Budapesti XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános iskola beszámolója a
A Célok kitűzése és elérése
témában megtartott boldogságóráiról
Két évfolyamon, két osztályban valósultak meg a „Célok kitűzése és elérése” boldogságórák, három pedagógus segítségével

Varga Boglárka etika – 7.b osztály
A tanóra folyamán a diákokkal a célok fontosságával, és azok minél pontosabb megfogalmazásával foglalkoztunk. A foglalkozáson azt tapasztaltam, hogy a diákok nehezen tudták elfogadni, hogy miért is lényeges minél jobban körülhatárolt célokat tűznünk magunk elé. Az világosan látszott, hogy vannak céljaik, álmaik, dolgok, amiket el szeretnének érni. Maguk is azonosultak a gondolattal, hogy ezek szükségesek az előrehaladáshoz, fejlődéshez. Több tanuló azonban, tartott attól, hogy megossza a céljait, annak ellenére, hogy a kitöltés anonim volt. Bizonytalannak mutatkoztak, feltehetőleg a saját álmaikat nem tartották megfelelőnek, esetleg féltek, hogy furcsának tartják őket, attól, hogy nem passzolnak a társadalmi elvárásokba. Ez volt az egyik tényező, ami nehezítette az órát. A másik központi probléma pedig a célok megfogalmazása volt. A diákok feleslegesnek tartották, hogy szavakba öntsék ilyesmi vágyaikat, hangoztatták, ha tudják, akkor minek ezt leírni, a megadott mennyiségű célkitűzés listázása is fejtörést okozott nekik. Ám ez feltehetőleg a lustaság számlájára is írható. A feladatrész, melyben a célokat kategóriákba kellett sorolni, egyértelműen redundáns volt számukra. Összességében úgy éreztem, hogy az óra nem volt sikeres abból a szempontból, hogy tudatosságra ébressze a tanulókat a célkitűzésekkel kapcsolatban, viszont mindenképpen szembesültek azzal, hogy nem is olyan egyszerű bevallani, és megfogalmazni, mit is akarnak. (Megjegyzés: a 10-14 éveseknek szóló Boldogságóra munkafüzetének 78-79. oldalán található “Mik a legfontosabb céljaid?” feladot oldották meg a tanulók.)
Povázsay Zsuzsanna osztályfőnök – 7.b osztály

Az etikatanár segítségével már elgondolkodhattak a gyerekek a céljaikról. Beleolvasva az előző boldogságórán kitöltött céljaikba, azt láttam, hogy a legtöbb tanulónak van célja, erről szerettem volna újra beszélgetni, csak más megközelítésben. Visszatértünk a gyerekkori céljaikhoz, először arról beszélgettünk, ki mi akart lenni óvodás, kisiskolás korában? Ez a kérdés megmosolyogtatta őket, de mindenki akart már akkor is VALAKI lenni. Aztán arról beszélgettünk, hogy ez változott-e, ha igen, akkor most mivé szeretnének válni? Páran nem változtattak a céljain, de az osztály többsége mást jelölt meg. Jövőre pályaválasztás, fontos már most konkrét célokat kitűzni. Mindenki tudja, mit szeretne nagykorában foglalkozásnak. Innen csak egy ugrás volt, hogy ehhez mit kell tenniük. Erről beszélgettünk a legtöbbet. Hirtelen mindenki a tanulást mondta, aztán bővült a kör, pl. többet sportolni (versenyre), olvasni tankönyveken kívül is. Majd előkerültek a kevesebbet telefonozni, fészbúkozni kezdetű célelérések is. Az óra végén azt vitattuk meg, milyen iskolát kell választaniuk a céljukhoz. A harmadik boldogságórájukon már konkrétan a céljukhoz vezető útról beszélgettünk. Itt nem tértünk ki az egészséggel, barátokkal, családdal kapcsolatos célkitűzéseikre, a pályaválasztásra koncentráltunk. Szerintem szépen megfogalmazták mind a célokat, mind az ahhoz kellő munkát. De ez csak egy tervezet, ezért képekben/feliratokban is megfogalmaztuk, hogy kitehessük az osztályterembe. Ezt mindig látjuk, remélem, így könnyebben dolgozunk is a céljainkért. Az etikaórán az egyik tanuló azt írta, nincsenek céljai, de ha lennének, akkor se mondaná el. Nagyon örültem, hogy a harmadik célkitűzéses órára változtatott ezen a kijelentésén, ott már az érettségit írta fel. Éljen a boldogságóra! Egy másik tanuló viszont tételesen felvázolta, hogyan lesz milliomos belőle. Ez nem csak célkitűzés volt, hanem az ahhoz kellő iskolát és egyéb lépéseket is megadta. Furcsa volt, hogy más szakmát meg sem nevezett – ez is boldogságóra!

