Hát ilyen a mi kertünk. Színesek, mint mi vagyunk. Különbözőek, mint mi. Egyediek, mint mi. De mégis összetartozunk, egy kert virágai vagyunk.

HÁLA kertünk elkészült, tele pompás virágokkal. Bár a termünkbe is beköszöntött az ősz, van helye még a tavaszi, nyári virágoknak. Borús napokon rápillantunk és hála, szeretet költözik a lelkünkbe.

Utolsó évünket kezdtük az általános iskolában és itt a programban is. Gazdag, tartalmas három év van mögöttünk, reméljük a negyedik is az lesz. Hálásak vagyunk, hogy itt lehetünk köztetek és optimistán tekintünk a jövőbe.

Budapesti XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános iskola beszámolója a
Boldogságfokozó hála
témában megtartott boldogságóráiról
Iskolánk 9 pedagógusa vállalta, hogy a 2017-2018-as tanévben boldogságórát tart 7 osztályban. Szeptember hónapban 2 évfolyamon 3 osztályban valósultak meg a boldogságórák, 3 pedagógus közreműködésével.

Povázsay Zsuzsanna osztályfőnök – 7.b osztály
A boldogságórák az osztályfőnöki órákon valósultak meg, a gyerekek már várták, tudták, hogy iskolánk „Boldog Iskola” lett, bár még nem értették, mi is ez.
Először a boldogság fogalmáról beszélgettünk az én irányításommal, aztán a tanulók megpróbálták megfogalmazni, hogy nekik mit jelent a boldogság, ők mikor boldogok. Az egyik lány azt mondta, hogy nem lehet megfogalmazni, mi a boldogság, erre többen rávágták: dehogynem. Csak nem könnyű. Általában a családot, a barátokat jelölték meg boldogságuk forrásának, de a „gyerekesebbek” az aznapi ebédet. Volt, aki azt írta, számára az is boldogság, hogy aznap nem veszekedett az osztálytársaival. A leírt boldogság-megfogalmazásokat összegyűjtöttük, szeretném év végén újra feltenni nekik ezt a kérdést (Mi a boldogság?), majd összehasonlítani a most írtakkal.

A következő órán elhatároztuk, hogy idén készítünk egy „Jó dolgok falá”-t, ahova olyan események, dolgok kerülnek ki, amik valamiért emlékezetesek az osztálynak, boldogsággal tölt el minket, ha arra gondolunk. Rögtön kitették a tavalyelőtti, állatkertes képünket. És azonnal elkezdődött a sztorizás arról a napról, felelevenítettük, hogyan kiabáltunk az oroszlánnak, mit ebédeltünk, Gergő hogyan játszott a fókákkal. Ez a boldogság!
Újabb órán kezdtünk a hála érzésével, fogalmával foglalkozni. Nem indult könnyen, de végül nagyon jó beszélgetés alakult ki a háláról. Azt éreztem, hogy nem is gondolták, milyen fontos a hála kifejezése. És nem egyszer, hanem többször, talán később mindig. Ezen az órán elhatároztuk, hogy mi egész évben gyűjtjük a „hálánkat” egy „hálazsákban”, amit gyorsan megvarrtam. És megköszönték a hálazsákot!
Aztán elkészítettük a közös hálakertünket, a fényképeken látható, hogy korosztályuknak megfelelő dolgokat, személyeket említettek, akiknek hálásak. A fiúk nehezebben birkóztak meg ezzel a kéréssel, ők nem nyitottak olyan mértékben erre a témára. Több megfogalmazott hála tetszett: mindene megvan, sőt, még több is, mint amire szüksége van; befogadta az osztály, mikor hozzánk került. Nekem boldogságot jelentett olvasni az osztályom háláját, néha elmosolyodtam, néha elszorult a szívem. Én ezért a boldogságóra programért vagyok hálás (persze én is írtam a kertbe, de az általános hála volt). Kitettük a falunkra a hálakertünket, mikor tanítom őket, gyakran ránézek, és ez jó érzés.
A legutolsó alkalommal a szülőknek fogalmazták meg a hálájukat, illetve kiválaszthattak egy-egy tanárt, akiknek valamiért hálásak. Számomra megdöbbentő élmény volt, hogy a szülőknek írt hálát érezték a legnehezebb feladatnak. 3 lány teljesen megtagadta, de az egyik hazavitte a cetlit, hátha később mégis ír nekik. Kettő pedig visszaadta. Úgy érzem, hogy az én feladatom is, hogy később képesek legyenek megfogalmazni a hálájukat a szüleiknek. Több szülő viszont boldogan jelzett vissza, hogy megkapták. Én nem láttam, nem is akartam megnézni, ki mit írt. Egy lány mutatta meg, akinek az anyukája is részese a Boldogság Programnak, és hálanaplót is vezet.

