A gyerekek lerajzolák,hogy számukra mitől boldog az iskola. Nagyon örültem, mert egy-egy aprónak tűnő dolog nagyon boldoggá tudja tenni őket. Legyen az egy rendezvény,vagy akár a legutóbbi közös foci,nekik az apróságoktól boldog a suli..
Apró örömök élvezete
Márciusi boldogságóránk az apró örömökről szólt. Ebben a hónapban osztályunk egy Űrutazási projektben vett részt. Innen az ötlet, hogy a hónap témáját is összefontuk vele. Apró, mindennapi örömeiket, pici csillagokhoz hasonlították a gyerekek. Ezek a nap fénypontjai. Az órát relaxációval kezdtük, mégpedig az „Irkafirka” relaxációval. Ezekből az irkafirkákból készítettük el az osztály univerzumát, amelybe mindenki elhelyezte a saját örömcsillagocskáit. Majd ebben az univerzumban létrehoztak a gyerekek olyan bolygókat, amelyeken ünneplik a Boldogság Világnapját. Ezeket a „Jobb veled a világ” bolygókat csoportban készítették el. Készült Fagyi bolygó, Fordított bolygó… stb
A gyerekekkel az elmúlt időszakban sokat beszélgettünk arról, hogy vajon minek örülnek, mitől boldogok! Többen mondták, hogy az együtt töltött idő, a közös játék és egy virág illata is örömmel tölti el őket!
Március 20-án közös Boldogság Világnapra hívtuk a Szülőket. Minden család készített otthon egy bármilyen technikával szívecskét, amit behoztak az óvodába és március 20-án telis-tele raktunk mindent a legkülönbözőbb méretű , színű szívecskékkel. Az óvodába vezető utat telerajzoltuk szivecskékkel, mosolyogva lépkedtek rajtuk a sétányon közlekedő emberek. Mondogatták egymásnak: „ez egy Boldog Óvoda!” Minden csoport az óvó nénijével egy-egy hatalmas szívet díszített, amikre ráírták, kinek, mi okoz örömet, mitől boldog. Kitettük ezeket az óvoda kerítésére, ahol a járókelők sorra olvasgatták a rajtuk lévő üzenetet. Az óvodába járó gyerekek ezen a napon piros színű felsőben érkeztek. Igazán kivételesen boldogan telt számunkra ez a Világnap!
A tavasz a megújulás hírnöke. Előbújnak az első virágok,rovarok,megkezdődik az óvodai udvar rendbetétele. Mindenre úgy csadálkozunk rá,mintha sosem láttuk volna, a kék ibolyára, a sárga gólyahírre, a bodobácsra, rügyező,virágba borult fákra. Arra ösztönzünk mindenkit tegyenek környezetük megóvásáért valami apróságot. Kis üzenetet küldtünk a családoknak amit a gyerekek nyújthattak át a Boldogság világnap hetében.
A hetedik boldog órát a Boldogság Világnapján rendeztük meg, és az egész óvodát bevontuk a programokba. Az óvodánkban 3 csoport tart boldog órát rendszeresen, így most úgy gondoltuk, hogy egy közös boldog órát tartunk a gyermekeknek. A programok első felén csak a 3 csoport gyermeki vettek részt, ahol a hónap dalára táncoltunk közösen, majd a kollégáimmal eldramatizáltuk a Pillangók meséjét. Nagyon tetszett a gyermekeknek, hogy beöltöztünk, megszólítottuk őket is, pillangó táncot jártunk. Majd egy szivárványos színezőt kaptak, amit kedvük szerint színezhettek ki. Ezután kapcsolódott be az óvoda többi csoportja. Az udvaron egy kicsit beszélgettünk, a meghívott vendégünkkel együtt (ő már 2018 óta tart boldogság órákat, mentor és oktató is), akivel elmondtuk, hogy miért is vagyunk itt, milyen nap van, megkérdeztük a gyermekeket, hogy mit jelent a boldogság, minek lehet örülni…stb. Közös tánc után, minden csoport „Örömke” rajzot készíthetett, majd szívkeresés kezdődött az óvoda udvarán, és a programot szintén egy közös tánccal, játékkal zártuk. A szülőknek a kollégákkal együtt készítettünk egy selfie pontot, ahol kedvükre fotózkodhattak, valamint egy „Boldogságfalat” is felállítottunk, ahova pozitív gondolatokat oszthattak meg. Úgy gondolom, hogy tartalmas délelőttöt tudhatunk magunk után. Mindenkitől pozitív visszajelzést kaptunk, és úgy döntöttünk, hogy a következő évben is megrendezzük az óvodánkban a Boldogság napot.
A Boldogság világnapja alkalmából szív-készítő programot hirdettünk az óvodába járó gyermekek és szüleik körében. Az elkészült szívekkel feldíszítettük az óvoda csoportjait, átadó-helyiségeit, közterületeit. A Boldogság világnapján minden csoport -szabadon választott technikával -elkészített egy nagy szívet, amelyre felkerültek a gyerekek gondolatai a boldogsággal kapcsolatban. Ezek az óvoda kerítését díszítik.
Csupaszíveimmel mozgalmas márciusi hónapunk van. Apró és nagy örömökből bőven jut mindenkinek ebben az időszakban. Mindenki megtalálja a számára legkedvesebb programot, ki tudja próbálni a számára új dolgokat, lehetőségeket. Megtartottuk a szájápolás világnapját, voltunk vadászkiállításon, nyitott Matematika órát tartottunk elsősként, előttünk a Víz világnapja.
Apró örömök – nagy boldogság, csupa élmény és jókedv, így várjuk az áprilist.
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
Már a hónap elején elkezdtük a téma feldolgozását és elkészítettük a dekorációt a tantermünkbe, ami a gyerekek apró örömeit tartalmazza. A napok végén, levezetésként, a légzőgyakorlat segítségével próbáltak egymásra hangolódni, elmondani az aznapi örömüket. Majd ebben a hónapban sem hagytuk ki a világnapokat. Az újrahasznosítás világnapja alkalmából különböző tárgyakat készítettek a gyerekek, amelyen valamilyen formában megjelenik a szív. Összekötve így a boldogság világnapjával. Végül megépítettük az osztályunk Hála-hídját, köré raktuk az elkészült szíveket és mindenki kikiabálhatta magából miért hálás.