Medvigy Krisztina osztályfőnök – 8.a osztály

Az órákat a 8.a osztály tanulóival tartottuk meg január hónapban. Mivel előttük áll a felvételi vizsga és fontos döntéseket kell meghozniuk (szülői segítséggel persze), így ez volt az a téma, amihez most leginkább hozzá tudnak szólni személyes tapasztalatokkal. Az első órán megbeszéltük a tanulókkal miért fontos az, hogy legyenek céljaink, miben segíti mindennapjainkat az, hogy nap mint nap tehetünk valamit azért, hogy közelebb kerüljünk a kitűzött célhoz. Tisztáztuk, hogy egyszerre több célunk is lehet, amelyek közül van amit rövidebb, van amit hosszabb idő alatt tudunk elérni, megvalósítani. Megbeszéltük kitől, vagy mitől függ az, hogy sikerül-e egyáltalán elérnünk céljainkat, hogy sokszor a külső tényezők késleltethetik vagy segíthetik elérésüket, de semmiképp nem szabad feladni. Házi feladat volt leírni vagy lerajzolni mindenkinek a jelenleg előtte álló legfontosabb célt, célokat.
Következő órára elkészültek a célok, amelyeket felolvastak egymásnak a tanulók, megbeszéltük a következő lépéseket, amivel közelebb kerülhetnek a kitűzött célokhoz, és elhangzottak nagyon jó ötletek is, amivel egymást segítették az osztálytársak. Ezután egy rajzra kerültek a célok, így megszületett a 8.a osztály „bakancslistája”. Reméljük, mindenkinek sikerül megvalósítani álmait.

Március 20-án mi is, az érmihályfalvi Zelk Zoltán Általános Iskola tanulóival együtt ünnepeltük meg a Boldogság Napját. A boldogság dala (Bagdi Bella: Ma rám talál a boldogság) eléneklését követően hálakuponokat adtunk át egymásnak, ezzel is jelezve azt, hogy mindenki értékes és fontos tagja a közösségnek.

Budapesti XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános iskola beszámolója a
A Boldogító jócselekedetek
témában megtartott boldogságóráiról
Két évfolyamon, két osztályban valósultak meg a „Boldogító jócselekedetek” boldogságórák, két különböző megoldással, beszélgetéssel.

Povázsay Zsuzsanna osztályfőnök – 7.b osztály
A december kiváló, és bizonyára nem véletlen választás a jó cselekedetek megbeszélésére. Az előző hónapban is nagy sikere volt a munkafüzet színezőjének, kikerült a faliújságunkra a többi boldogságórás munkánk mellé. Ezt a rajzot is azonnal elvállalta egy tanuló. A képen található Audrey Hepburn idézettel kezdtük a beszélgetést. A jó cselekedeteknél a gyerekeknek először a másokon való segítés jutott eszükbe és nem önmaguk. Hosszasan sorolták a jó tetteket, de csak rávezetéssel értették meg, mit jelent a magunk megsegítése, illetve miért fontos, hogy magunknak is tegyünk jót. Szinte az egész osztály állította, hogy boldogítóbb, ha mások örömét látják. Miután megbeszéltük, hogy ha pl. többet alszunk, figyelünk az egészségünkre, akkor azzal önmagunknak teszünk jót, tehát magunkkal cselekedtünk jót, akkor ezt a megállapítást elfogadták, de a következő mondataiknál újból visszatértek a jótékonykodásra, vagy a másokért végzett önkéntes munkára. Vagyis úgy éreztem, hogy értik és meg is teszik a jót maguknak, magukért, de ez ennél a korosztálynál nem tudatos.
A következő boldogságóránkon a „Mit tehetsz?” című feladatot végeztük el. Az osztálynak közösen kellett megfogalmaznia tíz tanácsot ahhoz, hogy az ő 12-13 éves korosztályuk mivel tudná jobbá tenni a körülöttük élők életét az új esztendőben. A tanácsokat végigolvasva érezhető, mennyit fejlődött és változott a gyerekek szemlélete. Biztos vagyok benne, hogy a „sokat legyél pozitív”, „mondj szépeket másoknak”, „osztogass dicséretet”, „hallgass meg másokat” tanácsok a boldogságórák hatására jutott azonnal eszükbe. A munkát tényleg közösen végezték, sokkal több ötletük volt, de megbeszélték, melyik a tíz legfontosabb.
Év elején eldöntöttük az osztály javaslatára, hogy mi egész évben írunk egymásnak pozitív üzeneteket, hálacetliket. Boldogan látom, hogy működik. Bár már szinte mindenki tudja, ki ír neki, olyan örömmel olvassák és várják az üzeneteket, mintha az első lenne. Ha valaki nem kapott már hosszabb ideje, mindig szóvá teszik a beszélgetéseinken.
A karácsonyi szünet előtt készítettünk külön pozitív üzenetkártyákat, de most mindenki maga választhatta ki, kinek szeretné átadni, nem a „szokásos” társának írta. Lehetett névvel, vagy név nélkül, rájuk bíztam.

