Sajt 3
A hála gyakorlása
A hála annyira alapvető érzelem, hogy általában nem gondolkodunk azon, mit is takar, és milyen hatásai vannak. Hála, lélek, vitamin. Hogyan fér ez össze? A léleknek szüksége van a hálára, mint a testnek a vitaminokra. A hála segít a nehéz helyzetekben, a megpróbáltatások között túlélni. A pozitív, hálás szemlélet jó hatással van a mentális és fizikai egészségünkre is.
Hogy az egészségnek látható nyoma is legyen hálaszőlőt készítettünk, majd meg is ettük egészséges szőlőinket az osztállyal.
A csemegézés után a lélek vizeire eveztünk, saját készítésű csónakjainkkal.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Szeptemberi foglalkozásunkon a Hála témakörében mélyültünk el.
A kérdésre, hogy „Mi a hála?” a gyerekek általában azt válaszolják: „ha megköszönünk valamit”. A foglalkozás kezdetén felsoroltuk a tanév kezdéshez kapcsolódó örömteli pillanatokat. Ezt követően a „Hála-híd” gyakorlat során sok ötletes és vidám befejezése született a „Köszönöm a ……” kezdetű testrészeknek hálát adó mondatoknak. A záró részben a gyerekek a táskájukban található taneszközök felhasználásával rakták ki a hála szót.
Az óra végén összefoglaltuk: a hála segít, hogy a napjaink vidáman, pozitív életszemlélettel teljen. Elűzi a szomorúságot, csökkenti a feszültséget. Segít, hogy a társainkkal való kapcsolataink szorosabbá váljanak, segítsük egymást.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Tanító néninek fejeztük ki hálánkat az alsó tagozatos évekért.
A hála témát mi egy beszélgetéssel kezdtük, meghallgattunk mindenkit, aki szeretett volna hozzászólni. Nagyon sok szép ötletet gyűjtöttünk, sokat beszélgettünk a családról és a barátokról, a közösen töltött időkről, programokról. Készítettünk egy színes szivecskét, amibe összegyűjtötte mindenki, hogy miért hálás az életben. Kivágtuk és feltettük a falra. Hoztak magukról a gyerekek gyerekkori képeket is, ezeket vették körbe a munkájukkal. Örülök, hogy komolyan vették a témát!
Az első Boldogságóránkon az egyik kisgyerek azt mondta: „ez sokkal jobb volt, mint amit vártam”. Azt hiszem ez a mondat elárul mindent, jól éreztük magunkat, meglepően sok jó dolgot tudtak a hála kifejezésről és a hála érzéséről. Elkészíthette mindenki a saját hálakövét, hogy otthon is eszükbe jusson minél többször, hogy hálásnak lenni JÓ!
A „friss” kisiskolásaimnak,- akik nemrég lépték át az iskola kapuját, s többek Boldog Óvoda címmel ellátott csoportból érkezetek- reggelente a „csendes percek” alatt mesét szoktam olvasni. Az általam olvasott meséknek mindig van tanulsága. Belecsempésztem több hálával kapcsolatos mesét is a reggelekbe. Rengeteg spontán reakciót keltett a gyerekekben, melyek által próbálták megfogalmazni a „hála” szó jelentését. Napokon keresztül hallgattam őket, hogy ki miért hálás? Le is rajzolták. Azt figyeltem meg, hogy a mindennapi hálával kapcsolatos beszélgetéseink bevezetésével a gyerekek felszabadultabbak, kiegyensúlyozottabbak, ritkultak a konfliktusok a gyerekek között, és barátságosabbak egymással. Nagy örömmel tölt el, hogy a Boldogság óra hála témáját felhasználva sikerült összekovácsolni az amúgy több helyről érkező gyerekeket. Én is minden nap többet tudok meg az elsőseim érzéseiről, családi hátteréről, mint ahogy ők is egymásról. Iskolába lépésük óta örömmel látom fejlődésüket, melyhez nagyban hozzájárulnak a Boldogság óra témái.
A 7. osztályos tanulók nagy örömmel és lelkesedéssel készítették a hálakártyákat.