
A hála gyakorlása





Az egyik legfontosabb emberi érzelem a hála.
Első osztályosaim mindegyike megtapasztalta már ezt az érzést. Ez bizonyítja, hogy minden gyerek lelkesen számolt be az első boldogságóránkon, hogy ki iránt érzett már köszönetet, hálát. Ezután hálaszívet rajzoltak, amit hálabefőttként tettünk el \”télire\”. A foglakozást a háladal meghallgatásával zártuk.


Egy történetet találtam a szeretetről, háláról,melyet legépeltem és beragasztottunk a Boldog füzetbe.
A mese „feldolgozása” után készítettük el a plakátot.
A vitorlás hajók azt a sok-sok érzést viszik, melyekért a gyerekek hálásak reggel, délben és este.
A fedélzetről ők maguk integetnek BOLDOGAN.:)
ui: a hajó ötletét a mese adta:)

Sülysápi Móra Ferenc Áltlános Iskola
A gyerekek nagy várakozással kezdtek neki az órának, ami számukra új volt, hiszen nem sűrűn nyílik alkalom személyes beszélgetésekre.
Örömmel hallgatták végig társaikat, hogy miért adnak hálát. Az osztályban minden tanuló minimum 10 dolgot mondott, amiért hálát tud adni. A felszínes dolgok háttérbe szorultak a szeretet, az esti jó éjt puszi és a családdal közösen töltött minőségi idő mellett. Hálaleltárt készítettünk egy nagy piros lapra, majd a Hálalekvár is elkészült.
A hála témát a vizuális kultúra tantárgyba is beépítettem, így a versenyfeladatot, azon az órán készítettük el. Miért adnak hálát Reggel, délben, este. Az osztály döntötte el, hogy két plakát készüljön, hogy osztályon belül is legyen fiúk és lányok között egy kis versenyhangulat. A csoportmunkák jól sikerültek, majd meg is beszéltük azokat. Az eredményt a mellékelt képeken lehet látni.

A hála befőtt elkészítésekor mindenki ráírta a nevét és napi dátumot a kis cetlikre, hogy majd mikor elővesszük, mindenki emlékezzen, hogy miért volt azon a napon hálás.:)
Az üveget saját készítésű szívekkel díszítették.