Az egyik fiú szóvá tette, milyen kár, hogy hetedikben már nem jön a Mikulás, ők még örülnének neki. Gondoltam, én megteszem ezt az osztályomnak, bár nő vagyok. Beöltöztem Mikulásnak és a mindig közösen töltött nagyszünetben „megérkeztem” hozzájuk. Volt nagy nevetés, tényleg megleptem őket. A szülők küldtek nekik csomagot, azt osztottam szét a puttonyomból. Boldogok voltunk!!! ♥
Povázsay Zsuzsanna – 5.b osztály
Úgy alakult, hogy tarthattam egy ötödikes osztályban boldogságórát. A gyerekeket történelemre tanítom, ismerjük egymást. Először magáról a Boldog Iskola programról beszélgettünk, majd meséltem a boldogságórákról, a korábbi témákról. Rövidem megvitattuk, mik a jó cselekedetek, miért boldogítóak. Bár nagy létszámú az osztály és nem tudtunk körben ülni, jól működött a megbeszélés. Két feladatot oldottunk meg a beszélgetést követően a Boldogságóra 10-14 éveseknek szóló munkafüzetéből. Az első a „Jócselekedetek leltára” virág volt. Megbeszéltük, mit jelent az „énidő”, és miért fontos, hogy magunknak is tegyünk jót. Ezt ők könnyen megértették és valóban olyan dolgokat írtak a virágszirmokba, amik jók és fontosak az egészségüknek, lelküknek. Pl. korábban lefekszem, többet mozgok, jobban figyelek a tanulásra, nem veszekszem, kevesebbet telefonozok, kevésbé leszek ideges, többet imádkozom, sok gyümölcsöt eszek, kirándulok, pihenek a természetben. De volt olyan szirom is, amiben az állt, hogy többet gépezek, és több pizzát eszek – vagyis voltak, akik másképp értelmezték a magunkért tett jócselekedetet.
A másik feladat a „Beszéljünk róla!”- táblázat volt. Ezt az ötödikesek nehéznek érezték, de egy kis beszélgetést követően mindenki válaszolt a kérdésekre. Az adakozást szinte kivétel nélkül úgy értelmezték, hogy az elesetteknek, hajléktalanoknak, szegényeknek adnának anyagi javakat. A gyerekek közül senki nem írta, hogy adakozni lehet szóval, vagy segítségnyújtással, munkával. Nekik ez még nem jutott eszükbe. Ha találnának pénzt, azt a legtöbben szétosztanák a családjuknak, barátaiknak. Az egyik elvinné a rendőrségre, vagy leadná az iskolai titkárságon. Volt, aki állatmenhelyre adná. Egy tanuló írta, hogy magára költené. A legmeghatóbb az a kislány volt, aki az egyik nagyon szerény körülmények között élő osztálytársa családjának adná. A „Miért rossz önzőnek lenni?”- kérdésre többen nem válaszoltak. És láttam, hogy hosszasan gondolkodnak, mit is mondjanak. Többen azt írták, hogy nem lesznek barátaik, ha önzőek. Depressziós leszel, pletykálkodni fognak rólad, nem fognak szeretni, tisztelni, illetve veled is így fognak bánni – írták a többiek. A legbüszkébbek pedig arra voltak, mikor segítettek valakinek az osztályban, pl. házi feladat megírásában, vagy mikor meg kellett védeni valakit.
Örülök, hogy hallhattam az osztály véleményét, ezzel az egy boldogságórával is jobban megismertem őket. Utána elmeséltem az osztályfőnöküknek, milyen együttműködőek voltak, úgy láttam, ő is kedvet kapott a boldogságórákhoz.