Magyarórán készült optimista gondolatokhoz, életvitel órán készült képek.


Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI
Magyarórán készült optimista gondolatokhoz, életvitel órán készült képek.


Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola
Csillagfény
A történetet Attila mesélte, az osztály pedig megfogalmazta.
Nyáron Attila és öccse, Nimród a nagymamánál nyaralt.
Egy reggel unatkoztak, és lementek a pincébe. Ott tárolták a játékokat. Gondolták, felhoznak közülük egyet-kettőt. Épp, csak le akartak szaladni, nem is szóltak senkinek arról, hogy hová indulnak. Nézegettek, válogattak a játékok között, észre sem vették, hogy nemcsak az unalom, hanem az idő is elrepült.
A nagymama közben locsolni indult a kertbe. Biztos volt benne, hogy a gyerekek is ott bóklásznak valahol. Ahogy elindult az udvar felé, csodálkozva vette észre, hogy nyitva van a pinceajtó. Úgy gondolta, biztos nyitva felejtette, ezért gondosan bezárta. Aztán indult locsolni.
A gyerekek a pincében csak a zár kattanását hallották. Mire rájöttek, hogy mi volt ez a zaj, már elkéstek, a nagymama messze járt. Szaladtak felfelé a lépcsőn, de az ajtó zárva volt. Úgy megijedtek, hogy egy hang sem jött ki a torkukon. Nem tudták, mit tegyenek. Nimród sírva fakadt, de Attila sem volt messze tőle.
A nagymama a locsolás előtt meg akarta nézni, mit csinálnak az unokái. Kereste őket mindenhol, de hiába, sehol sem voltak. Most már ő is kezdett kétségbe esni. Elindult a kapu felé, hátha kimentek az utcára. Útja a pinceablak mellett vezetett el. A gyerekek hallották közeledő lépteket, és reménykedni kezdtek. Odaszaladtak a pinceablakhoz. Szívük a torkukban dobogott. Hamarosan két lábat láttak az ablak előtt elhaladni. „A nagymama lába!”Most már szerencsére visszajött a bátorságuk, és úgy kiabáltak, ahogy csak a torkukon kifért:
– Nagymama! Nagymama! Itt vagyunk a pincében!
A nagymamának óriási kő esett le a szívéről, ahogy meghallotta a gyerekek hangját. Abban a pillanatban rájött, hogy mi történt.
Kinyitotta az ajtót, és boldogan ölelte magához a két megszeppent lurkót.
Megbeszélte velük, hogy máskor akárhová is mennek, mindig szóljanak előtte.
Az osztályban szinte mindenkinek volt egy története, hogyan menekült meg szülei, nagyszülei vagy mások segítségével a saját figyelmetlensége vagy félreértés által okozott bajból. Szűnni nem akaró, a szünetbe is belenyúló meséléssel, sok nevetéssel zárult az óra.


Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
Óvodánkból a Mókus csoport elkészítette hálakertjét. Köszönjük a lehetőséget!
Üdvözlettel: Bácska ovisok

Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
Óvodánkból a Mókus csoport elkészítette hálakertjét. Köszönjük a lehetőséget!
Üdvözlettel: Bácska ovisok
Százhalombattai Eötvös Lorand Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általanos Iskola
Nagy izgalommal készültem az első általunk Mosolyórára keresztelt óra megtartására. A 3.a osztály tanulói tudták, hogy érkezni fogok egy nem hagyományos iskolai tanórával hozzájuk, de akkor beszéltük át együtt mivel is szeretnénk mi foglalkozni velük együtt a Mosolyórákon.
A bevezető meditációs gyakorlatok nagyon tetszettek a gyerekeknek, határozottan élvezték, és segítségemre volt nekem is abban, hogy a gyerek összpontosítani tudjanak.
Beszélgettünk, készítettünk Hálabefőttet és az óra végén meghallgattunk két Bagdi Bella dalt is.
Amire nem voltam felkészülve és visszajelzésként jelzem, hogy volt két kisgyerek az osztályban,akiket nagyon érzékenyen érintett a téma.
Ezt kicsit nehezebb volt kezelni, de összességében nagyon jól éreztük magunkat és a gyerekek már nagyon várják a következő órát.

A pécsi Éltes EGYMI értelmileg akadályozott tanulóival a 2017-2018-as tanévben még nem tudtunk csatlakozni a Boldog iskola programhoz,de szeretnénk részt venni a Boldogság témák feldolgozásában.Kis csoportokat alakítottunk és havi két-két alkalommal találkozunk hogy beszélgessünk, kézműveskedjünk, énekeljünk a megadott havi témákat feldolgozva. A puzzle t és a hálavirágot már mi is elkészítettük közösen.Ezt szeretnénk megmutatni nektek.

Ebben a tanévben csatlakoztunk a boldogság programhoz. Elkészítettük a napsugarunkat és a gyerekek ezen jelölhetik, hogy jókedvük van vagy szomorúak. Minden kis gyereknek elnyerte a tetszését és szívesen beszélnek az aktuális hangulatukról. Az optimizmus rajzzal és ragasztással jelenítettük meg. Milyen legyen a környezetem: szivárvány ház, színes fák, és szépruha.
