is összegyűjtötték és megosztották egymással pozitív érzéseiket. Lelkesen olvasták fel kis írásaikat, gondolataikat.
Apró örömök élvezete
Ózdi József Attila Gimnázium, szakgimnázium és Kollégium
Az „Apró örömök” témát Bagdi Bella dalával kezdtük: Imádok élni. A dal szövegének és párosával kapott idézetek segítségével kellett kitalálni a gyerekeknek a témát, egyikük kitalálta, hogy az élet pillanatnyi, apró örömeiről lesz szó. Mindenki összegyűjtötte az utolsó 3 nap apró örömét, egyet felírtak egyszerre a táblára is, így lett egy „örömtáblánk”.Beszélgettünk örömet okozó tevékenységekről, a jelenben élés fontosságáról, a flow – élményről. Majd feladatokat oldottak meg a diákok, gyakorolták, hogyan lehet a rossznak tűnő dolgokban is meglátni a jót, az apró örömöt, azaz a boldogtalan útban a boldogat (tk.- feladat). Az óra végén örömmandalát készítettünk, közben újra meghallgattuk a nyitó dalt.
Részletesen beszélgettünk arról a gyerekekkel, hogy minek tudnának egy adott pillanatban örülni. A tél után legelőször a napsütés jutott eszükbe és mivel mi sokat megyünk a Berettyó partra sétálni, játszani, kirándulni, így az első melegebb napon kimentünk és őszinte átéléssel élveztük a napsugarakat, a meleget, a szabadságot.
A boldogság órán pedig meghallgattuk a hónap dalát az Apró örömök – Imádok élni-című dalt. Beszélgettünk, hogy ki minek örül a mai napban, azután az aktuális hétben kerestünk boldog perceket és vé
gül az adott hónapban. Ezeket az örömöket szív formába bele is írták le, majd elmesélték nekünk. A gyerekek meg voltak illetődve, mert volt olyan gyerek, aki igazán apró dolognak tudott örülni.
Mindennap keresünk a gyerekekkel valamit, aminek örülni lehet.
Napközben is keressük, minek lehet örülni, miben lelik örömüket a nap folyamán.
Szikszai György Református Általános Iskola
Miután sokat beszéltünk arról, hogy nem feltétlenül a nagy dolgok teszik örömtelivé a mindennapjainkat, felmerült a kérdés, hogy minek tudnának az adott pillanatban örülni a gyerekek. Mivel előzőleg napokig mellőznünk kellett a napsütést, ezért valaki bemondta, hogy jó lenne napozni. Így órán kimentünk, leültünk az iskola falának dőlve és őszinte átéléssel élvezték a napsugarakat.
Óra elején meghallgattuk a hónap dalát a : Apró örömök – Imádok élni-című dalt. Beszélgettünk, hogy ki minek örül a mai napban, azután az aktuális hétben kerestünk boldog perceket és vegül az adott hónapban. Ezeket az örömöket 3 szív formájában le is írták le, majd elmesélték egyenként a társaiknak. A gyerekek meg voltak lepve 1-1 osztálytársukon, mert volt olyan gyerek aki igazán apró dolognak tudott örülni és elcsodálkoztak rajta.
Mindennap keresünk a gyerekekkel valamit, aminek örülni lehet.
A reggeleket azzal kezdjük, hogyan ébredtek, minek örültek ébredéskor.
Napközben is keressük, minek lehet örülni, miben lelik örömüket a nap folyamán.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola
Március
Apró örömök élvezete
„Abban a pillanatban, amikor valaki figyelmet szentel valaminek, legyen az akár egy fűszál, a dolog maga rejtélyes, bámulatos, leírhatatlanul pompás világgá változik.”
(Henry Miller)
Mi jut eszedbe az idézetekről?
„Az élet mindig elbűvöl; annyi örömöt lehet találni a jelentéktelen dolgokban is.”
(Sara Crowe)
„Mindenik embernek a lelkében dal van,
És a saját lelkét hallja minden dalban,
És akinek szép a lelkében az ének,
Az hallja a mások énekét is szépnek.”
(Babits Mihály)
„Fölemelt karral álltam
az ég alatt és
teli volt a rét
csillaggal és katicabogárral”
(Radnóti Miklós)
Történet az apró örömök fontosságáról
Mit üzen számodra ez a történet?
A mindennapok tele vannak apró örömökkel. Az átlagembereknek a legegyszerűbb dolgok jelentik a legnagyobb örömet.
Pipáld ki, ami rád is igaz!
(Feladat megoldása)
Milyen örömforrásokat köszönhetsz az öt érzékszervednek?
Örömmandala készítése
Bevezetésként a gyerekekkel Vidám Manók Együttes Manó torna című dalra mozogtunk. Képeket nézegettünk a gyerekekkel és felidéztük az emlékeket, átbeszéltük, hogy mit gondolnak, vajon éppen azon a képen miért voltak boldogok. Aztán pedig Bogárbál című dalra Tapadós játékot játszottunk. A játék lényege az volt, hogy mikor megállt a zene, mondtam egy testrészt és azokat egymáshoz kellett érinteniük a pároknak. Később pedig szerencsesütit készítettünk a gyerekekkel.
Papi Kölcsey Ferenc Általános Iskola Aranyosapáti Tagiskolája
Apró örömök élvezete. Lego Robotika 1.a.
Széchenyi István Általános Iskola Jászkarajenő
Ezeken a szigeteken csupa-csupa szuper jó helyek találhatók.