A Boldogságóránk a háláról szólt. Sokat beszélgettünk arról, hogy mi mindenért lehetünk hálásak és hogy hogyan is fejezhetjük ezt ki. A feladatok közül a „Hálapéldakép” volt az, amit kiválasztottunk. A mi közösen megírt történetünk alapját az élet hozta. Sokféle sors van, sokféle élettörténet. Sok mindenért lehetünk hálásak, azért is, ahogyan egy-egy élettörténet megváltoztatja a mi életünket is.
________________________________________________________________________________________________________

Pisti más volt, mint a többi kollégista. Csendes, visszahúzódó, megfontolt fiú volt. Sohasem lehetett a hangját hallani. Leszegett fejjel járt közöttünk, arcán ritkán időzött a mosoly. A tanulással sem volt különösebb gondja. Néhány társammal barátkozott, de ezt sem vitte túlzásba. Olyan, csodabogárnak, különlegesnek tartottuk. Nem illett a rendszerbe, nem tudtunk vele, mit kezdeni. Ilyennek fogadtuk el, míg…
…evezős táborban voltunk. Öt gyönyörű napot töltöttünk a Tisza partján, távol a „civilizációtól”. Se víz, se áram. A tanár úr főzött ránk, és látott el minket minden jóval. A füzek lombjai alatt volt kialakítva a konyha, az ebédlő. Trombitaszóra itt gyülekeztünk, és fogyasztottuk el a finom ételeket. Amikor sorban álltunk, mindig Pisti volt előttem. Néha váltottunk pár szót, majd haladtunk a sorban, mert éhesek voltunk a sok evezés után. Feltűnő volt, hogy Pisti mindent, amit kap megköszön. Sőt! Többször is megköszön. A repetát, vagy ha visszament egy szelet kenyérért azt is ugyanúgy megköszönte, mint az ételt, miután végzett az étkezéssel. Valószínű, hogy a tanár úrnak is ez feltűnt, mert a harmadik napon szép csendesen Pistihez fordult és ezt mondta neki:
– István nem muszáj mindent ennyiszer megköszönni. Szívesen adjuk. Addig, amíg van, és jól esik, nyugodtan ehetsz.
Pisti felemelte tekintetét, és tanár úrhoz fordult.
– Tanár úr nekem minden falatot meg kell köszönnöm –mondta szomorúan. – Öten vagyunk testvérek. Nekem szerencsém van, mert jó helyen vagyok. Van mit ennem. Ők lehet, hogy most éhesen bújnak az ágyba, és én nem tehetek semmit. Hálás vagyok, hogy itt lehetek, és törődnek velem. Bárcsak…- lehajtotta fejét, és félre vonult vacsorázni.
Többen is hallottuk, amit mondott. Ledöbbentünk.
Most értettük meg igazán.
Bennünk is megmozdult valami. Mindennek más értéke lett.

szv
____________________________________________________________________________________________________

A szeptemberi Boldogságórán a háláról beszélgettünk. Sokunk fejében megfordult, hogy hogyan is lehet kifejezni a hála érzését a másikunk iránt. Többféle gondolat is megszületett, ezeket megbeszélve mindenki egyetértett abban, hogy a hála kifejezése milyen fontos is ahhoz, hogy boldogabb életet élhessünk. A feladatok közül a „Hálapéldaképet” választottuk, fogadjátok szeretettel a közösen megírt történetünket!
________________________________________________________________________________________________________
A HÁLAPÉLDAKÉP
Egy átlagos élet átlagos gyermeke egyik napját felidézve mindenki elgondolkozik azon: Miért lehetek hálás?
Józsi egy kisvárosi középiskola kollégiumában tölti mindennapjait. Egy reggel azonban ballábbal kelt fel.
Az ébresztő 6 órakor szokott lenni, ám ő nem ébredt fel a zenére. Szobatársa, Dávid keltette fel fél hétkor. Joci nagyon hálás volt neki ezért. Hogy miért? Ha Dávid nem kelti fel, akkor a fiú elkésik az első óráról és kigyűlik az igazolatlanja, miáltal kirúgják az iskolából.
Miközben ment le órára, félhangosan zsörtölődött magában: „Nem tudtam kimenni cigizni, hát ez milyen már?!” Aztán eszébe jutott, hogy a húszperces szünetben ki lehet menni. El is jött a cigi szünet. A védőhálós hölgy meg szokott állni az iskola előtti zebránál, így mindenki szabadon átkelhet baleset nélkül. Ám Józsi erre fittyet hányva szaladt át az úttesten, mikor egy autó csikorgó fékkel állt meg mellette. A fiú nagyon megijedt és rosszul is lett. Dávid újra ott termett mellette, és mint egy őrangyal vigyázott Jocira. Ekkor a srác szíve újra hálával telt meg.
Később újabb sokk érte őt. A kollégiumban hagyta a testnevelés cuccát, az igazgató pedig pont a mai órájukra megy be. Ha nincs tesi cucca, akkor szaktanári megrovást kap. Ezt el is mesélte Dávidnak, aki jószívűen odaadta neki az övét. Józsi elmondhatatlan hálát érzett, ezért este megszerette volna lepni barátját, aki éppen aludt. Vett is neki egy csokit meg egy képeslapot, majd lette az asztalra. Mikor Dávid felkelt, mosolyogva olvasta a képeslapot miközben a csokoládét majszolgatta. Örült neki, hogy Józsinak örömet tudott szerezni, és hogy köszönetét ilyen formában fejezte ki.
Ezt a történetet elmesélték csoporttársaiknak, akik megértették, hogy mi is az a hála, és mennyi mindenért lehet hálás az ember nap mint nap. Átgondolták hogyan éreznék magukat ők, ha velük történne meg ilyesmi.
________________________________________________________________________________________________________