Boldogságóra Program

Budapesti XVI. kerületi Kölcsey Ferenc Általános iskola beszámolója a
A Boldogító jócselekedetek
témában megtartott boldogságóráiról
Két évfolyamon, két osztályban valósultak meg a „Boldogító jócselekedetek” boldogságórák, két különböző megoldással, beszélgetéssel.

Povázsay Zsuzsanna osztályfőnök – 7.b osztály
A december kiváló, és bizonyára nem véletlen választás a jó cselekedetek megbeszélésére. Az előző hónapban is nagy sikere volt a munkafüzet színezőjének, kikerült a faliújságunkra a többi boldogságórás munkánk mellé. Ezt a rajzot is azonnal elvállalta egy tanuló. A képen található Audrey Hepburn idézettel kezdtük a beszélgetést. A jó cselekedeteknél a gyerekeknek először a másokon való segítés jutott eszükbe és nem önmaguk. Hosszasan sorolták a jó tetteket, de csak rávezetéssel értették meg, mit jelent a magunk megsegítése, illetve miért fontos, hogy magunknak is tegyünk jót. Szinte az egész osztály állította, hogy boldogítóbb, ha mások örömét látják. Miután megbeszéltük, hogy ha pl. többet alszunk, figyelünk az egészségünkre, akkor azzal önmagunknak teszünk jót, tehát magunkkal cselekedtünk jót, akkor ezt a megállapítást elfogadták, de a következő mondataiknál újból visszatértek a jótékonykodásra, vagy a másokért végzett önkéntes munkára. Vagyis úgy éreztem, hogy értik és meg is teszik a jót maguknak, magukért, de ez ennél a korosztálynál nem tudatos.
A következő boldogságóránkon a „Mit tehetsz?” című feladatot végeztük el. Az osztálynak közösen kellett megfogalmaznia tíz tanácsot ahhoz, hogy az ő 12-13 éves korosztályuk mivel tudná jobbá tenni a körülöttük élők életét az új esztendőben. A tanácsokat végigolvasva érezhető, mennyit fejlődött és változott a gyerekek szemlélete. Biztos vagyok benne, hogy a „sokat legyél pozitív”, „mondj szépeket másoknak”, „osztogass dicséretet”, „hallgass meg másokat” tanácsok a boldogságórák hatására jutott azonnal eszükbe. A munkát tényleg közösen végezték, sokkal több ötletük volt, de megbeszélték, melyik a tíz legfontosabb.
Év elején eldöntöttük az osztály javaslatára, hogy mi egész évben írunk egymásnak pozitív üzeneteket, hálacetliket. Boldogan látom, hogy működik. Bár már szinte mindenki tudja, ki ír neki, olyan örömmel olvassák és várják az üzeneteket, mintha az első lenne. Ha valaki nem kapott már hosszabb ideje, mindig szóvá teszik a beszélgetéseinken.
A karácsonyi szünet előtt készítettünk külön pozitív üzenetkártyákat, de most mindenki maga választhatta ki, kinek szeretné átadni, nem a „szokásos” társának írta. Lehetett névvel, vagy név nélkül, rájuk bíztam.

Az egyik fiú szóvá tette, milyen kár, hogy hetedikben már nem jön a Mikulás, ők még örülnének neki. Gondoltam, én megteszem ezt az osztályomnak, bár nő vagyok. Beöltöztem Mikulásnak és a mindig közösen töltött nagyszünetben „megérkeztem” hozzájuk. Volt nagy nevetés, tényleg megleptem őket. A szülők küldtek nekik csomagot, azt osztottam szét a puttonyomból. Boldogok voltunk!!! ♥
Povázsay Zsuzsanna – 5.b osztály
Úgy alakult, hogy tarthattam egy ötödikes osztályban boldogságórát. A gyerekeket történelemre tanítom, ismerjük egymást. Először magáról a Boldog Iskola programról beszélgettünk, majd meséltem a boldogságórákról, a korábbi témákról. Rövidem megvitattuk, mik a jó cselekedetek, miért boldogítóak. Bár nagy létszámú az osztály és nem tudtunk körben ülni, jól működött a megbeszélés. Két feladatot oldottunk meg a beszélgetést követően a Boldogságóra 10-14 éveseknek szóló munkafüzetéből. Az első a „Jócselekedetek leltára” virág volt. Megbeszéltük, mit jelent az „énidő”, és miért fontos, hogy magunknak is tegyünk jót. Ezt ők könnyen megértették és valóban olyan dolgokat írtak a virágszirmokba, amik jók és fontosak az egészségüknek, lelküknek. Pl. korábban lefekszem, többet mozgok, jobban figyelek a tanulásra, nem veszekszem, kevesebbet telefonozok, kevésbé leszek ideges, többet imádkozom, sok gyümölcsöt eszek, kirándulok, pihenek a természetben. De volt olyan szirom is, amiben az állt, hogy többet gépezek, és több pizzát eszek – vagyis voltak, akik másképp értelmezték a magunkért tett jócselekedetet.
A másik feladat a „Beszéljünk róla!”- táblázat volt. Ezt az ötödikesek nehéznek érezték, de egy kis beszélgetést követően mindenki válaszolt a kérdésekre. Az adakozást szinte kivétel nélkül úgy értelmezték, hogy az elesetteknek, hajléktalanoknak, szegényeknek adnának anyagi javakat. A gyerekek közül senki nem írta, hogy adakozni lehet szóval, vagy segítségnyújtással, munkával. Nekik ez még nem jutott eszükbe. Ha találnának pénzt, azt a legtöbben szétosztanák a családjuknak, barátaiknak. Az egyik elvinné a rendőrségre, vagy leadná az iskolai titkárságon. Volt, aki állatmenhelyre adná. Egy tanuló írta, hogy magára költené. A legmeghatóbb az a kislány volt, aki az egyik nagyon szerény körülmények között élő osztálytársa családjának adná. A „Miért rossz önzőnek lenni?”- kérdésre többen nem válaszoltak. És láttam, hogy hosszasan gondolkodnak, mit is mondjanak. Többen azt írták, hogy nem lesznek barátaik, ha önzőek. Depressziós leszel, pletykálkodni fognak rólad, nem fognak szeretni, tisztelni, illetve veled is így fognak bánni – írták a többiek. A legbüszkébbek pedig arra voltak, mikor segítettek valakinek az osztályban, pl. házi feladat megírásában, vagy mikor meg kellett védeni valakit.
Örülök, hogy hallhattam az osztály véleményét, ezzel az egy boldogságórával is jobban megismertem őket. Utána elmeséltem az osztályfőnöküknek, milyen együttműködőek voltak, úgy láttam, ő is kedvet kapott a boldogságórákhoz.

Képek