Fontos kérdésekkel indítottuk a foglalkozást Mikor örültél utoljára? Hol voltál? Mit csináltál? Mi váltotta ki az érzést?
Az érzelemkerék nyomtatott példányait osztottam ki csoportmunkában. forrás: http://mateboroka.hu/erzelemkerek-ismerkedes-az-erzelmeinkkel/ A tanulók közösen keresték ki az aktuális érzelmeiket és azok mögött rejlő hátteret.
Egy általam készített bemutatóval folytattuk. Szomorú lány képével és egy provokatívnak szánt felirattal: Mindenki annyi örömöt talál az életben, mint amennyit hajlandó észrevenni. Sokan értettek egyet az állítással. Vajon ki miben talál hétköznapi boldogságot? A gyerekek leginkább a hobbijukat és a barátaikkal, vagy családjukkal közösen eltöltött örömteli perceket és a sportot említették. A nevetés velünk született dolog. A kisbabák már az első hetekben elmosolyodnak. Velünk sem kell hát nagy dolgoknak történnie, egy kisebb közösség is élhet meg vidám perceket. A boldogság tehát megsokszorozódik, amikor osztoznak rajta-szintén igaz ez bármilyen önzetlen segítség nyújtásakor.
Egy általam összeállított boldogság kérdőívre adtak válaszokat a tanulók. A következő kijelentésekre kellett igennel vagy nemmel válaszolni: Rendben vagyok magammal./ Döntési helyzetben vagyok saját sorsomról. /A környezetemben megfelelően illeszkedem. /Személyes növekedésemen munkálkodom. /Sok pozitív kapcsolatot ápolok. /Vannak rövid távú céljaim. /Vannak hosszú távú céljaim. /Van kedves időtöltésem és időt tudok rá szánni. A fentiek megvitatásával ábrát készítettünk örömeinkről. Megkértem a gyerekeket, körökbe írják a boldogságot okozó tevékenységeket, de a körök mérete utaljon arra, hogy melyik jelent számukra több örömöt. A foglalkozást egy a témát jelképező plakát színezésével zártuk.
Apró örömök élvezete
Apró örömök. Egy gyerek- Egy üzenet! Apró boldogságpercek az ovinkban. Hajdúhadház Bercsényi u. Hajdúhadházi Városi Óvoda 2024. március 20-21. Boldogság Világnapja
Ebben a témakörben a gyerekekkel több választható feladatot is kipróbáltunk különböző tanórákon. Elsőként a Jelenlét közösen- légzőgyakorlat feladatot építettük be és próbáltuk ki egy fárasztó feladatsort követően tesi órán. A gyerekek a feladatot követően azt mondták, hogy élvezték, ellazultak, újra feltöltődtek. Majd az állatok apró örömeiről beszélgetünk a következő órán, mivel pont ilyen témakörről tanultunk környezetismertből. Minden tanuló elkészítette a saját képzeletbeli Römök -ét. Majd mesélt róla,hogy miért adott állatokat választotta. Ezt a feladatot is nagyon élvezték.
Ebben a témakörben a gyerekekkel több választható feladatot is kipróbáltunk különböző tanórákon. Elsőként a Jelenlét közösen- légzőgyakorlat feladatot építettük be és próbáltuk ki egy fárasztó feladatsort követően tesi órán. A gyerekek a feladatot követően azt mondták, hogy élvezték, ellazultak, újra feltöltődtek. Majd az állatok apró örömeiről beszélgetünk a következő órán, mivel pont ilyen témakörről tanultunk környezetismertből. Minden tanuló elkészítette a saját képzeletbeli Römök -ét. Majd mesélt róla,hogy miért adott állatokat választotta. Ezt a feladatot is nagyon élvezték.
A Boldogság világnapján piros ruhába öltözve ünnepeltünk: reggel már a mozgásfoglalkozáson termelődtek a „boldogsághormonok” 🙂
A tízórai után pedig relaxációs gyakorlattal kezdtünk, majd Bagdi Bella : Élni jó dalára táncoltunk.
Egy mesével (Az aranyszőrű bárány) vezettem be a témát. Beszélgettünk arról, hogy kinek mi okozott boldogságot, mitől lehetünk boldogok. Játszottunk érzékelő játékot ( Mi van a takaró alatt?), utána pedig lerajzoltuk „Örömkét”, s azokat a dolgokat amitől boldogságot érez: napocska, virág, fagyi, szivecske…
A téma továbbadásához az örömölelést választottam, ami nagyon tetszett a gyerekeknek is.
Az apró örömök jele felkerülhetett a boldogságvárunk hetedik lépcsőfokára.
Szandaszőlősi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Rajzunk az apró örömöket ábrázolja a természetben, az iskolában, otthon. Kihelyeztük az iskkolai boldogságnapon a közös paravánunkra, mely így az egész iskola örömeit is mutatja.
A gyerekek egyéni munkában felhőkbe rajzolták meg mi az ami őket boldoggát teszik. Előzetesen elmesélhették, miért azt a részletet választották, ami a felhőre került. Sokan a már megélt tapasztalataikra és élményeikre támaszkodtak az ábrázolás folyamatában. Ennek a plakátnak az elkészítésével a 3.b osztály is csatlakozott az iskolai programhoz, amely a Boldogság világnapja alkalmából került megrendezésre. A plakátunkkal 1.helyezést értünk el és fantasztikus öröm volt a gyerekek számára a helyi cukrászda által felajánlott torta megnyerése. A program második feladata volt, hogy „Szivárvány hidakat” készítettek a gyerekek, amelyekre rárajzolták, vagy ráírták mi teszi őket boldoggá. Ezeket a zászlókat az iskola kertjében helyeztük el.