A tanároknak viszont mindenki írt és nem is gondolkodtak sokat. Fontos nekik, hogy én is részt vegyek a feladatokban, amit nagyon élvezek. Megbeszéltük, hogy a tanári hálákat én postázom személyesen, el is olvashatom. A hála-hónap legmeghatóbb pillanatai ezek voltak. Volt olyan kollégám, akinek a kezébe adtam, volt, akinek az asztalán hagytam. Mindenki nagyon örült a levélkéknek! Kaptam ölelést én is, hogy ilyenre vettem rá a gyerekeket. Voltak könnyes szemek, csodálkozó arcok és nevető kollégák is. A gyerekek alig várták, hogy beszámoljak, ki hogyan reagált. Ez a hálalevél kétirányú dolog, mindenkiben kiváltott érzelmeket. Biztos vagyok benne, hogy minden levelet kapott pedagógus és a hála-levelet megírt tanuló között szorosabb lett a kapcsolat. Ráadásul megkértek az osztályom tanulói, hogy én is írjam meg nekik, miért vagyok hálás nekik, személy szerint. BOLDOGAN teszem meg.

A 7.b örömmel fogadta a Boldogságórákat, teljesen kizökkentettük őket a megszokott, hagyományos osztályfőnöki eljárásból. Bár mi sokat beszélgettünk korábban is az általuk felvetett témákról, vagy a hirtelen kialakult szituációkat vitattuk meg, ez a program meglepte őket – pozitív értelemben. Rengeteg plusz ötlettel álltak elő, engem is teljesen feltöltöttek ezek a beszélgetések. Várjuk a folytatást.

Herédiné Szegedi Zita osztályfőnök – 6/b osztály
A boldogságórák az osztályfőnöki órák keretein belül valósulnak meg.
Szeptember folyamán 2 egymás utáni órának volt ez a központi gondolata. Először arról beszélgettünk, hogy mi az a hála, mit érzünk, amikor hálásak vagyunk, azaz milyen érzés számunkra maga a hála érzése. Nagyon éretten gondolkozó diákok is vannak az osztályban, akik hamar meglátták azt, hogy a hálás ember nem tud szomorú, pesszimista, depressziós lenni. Addig a felismerésig is eljutottak, hogy a hálásszívű ember jobban érzi magát a bőrében.
Ezután (visszacsatolva a két nappal korábbi etika órához, amelynek az egészség-betegség volt a témája) sorra vettük, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Először általánosabb dolgok jöttek elő (egészségesek, nincsen semmilyen testi fogyatékosságuk, van családjuk stb.), majd a sokkal triviálisabb, hétköznapibb és éppen ezért könnyen természetesnek tekintett jellemzők (édesanyjuk minden nap csomagol nekik tízórait, szép napsütéses idő van, nem esik az eső, mint előző nap stb.).
Végezetül mindenki leírhatta egy (vagy több) lapra, hogy miért hálás és azt összegyűjtöttük egy befőttesüvegbe, amelyre ráírtuk: hálabefőtt. Ezzel próbáltuk „eltartósítani” hálaérzéseinket a nehezebb napokra. Ezt a későbbiekben időről-időre bővíteni fogjuk ill. olvasgatni belőle.

A következő órán azzal próbálkoztunk, hogy egy rajzban fejezzük ki, kinek mit is jelent a hála vagy miért hálás. (Akinek könnyebb volt, az szövegesen fogalmazhatta meg). Számomra szívmelengető volt a két imára kulcsolt kéz, vagy két összekapaszkodó kéz rajza. A rajzokból egy Hála-lakóparkot készítettek. Az órát azzal zártuk, hogy az óra vagy az iskola után, mutassák ki a hála érzését annak, akinek hálásak. Számba vettük, hogy hogyan lehet kimutatni (pl. öleléssel, köszönetmondással stb.).

