Szeptember 21-én a Hála Világnapja van. A Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában is ünnepeltünk. A gyerekek több órán keresztül tervezték és készültek az ünnepi Hála-fa alkotásával. Évtizedes hagyománya van a Boldogságóra programnak az intézményben. A gyerekek jól ismerik a Hála szerepét a mindennapi életünkben. Minden apró örömnek és pillanatnak tudnak örülni. Alkotásaikon jól kirajzolódnak a képi gondolatokban az érzelmi intelligenciájuk. Tartalmas és építő gondolatokat fogalmaztak meg az 1. a , 1.c, 2.b, 3. b osztály tanulói. Példaképül szolgálhat az iskolai közösségnek és az őket körülvevő környezetnek is. A gondolataikat jól megfogalmazták, hiszen jól tudjuk, hogy egy rózsát öntözni és táplálni kell, hogy életben maradjon. A gyerekek a mindennapokban, a közeljövőben is, az iskolai élet minden területén életben tartják a hála pozitív erejét.
A hála gyakorlása

Egy igazi hálás kezdet. Új, kezdő csoportként fontos volt számunkra, hogy a gyerekek elmondhassák, hogy miért jó együtt lenni, és miért hálásak, hogy itt lehetnek velünk, és milyen tárgyakért hálásak a csoportunkban. Mivel ők még nehezen fogalmazzák meg érzéseiket, szerettük volna ha le is rajzolják.
A Cica csoportba járó gyermekek egy mesén keresztül gazdagíthatták tudásukat a hálával. Megismerkedhettek egy szomorú és mindig hálátlan almafával, aki miután megértette, milyen fontos is a hála újra telis tele lett csodaszép piros almával.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola 7. osztályosaival szeptember hónapban már 3. alkalommal foglalkoztunk a témával. Beszélgetésünk során visszaemlékeztünk az elmúlt 2 évben megvalósultakra. Nagy örömmel vettük elő az 5. osztályos „hálabefőttet” és újra elolvastuk az akkor írtakat. Megbeszéltük, hogy mennyire változtunk a két év során, mi az, amit másképp gondolunk, másképp élünk meg.
Csodálatos őszi napra ébredtünk, melyre azt a célt tűztük ki magunknak, hogy legyalogolunk 5 km-t. Igazából a gyerekek nem tudták mennyi az annyi, azt mondták az 5 nem is olyan sok! Menjünk!
A gyaloglás közben különböző feladatok teljesítése volt a cél, amihez menetlevelet is készítettünk, hogy lássák, érzékeljék mit is kell teljesíteni. Nagyon optimisták és izgatottak voltak.
A buszról leszállva, amig odaértünk a különböző akadályokhoz mindig énekeltünk, méghozzá a pozitív gyerek vagyok dalt. A Napimádás és az Égig érő fa vagyok relaxációs mondókákat mondogattuk a próbatételek előtt. Volt mászóka mászás, katicakereső, versenyfutás, termésgyűjtés és végül a termésekből képalkotás. És mi mást alkottak volna mint egy szép napocskát!
A nap végén megbeszéltük, hogy bármire képesek vagyunk ha együtt vagyünk, jókedvűek és segítőkészek vagyunk!
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A hónap témáját relaxációs gyakorlattal kezdtük (Égig érő fa vagyok, megnövök mint a nagyok..), majd beszélgettünk a háláról, ki miért lehet hálás, milyen érzés az amikor én hálás vagyok. Hálafa története után, mi is elkészítettük a gyerekekkel, játékokból a „Köszönömök” fákat.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Kiscsoportosainnkkal a hónap témáját relaxációs gyakorlattal kezdtük (Égig érő fa vagyok, megnövök mint a nagyok..). Hálafa története után, beszélgetünk a gyerkekkel, mit is jelent a hála.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A hónap témáját relaxációs gyakorlattal kezdtük (Égig érő fa vagyok, megnövök mint a nagyok..), majd beszélgettünk a háláról, ki miért lehet hálás, milyen érzés az amikor én hálás vagyok. Hálafa története után, mi is elkészítettük a gyerekekkel, játékokból a „Köszönömök” fákat.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A Hálafa története című mesével kezdtük meg első boldogságóránkat. A mese után sokat beszélgettünk a hála fogalmáról, ki miért lehet hálás, milyen érzés az amikor én hálás vagyok. Ezután hálaszivet készítettünk, tenyérlenyomatokból, mely a csoportszobánk dísze lett, emlékeztetve minket arra, hogy mindig van valami , amiéert, akiért hálásak lehetünk.