Idén új osztályként kapcsolódtunk be a boldogságprogramba. Negyedikeseim örömmel fogadták az új kihívást. Ebben a hónapban a hála témáját több napra felosztva jártuk körül. Összeszokott osztályként már az év eleji szervezési feladatok mellett, a boldogságprogramra hangolódva igyekeztünk újításokat bevezetnünk a mindennapi iskolai életünkbe. Minden reggel, hálánk jeleként, különleges üdvözlési szokást vezettünk be. A gyerekeknél megszokott már a kézfogás, ölelés, de szeptembertől már a tanító nénivel is bátran lehet „kezelni”, ölelkezni.:) Beszélgettünk a háláról. Főként a család és a barátok kiemelkedő szerepe, valamint az Isten és a teremtés kapcsolata jelent meg a gyerekek gondolataiban. Rátértünk a hálánkat kifejező szavakra, kifejezésekre, gesztusokra. Az ölelés és a szívjel azonnal maradandó élményt nyújtott. Utolsó gondolatként elkészítettük a hálabefőttet, valamint meghallgattuk a hónap dalát. Köszönjük, hogy itt lehetünk!:) 4.a és Kriszta néni









