Egy szegény lány naplója
1.Naplóbejegyzés
Kedves Naplóm! Sok éve élek már egyedül édesapámmal egy kis romos házban, nagy szegénységben. Édesanyámat elvitte a tüdőgyulladás, uramat pedig a gyilkos repesz és a golyótámadás a harcmezőn hosszú évekkel ezelőtt. Esténként álomba sírtam magam a mérhetetlen fájdalom miatt, ami abból is fakadt, hogy nem lehetett gyermekünk, pedig nagyon vágytunk már rá. Éreztem, lélekben arra születtem, hogy gyereket neveljek, de tudtam nekem ez már sohasem adatik meg. Vágyakozva néztem a réten játszadozó gyerekeket, az álom, hogy egy gyereknek hajlékot adjak kezdett szerte foszlani, s egyre távolabbinak tűnni. Beteg apámmal segítettük egymást mindenben, dolgoztunk, de valahogy nem jött a házhoz a szerencse, így teltek az évek.

2. Naplóbejegyzés
Kedves Naplóm! Egyszer egy nap levelet kaptunk a királytól: „Hallottam híreteket és tudomásomra jutott, hogy milyen szegény körülmények között éltek. Ha teljesíted egy kérésemet dolgozhatsz a palotámban és itt élhettek édesapáddal életetek végéig. A feladat, hogy van a faluhoz közel egy almafa, keresd meg és hozz el onnan nekem három különleges almát.˝ Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogyan is tudnám ezt a kérést teljesíteni. Hiszen még soha nem halottam a csodafáról. Másnap felkerekedtem és elindultam a fa keresésére. Mentem árkon, völgyön keresztül, kérdezősködtem, de még senki nem halott róla. Elfáradtam, leültem egy folyó torkolatánál kicsit megpihenni, mikor észrevettem, hogy egy kisfiú közelít felém egy korsóval a kezében.
Üdvözöltem és megkérdeztem tőle: ˝Mi járatban vagy errefelé egyedül?˝
Elmesélte, hogy ő is elveszítette a szüleit a háborúban, a faluban él egy családnál. A háziállatok gondozásáért cserébe egy családnál meghúzhatja magát a pajtában éjszakánként. Most is a csirkéknek jött ivóvízért. Elmeséltem én is neki, hogy mi járatban vagyok erre. Mire a kisfiú ezt felelte: ˝Én tudom, merre van ez a fa, hiszen én ültettem, amikor a szüleim meghaltak, gyere megmutatom!˝ Nagyon boldog voltam és elindultam a fiúcska után.
Mikor elérkeztünk a fához megkért, hogy ne tépjem le az almát a fáról, de ha szükségem van rá, vihetek belőle. Elköszönt és eltűnt a messzeségbe. Nagy dilemma volt, hogy hogyan oldjam meg ezt a feladatot. Aztán megráztam a fát és lepottyant három alma.
Boldog voltam, hogy a kisfiú kérését és a király kérését is tudtam teljesíteni. Felszedtem az almákat, mely egy arany, ezüst és egy bronz alma volt, és elindultam a királyhoz.

3. Naplóbejegyzés
Kedves Naplóm! Az almákkal a birtokomban elindultam a királyhoz, amikor odaértem azonnal fogadott és így szólt: ˝Látom teljesítetted a kívánságom.˝ Mosolygott a király.
˝Menj, hozd el édesapádat, mától dolgozhatsz a palotámban és cserébe mindketten itt élhettek eztán jó módban!” Teltek a napok, megvolt mindenünk, de a szomorúságom nem enyhült, egyfolytában csak a kisfiúra tudtam gondolni és mostoha sorsára.
Bárcsak az enyém lehetne ez a kisfiú! A király is észrevette rajtam, hogy valami nagyon bánt, így egyik nap maga elé hívatott és megkérdezte: ˝Mi bántja kedvesem? Teljesítettem a kérését, itt élhet édesapjával és dolgozhat a palotában! Talán valamiben hiányt szenved?˝
˝Tudja királyom én nagyon hálás vagyok önnek, de van egy kisfiú, akiért a szívem szakad meg.˝ Elmeséltem a királynak a gyermekkel való találkozásomat és sanyarú sorsát. Elmondtam neki, hogy bárcsak én nevelhetném ezt a kisfiút. Minden szeretetet és gondoskodást megkapna tőlem.
A király ezt felelte: ˝Fuss, hozd el ezt a kisfiút és gondoskodj róla, ha már csak ez hiányzik a boldogságodhoz!˝
Egy év múlva édesapám már teljesen felépült, Pistike pedig elfogadott édesanyjának így boldog családként élhettünk a palotában. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a király ránk talált, s általa én rátalálhattam Pistikére.
Hálás vagyok a sorsnak, hogy a király befogadott minket a palotájába és most már én is tudom, ilyen érzés egy boldog családban élni.