Márciusban az apró örömök voltak terítéken. A hónapban igyekeztem figyelni arra, minél több apró örömben legyen részük a gyerekeknek, és ezeket észre is vegyék. Egyik héten illatozó jácintcsokrot vittem az osztálytermünkbe, a másik héten üdítően friss nárciszokat. A többi osztály észrevette az illatos-színpompás virágokat, kis csapatom ekkor még nem. A harmadik héten már felfigyeltek az újabb virágcsokorra! A nőnapot együtt ünnepeltük, a fiúk csokival kedveskedtek a lányoknak, és örültek a lányok örömének. A művelődési ház népművészeti kiállítását közösen tekintettük meg egy osztályfőnöki órán, együtt gyönyörködtünk a szebbnél szebb munkákban. Lelkesen mesélték, nekik melyik használati tárgy, ruhadarab tetszett a legjobban és miért.
A hónap két Boldogságóráján ismét voltak relaxációs gyakorlatok, Bagdy Emőke gyűjteményéből (Együtt az Á, Ó és Ú hangokban; Domborítok, mint a cica, házba bújok, mint a csiga). Az egyik órán meghallgattuk Bagdi Bella Imádok élni című dalát, a másik órán együtt énekeltük a Repülj velem című éneket. Közösen értelmeztük az apró örömökről szóló idézeteket, beszélgettünk az öröm fontosságáról. Próbáltam tudatosítani a gyerekekben, hogy nagyon fontos, hogy érezzék, értékeljék a jelent, nehogy a múlt árnyékai vagy a jövő reményei eltereljék figyelmüket az „itt és most”-ról. Felidézték a gyerekek, milyen kis örömökben volt aznap részük. Az első órán ez még elég nehézkesen ment, a második órán már tudatosabban elevenítették fel az őket ért örömteli eseményeket, sőt, egymást is figyelmeztették: ne felejtsd el, hogy kaptál egy ötöst ma irodalomból, vagy azt, hogy nem kaptunk leckét matematikából. Kitöltöttük a könyvünk „apró örömök felmérését” is. Voltak, akik három-négy állítást tartottak magukra igaznak, de szerencsére azok voltak többségben, akik a harminc állításból húsz körülivel is egyet tudtak érteni. Ezután elkészítettük az örömforrásunkat: színes papírcsíkokra írták fel a gyerekek, mik okoznak nekik örömet: „egy új kulacs illata”, „amikor szintet lépek egy számítógépes játékban”, „amikor az ablakpárkányomon madarak csiripelnek”, „amikor a gyümölcsfák virágai beterítik a járdát”, „amikor elolvad a fagyi a számban” stb. A színes csíkok a közös szökőkutunk vízsugarai lettek.
Levetítettem nekik Joshue Bell metróbeli koncertjének felvételét, majd megnéztük egy „hivatalos” koncertjének a részletét is. Ezután felolvastam nekik a Tudni kell megállni című történetet, majd beszélgettünk annak tanulságáról. A gyerekeket megfogta a meghökkentő elemekben bővelkedő história. Többen bevallották, hogy ők sem álltak volna meg a zeneszóra, mert nem tudták volna, hogy ez annyira értékes és különleges volt. Abban egyetértettünk, hogy sokszor nem vesszük észre a körülöttünk lévő szépségeket, a velünk történt pozitív, hétköznapi eseményeket.
A boldogság világnapja alkalmából feliratot és örömmandalákat készítettünk az osztálytermünk ajtajára. Ezen a napon kis üdvözlőkártyákat adtak át a gyerekek az őket tanító pedagógusoknak. Elmondhatjuk, hogy iskolánkban még mindig nincs benne a köztudatban ez a világnap, így kellemes meglepetésként érte az osztályban tanító pedagógusokat a gyerekek kedves gesztusa. A kis tanítványaimnak én is készítettem üdvözlőkártyákat ez alkalomból, és jóleső volt számomra látni az örömteli mosolyukat. Készítettünk mandalákat a faliújságra is, melyeket a színezés, körülvágás után kör alakban helyeztünk el azon.
A hónap során igyekeztem tanácsokkal ellátni őket, mi mindent tehetnek annak érdekében, hogy tudatosan vegyék észre a körülöttük lévő csodákat: örömnapló vezetése (akár a család bevonásával is), örömleltár készítése, vagy akár csak a napi örömök melletti rövidke elidőzések.
A hónap végére valóságos „örömvadászokká” váltak, akik már nem veszik magától értetődőnek a körülöttük lévő jó dolgokat, a megszokott környezetüket, hanem örülni is tudnak mindazoknak az eseményeknek, amelyek megtörténnek velük, azoknak a tárgyaknak, természeti jelenségeknek és képződményeknek, amelyek körülveszik őket.
Papp Judit
a Sári Gusztáv Általános Iskola és AMI
5. b osztályának (Víg Team) osztályfőnöke
Kaba, 2024. 03. 21.
Az apró örömök a mindennapokban jelen vannak, arra törekszünk, hogy a gyerekek értékeljék ezeket! Az ünnepi pillanatok is fontosak, főleg a szülinap.
A sószobában egymást ajándékozták meg a választott dologgal (ölelés, mosoly, kedves szó).
A második osztályosok pozitív állításokból választottak olyat, amelyek igazak rájuk. Ezeket különböző könyvjelzőkre írták. A könyvjelzőket szépen kidíszítették, és boldogan használják az általuk kedvencnek tartott tankönyvben.