A rajzokat a Csillaghegyi Általános Iskola 3.b osztályos tanulói készítették a szeptemberi boldogságórán.


A rajzokat a Csillaghegyi Általános Iskola 3.b osztályos tanulói készítették a szeptemberi boldogságórán.


Dunakeszi Szent István Általános Iskola
Örülök, hogy bekapcsolódtam ebbe a programba. Magam is meglepődtem, hogy milyen nagyszerű elgondolásuk van már az elsős gyerekeknek is a hála szó hallatán. Kis rajzukban is megpróbálták a hálájukat lerajzolni. Van akinek egy tál étel jutott eszébe róla, van aki azért volt hálás, hogy minden este mesét olvasnak otthon neki.

Tanulóink a hálával kapcsolatos tevékenységeket, tárgyakat, személyeket napszakokhoz illesztették. A rajzot csoportmunkában készítették el, majd önálló feladatként fogalmazták meg saját gondolataikat. A téma zárásaként egymást hála mondatokkal és mozdulatokkal ajándékoztuk meg.

Osztályfőnöki óra keretén belül tartottuk meg az első boldogságóránkat. A relaxáció és imaginálás után a háláról beszélgettünk, majd elkészítettük közös hálafánkat.
A gyerekek nagyon jól érezték magukat, rengeteg új élménnyel gazdagodtak, és már nagyon várják a következő boldogságórát!
I. István Általános Iskola Arany János Tagintézménye
A videóban a ladi hetedik osztályos gyerekek szerepelnek. A hála és a hálátlanság megjelenítése az ő ötletük alapján került megrendezésre. Ők nagyon szeretnek enni, ez volt a kiinduló alapvetés.

Felsőtárkányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Miután a gyerekekkel megbeszéltük, hogy mi mindenért lehetünk hálásak, egy közös tablót készítettünk róla. Volt aki szívecskébe, volt aki egy kéz formába írta, rajzolta le gondolatait.

Furtai ÁMK Bakonszegi Zöldliget Óvoda
A gyerekekkel való beszélgetés és rajzolás során fény derült a hála lényegére. Rájöttek a gyerekek hogy nem attól leszünk tartósan boldogok, ha időnként megköszönünk ezt-azt, hanem ha alapvetően hálás természetűek vagyunk. Valamint ha hálásak vagyunk akkor boldogak is vagyunk, segít minket abban hogy könnyebben elviseljük a nehézségeket, amiket elébünk állít a sors.
Sokan adtak jó ötleteket, hogy miért lehetnek hálásak reggel ( ételnek), napközben (a közös játéknak, az adakozásnak, imádságnak) és este (otthon a szülői szeretetnek).


A csoport megbeszélte miért is fontos minden apró dologért hálásnak lenni. Ezt követően elmondták, ki miért hálás. Plakátot készítették, melyen bemutatták és leírták miért hálásak reggel, napközben és este. A tevékenység végén hálakártyát készítették valakinek.