Kanizsai Dorottya Általános Iskola, Siklós
Iskolánkban ebben a tanévben indítottuk útjára a boldogságórákat. Legnagyobbak és legkisebbek közös programjaként alakult az első hónapunk. A 8. b osztály kis ajándékkal, sok szeretettel várta első nap az 1. b megszeppent diákjait. Összebarátkoztak, párok alakultak. A nagyok segítik a kicsik beilleszkedését, a kicsik pedig segítségért fordulhatnak a nagyokhoz. A hála témakörét is közösen dolgoztuk fel. Olyan hálafát készítettünk, melyre az elsősök lerajzolták mindazt, amiért hálásak reggel, napközben és este, a nyolcadikosok pedig írtak minderről. Kicsik és nagyok hálakavicsokkal tértek haza az első óra után, megköszönve a szülők szeretetét, gondoskodását. Könnyeket csalhatott a szülők szemébe a legnagyobbak által írt sok-sok hálalevél is.
Az elsősökkel rövid relaxációval kezdtük az órát, majd arról beszélgettünk, hogy ha írás órán írni, olvasáson olvasni tanulnak, vajon mit tanulhatnak a boldogságórákon. örömkör keretében mindenki elmesélte, milyen csodálatos dolgok történtek vele aznap, miért mondhatunk hálát. Bizony volt olyan kisgyerek, aki azt mondta, ő nem örül semminek, vele nem történik semmi jó. Remélem a program során ez a kisfiú is megtanulja majd észrevenni mindazt a szépséget, mely körülveszi. Ezt követően rajzoltunk hálaleveleket, köveket.
A nyolcadikosokkal komolyabb elméleti ismerkedés előzte meg a boldogságfa elkészítését. Ők már megértik a kutatási eredményeket, akarják tudni, miért foglalkozunk például a hála témakörével. Az elméleti ismertetés után velük is örömkört alkottunk, összegyűjtöttük a jó történéseket. Ezek után azt kértem tőlük, hogy menjenek oda egymáshoz, és mondjanak köszönetet valamiért, amit még nem tudtak megköszönni. Nagyon megható pillanatokat éltünk meg. Ezek után választhattak feladatot. Volt, aki a szüleinek írt levelet, volt, aki a hálafára gyűjtötte írta fel a köszöneteit, volt, aki hálacetliket írt tanároknak, osztálytársaknak, családtagoknak, barátoknak. Sírtunk, nevettünk, katartikus élmény volt.
Úgy döntöttem, hogy minden feladatot, amit a gyerekeknek adok, kipróbálok magam is, hogy megtapasztaljam milyen érzés. Így írtam levelet a szüleimnek, amit postán adtam fel, és magam is meglepődtem azon, hogy ez milyen jó érzéssel töltött el. Jó volt hallani a szüleim meghatott hangját, amikor megkapták a levelet, és fontos, hogy mindezt én még időben megtettem.
Galambosiné Honfi Anita
A hála gyakorlása

Mesevár Óvoda, Marton utcai telephelye
Kiscsoportosokként csatlakoztunk a programhoz, még javában tart a beszoktatás. Nagyon jó kis közösség alakult ki már most, így belefogtunk a téma feldolgozásába. Ezen a napon többször meghallgattuk a hónap „Hála dalát”. Halkan szólt a játéktevékenység közben, arra lettünk figyelmesek, hogy egy kis csapat közösen várat épít. Megragadtuk az alkalmat, hogy ebből kezdeményezzük a „hála” témát. Elneveztük Boldogság várnak. Megbeszéltük, milyen jó együtt játszani, milyen jó látni rajtuk, hogy szeretnek óvodába járni, és hogy már egymással is jól kooperálnak. Elmondtuk nekik, mennyire hálásak vagyunk azért , hogy itt vannak velünk, hogy szeretnek minket, és mi is szerethetjük őket! Kicsik még nagyon, de úgy érezzük most kell elültetni a magokat, hogy csodás virággá fejlődhessenek. És mi ígérjük, hogy gondozni fogjuk, míg a kezünk közt vannak.

Szurdokpüspöki Általános Iskola
A téma megbeszélése után összefoglaltuk, mi a gyerekek életében a legfontosabb, amiért hálásak lehetnek. Színes cetlikre felírva HÁLA táblát alkottunk belőle.

Kezdődő kiscsoportunkban még javában folyik a beszoktatás.
Mégis úgy gondoljuk az alapoktól kell kezdeni és kialakítani a pozitív életszemléletet.
A gyermekeket sikerül hamar megnyugtatni, figyelmüket másra terelni.
Házilag készült gyurmával vártuk őket egy jó kis beszélgetésre, hálaadásra.
A beszélgetés során arra jutottunk, hogy hálásak vagyunk azért, amiért együtt lehetünk és sok élményben lesz majd részünk.

Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája
Iskolánk, a békési Reményhír Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola az idei tanévben kapcsolódott be a Boldogság programba az első, harmadik, ötödik és hetedik évfolyammal.
A szeptemberi foglalkozás témája a Hála.
Első osztályosok vagyunk.Tanulóink többsége halmozottan hátrányos helyzetű. Szókincsük szegényes, így a honlapon található ráhangoló zene után beszélgető kör formájában igyekeztünk megértetni a HÁLA fogalmát.
Ezután minden kis gyermek lerajzolta, hogy miért hálás. Ezeket a rajzokat raktuk el télire egy” befőttes üvegbe”.
A foglalkozás végén pedig mindenki átölelte azt az osztálytársát, akinek ezalatt a rövid idő alatt hálás lehet valamiért.

Bajai SZC Türr István Gazdasági Szakgimnáziuma
Beszélgettünk arról ki mikor érzi magát boldognak, majd megfogalmazták miért éreznek hálát. A sport, a számítógépes játék, és komolyabb témák is elhangzottak. Készítettünk a faliújságunkra egy fát, majd kiosztott színes lapokra kértem írják fel ki miért érez hálát, majd vágják ki levél formában és tegyük ki a közös fánkra. Miközben gondolkodtak, megnéztünk egy kisfilmet a youtube-on, a címe: A cipőm. Erről is beszéltünk pár szóban, hogy fogalmazzák meg miről szólt, és mi a tanulság a filmből.

Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
Hála témakörének feldolgozása változatos játékokkal történt. Előzetes tevékenység: Készítettem három szelet, a gyerekek körbe álltak, az volt a cél, hogy minél gyorsabban adják körbe egymásnak, anélkül, hogy egy kisgyermek kezébe egyszerre két szél kerülne, mert ott kialakult a vihar és kifújta azt a gyereket a játékból. Majd relaxációként eljátszottuk a fújj-fújj relaxációs játékot. Ezt követően elmeséltem a hála fa meséjét, majd beszélgettünk róla, ki miért hálás, mitől boldog azon a napon. Végül meghallgattuk a szép nap ölelj most át kezdetű dalt. Ezt követően másnap újra meghallgatták a hónap dalát, majd közösen elkészítettük a hálafát. Nemezeléssel, ami azért volt, jó, mert a gyermekek megismerkedhettek ezzel a népi módszerrel és közben nem csak a finom motorikájuk, de a vizuális kifejező készségük is fejlődhetett, megosztották egymás között a feladatokat, és átérezhették, milyen jó egy közösséghez tartozni. Mindenki nagyon boldog volt. A képen pedig a hálatündér, a fán pedig a lehetőségek sokasága jelenik meg.


