A Lengyel Laura Óvoda Katica csoportja izgatottan várta Istenes Márkot, akivel ének-zenei sikereiről beszélgethettek.
A gyermekek izgatottan hallgatták Márkót, amikor arról mesélt, hogy évekkel ezelőtt ő is ebbe az óvodába járt és itt szerette meg a zenét annyira, hogy azóta is a mindennapjaiban ezzel foglalkozik.
Céljainak megvalósítása érdekében az Újfehértói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Erkel Ferenc Tagintézmény ének-zene tagozatos tanulója lett, ahol teret engedhetett a zene iránti szeretetének.
Munkájának gyümölcse az, többek között, hogy 12 éves korára a debreceni Rock suli tagja, ahol félévzáró és évzáró koncerteken vesz részt, valamint 2017 novemberében megalakult a White Brass Band bandája, ahol énekel.
A tavalyi év bőven hozott sikereket számára, amelyek közül kiemelte a Like 3 tehetségkutató versenyen elért III. helyezését. A döntőben elhangzott produkcióról készült videót szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe. Elérhető a következő linkre kattintva: https://www.facebook.com/100005675567055/videos/vb.100005675567055/756522511213594/?type=2&video_source=user_video_tab
Eddig elért eredményeihez szívből gratulálunk, valamint további sok sikert kívánunk tanulmányaihoz és zenei álmainak megvalósításához!
A hála gyakorlása

DSZC Baross Gábor Középiskolája és Kollégiuma
Ennek a hónapnak a témája nagyon megmozgatta az egész osztályt, és áthatotta az egész hónapot, hiszen nem csak egy órán foglalkoztak vele a diákok, hanem több órán is együtt gondolkodtak és dolgoztak a feladat megvalósításán, aminek köszönhetően még inkább magukévá tudták tenni ezt a boldogságfokozó technikát.
Az osztályban először mindenki végig gondolta és leírta a saját, egyéni céljait, majd ezeket áttekintve összevetettük, hogy vannak-e, és ha igen, melyek az osztály közös céljai. Ezek kerültek fel a céltábla közepére, a külső körökre pedig a hozzájuk vezető részcélok, hiszen ahogy tanultuk és tapasztaltuk, könnyebb elérni egy nagy célt, ha azt kisebb részcélokra bontjuk.
A diákok nagyon jól megfogalmazták, hogy bár közösek a célok, annak a megvalósításában nem ugyanott járnak, és ezt mindenképp szerették volna valahogy a céltáblán is láthatóvá tenni. Így született az az ötlet, hogy az egyes tanulókat jelző képek legyenek mozgathatóak, így mindenki oda tudja helyezni magát, ahol a cél elérésében épp jár, valamint jelezni tudják azt is, amikor elértek egy részcélt, és így közelebb jutottak annak a megvalósításához. Így amellett, hogy számukra is láthatóvá válik a fejlődésük és hogy hol tartanak, az osztálytársak által számon kérhetővé válnak, ami szintén segít és motivál egy cél elérésében.
A céltáblát kifüggesztettük az osztályteremben, így a következő hónapokban is fontos részét képezi az osztály életének, hiszen mindenkit emlékeztet a céljaira, és láthatják, hogy célhoz vezető úton aktuálisan hol járnak, és mennyi van még hátra a teljesítésükhöz.

Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Boldogságóra a Szivárvány Óvodában
2018. január
Januári boldogságóránk is mind az öt csoportunkban megvalósult. Többféle módon adtuk át gyermekeinknek a célok kitűzésének és elérésének fontosságát.
A téma bevezetését a mozgás tevékenység anyagának tudatos tervezésével készítettük elő. Célbadobós játékokat játszottunk: babzsákot dobtunk, labdát célba gurítottunk, célba gurultunk gördeszkával. A dobós játéknál egyre távolabbról kellett a célba betalálni, ezzel is azt sugalltuk, hogy kitartó gyakorlással elérhetjük, amit nagyon szeretnénk. Tapssal, és üdvrivalgással ünnepeltünk egy jó dobást, célba érést.
Egyes csoportokban a Boldogvár mese, míg máshol egy óvodás kislány iskolába készülésének története segítette a cél fogalmának megértését. A nagycsoportos gyermekek képesek voltak magukra vonatkoztatni, értelmezni ennek jelentését. Ezek leginkább képességbeli célok megjelölése, elérése volt. Volt olyan csoport, ahol minden kisgyermek egyetértett abban, hogy nekünk, – ovisoknak – a távoli, de még számukra is felfogható cél az iskolába kerülés. Itt készült el a hegyvidékes társasjáték-tabló, melynek legmagasabb csúcsa az iskolát jelképezi. Addig is elérendő céljaink természetesen nem rugaszkodnak el a valóságtól, hiszen melyik óvodás ne szeretne sokat játszani, kirándulni, táncolni, bújócskázni, állatkertbe menni, megtanulni cipőt kötni, biciklizni, úszni, stb.
Színes, eseménydús, munkás délelőttünk, volt, de megérte a fáradtságot. Megállapítottuk:„Egyéni céljaink eléréséért kitartónak kell lennünk, s akkor az álmaink, terveink megvalósulnak. A nagy és távoli közös célunk sok közös apró tettekkel és csakis közös erőfeszítéssel valósulhat meg.”


Barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium
Boldogságóráink keretében az e havi témának megfelelően a célok kitűzésével és elérésével foglalkoztunk. Mivel a városi média nagy érdeklődéssel követi a boldogság program megvalósulását iskolánkban, a rádióban már többször készült erről interjú, ebben a hónapban pedig tv műsort is készítettek a boldogságóránkról. Mindenki figyelmébe ajánlom szeretettel a Barcs Média által készült műsor részletet, ami 33:30tól megtekinthető az alábbi linken: https://www.youtube.com/watch?v=ObTaTEwCs9g .



Haranglàbi Oktatási - Nevelési Komplexum
A boldogságprogram 5. hónapjának témája, a célok kitűzése és elérése volt. Meg kell mondjam, a téli szünidő után is ugyanolyan lelkesedéssel és izgalommal várták a gyerekek a boldogságórát, mint azt korábban is tették. Már nagyon kíváncsiak voltak, mi lesz a következő témánk, amiben kibontakozhatnak és mesélhetnek kedvükre.
Amit kiemelnék az mindenképpen az lenne, hogy az aranyhalas feladat, az mindenkinek elnyerte a tetszését. Megteltek az aranyhalak kívánságokkal, volt akinek pillanatok alatt akadt ötlete, volt akinek több perc is kellett hozzá. Mindenesetre érdekes és a jövőre tekintve, igen komoly kívánságok születtek. Például megfogalmazódott mit szeretnének, vagy éppen mik szeretnének lenni, de talán a legszebb az volt, amikor az egyik aranyhalban azt is olvashattuk, hogy „nagyon szeretném, ha MI mindig lennénk egymásnak”. Mindezekhez kapcsoltuk hozzá, „Az öreg halász meg a nagyravágyó felesége” című mesét és a pecázós játékunkat. Az ígéretkártyákat is elkészítettük és továbbítottuk a címzetteknek.
A különböző feladatok alatt, Bagdi Bella, Van nekem egy álmom, című dalát hallgattuk, majd játékosan, mutogatva el is énekeltük.
A céltáblánk elkészült, a mi számunkra, a közösen megtett utat és a közös célt tartalmazza.
(Nagyon közel vagyunk a célhoz, boldogan nézek vissza, a közösen megtett útra! 🙂 🙂 🙂 )

Furtai ÁMK Bakonszegi Zöldliget Óvoda
A céljaink eléréséhez vezető út a kitartás. A gyerekek nagyon szívesen vettek részt a „vadászatban”. Sikeresen megtalálták a képrészleteket, és kirakták boldogságvár képét.