A Petőfi Sándor Általános Iskola Elfogadók csapata, a kis elsősök, hálafát készítettek, így mutatták meg, miért hálásak nap mint nap. A fát levelek helzett hálakarikák díszítik.


Petőfi Sándor Általános Iskola
A Petőfi Sándor Általános Iskola Elfogadók csapata, a kis elsősök, hálafát készítettek, így mutatták meg, miért hálásak nap mint nap. A fát levelek helzett hálakarikák díszítik.

Petőfi Sándor Általános Iskola
A Petőfi Sándor Általános Iskola óvodásainak Virág csapata a hálás az őszi termésért, mely dísze lett az egész napköziotthonnak. Az otthonról hozott zöldségek, gyümölcsok kiállítása mellett a picik elmondták, melyik terményt szeretik, majd lerajzolták, kifestették a kiválasztottakat. Be is lakmároztak!

Speciális Alapiskola Hurbanovo
Iskolánkban ebben a tanévben először indult el a Boldoságóra Program. A program első hónapja a háláról szólt. Nagy a lelkesedés, több csoportban is zajlanak boldoságórák. Az általam tartott órán Hálakertben Hálatündért készítettünk a gyerekekkel.A tündér szoknyáját falevelekből raktuk ki. Több héten keresztül beszélgettünk a témával kapcsolatban,és kerestünk a hálával kapcsolatos verseket. Az egyik ilyen vers volt: Aranyosi Ervin: Hogyan is működik? c. verse. A verset többször elolvastuk, értelmeztük,majd minden egyes vesszakát felírták a gyerekek egy-egy falevélre. Ezt követően a levelek felkerültek a Hálatündér szoknyájára. E szép alkotás az osztályunk ajtaját ékesíti.





Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A hála gyakorlását „lefordítottuk”: Miért tudunk köszönetet mondani. Kinek, mit köszönhetünk meg.
A hálabefőttet minden héten gyarapítjuk az aktuális eseményekkel….

Szikszai György Református Általános Iskola
A Szikszai György Református Általános Iskolában három osztályban – elsőben, negyedikben és ötödikben – heti rendszerességgel, órarendbe iktatva, tartunk boldogságórákat. Az ötödikesek nagyon lelkesek. Lerajzolták, kit mi tesz boldoggá. A hálakertünk virul és terjeszkedik. A hálanapló is sokak tetszését elnyerte.

Polgárdi Széchenyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Az első órán az összetartozást erősítettük az osztályban, és megbeszéltük mi vár rájuk ezeken az órákon.
Nagyon élvezték, alig várják a következő órát!!