Demeter Csilla- logopédus, gyógypedagógus – 6.c osztály

Nagyon nyitottan fogadtam a Boldogságprogram lehetőségét, bár egyéni és kiscsoportos fejlesztéseket tartva még mindig nem tudom, hogy a hozzám fejlesztésre járó gyerekekkel hogyan is alakítsam ki a csoportokat, hogy jó dinamikája, jó fejlődési lehetősége legyen tanulóimnak a boldogságprogram révén. Biztos vagyok benne, hogy ki fogom találni és a kapott oktatási segédanyag is segítségemre lesz.
Ebben a hónapban azonban egy spontán helyettesítési lehetőség- az egyik 6. osztályban- adta az ötletet, hogy a boldogságfokozó hálával kapcsolatban bennem munkálkodó, elolvasott és jónak tartott ötletek tárházából egy picit megosszak a diákokkal.
Megosztanom? Éppen csak szikrát lobbantanom kellett és az események, az ötletek már sodortak is magukkal. Röviden elmeséltem a program lényegét, kicsit a hála fogalmát, jótékony hatásait mindkét félre (aki adja, és aki kapja) megbeszéltük, majd szépen módszertanilag felépítve terelgettem volna a tanulókat egy hálakert közös elkészítése felé (kinek, miért lehetünk hálásak), de a 12 éves gyerekeknek már pontos elképzelésük volt, mintha csak erre a pillanatra vártak volna. Én pedig hálás vagyok a lehetőségnek, hogy tudtam engedni a spontaneitásuknak, mert egy egészen különleges élmény született a beszélgetés során.
Tanulóink új, lelkes magyartanárt ismerhettek meg az idei tanévben, és mivel már viszonyítási alapjuk is van, nagyon gyorsan felmérték, hogy mennyire lehet másként is tanítani. Maguk fogalmazták meg, hogy szívják magukba a tudást, hogy még a légyzümmögést is lehet hallani, amikor Niki néni tanít, hogy a legrosszabb tanulók is figyelnek és ezért a pozitív hozzáállásért, az élményért ők rettenetesen hálásak. A hálakifejezés lehetőségét csak fokozta, hogy a gyerekek tudomására jutott, hogy Niki néninek másnap születésnapja lesz és megéreztek bennem egy olyan lehetőséget, aki segíthet számukra egy Niki néninek való meglepetés elkészítésében (Ilyen a jó „Boldog Iskola”!). A hálakert ötletéig eljutva a lelkes fiatalok, már teljesen kipirulva a boldogságtól tudták, hogy ez egy Niki néninek készülendő hálakert lehetne, de még ezt az ötletet is továbbfejlesztették azzal, hogy ők inkább egy nagy virágcsokrot, egy hálavirágcsokrot készítenének.
Nagyon megható volt a pillanat számomra, amikor megéreztem, hogy mennyire vevők a diákok a hasonló beszélgetésekre, témákra, mennyire lépnek be abba a korba, amikor ki szeretnék fejezni magukat, mennyi szeretet és hála van bennük, ha hagyjuk az érzéseiket megfogalmazni. És ez a meghatottság csak fokozódott, amikor másnap Niki néni megkapta a csokrot! Felbolydult a tanári is, mindenki odalépett megnézte, gratulált, elolvasta a diákok hála-üzeneteit, a tanárnő pedig a születésnapján potyogó önnyekkel, lelkében nagy örömmel ünnepelte, hogy tanár lett, hogy ez a hivatása.

Én pedig csak hálás tudtam lenni, hogy van ez a program, hogy a mi iskolánk is benne van, hogy engem is érdekel, hogy volt erőm elindítani a folyamatot, és hogy megélhettem ezt a kollektív boldogsági tudatállapotot. A jó érzés és hála belengte az osztályt, a tanárit, majd a folyosón végiglebegett és kiszállt a térre, tovább ment a gyerekek, az emberek szívében a kerület különböző pontjára és talán még távolabb, hogy hirdesse, „jó a világ, nincs hiba benne!”