
A hála gyakorlása






A 6. osztályban két hétre sorsolás útján „örökbe fogadtuk” egy társunkat, akinek segítettünk vinni a táskáját, előre engedtük az ebédlőnél a sorban, elmagyaráztuk neki a házi feladatot, többet beszélgettünk vele stb. A gyerekek összeírták, melyik társuktól milyen segítséget, jó cselekedetet kaptak az adott időszakban. A legtöbb szavazatot kapott diákokat jutalmaztuk.

Dési Huber István Általános Iskola
Két előkészítő foglalkozást, beszélgetést követően a Dési Huber István Általános Iskola 8.a osztályában is elkészült a Jótett-kalendárium. A jó cselekedetek sora is „útjára indult”: 24 örömteli pillanatra, momentumra készültünk…. De az angyalkák szorgosak, így több lesz, jóval több!
A hónap boldogságóráit relaxációval kezdtük. Elbeszélgettünk az előző hónap és a decemberi téma fogalmi összekapcsolódásairól. A gyerekek véleménye szerint, csak az tehet jót másokkal önzetlenül, akiben van hálaérzet, optimista, és boldog társas kapcsolataiban. A hónap meséjét elolvastuk és dramatizáltuk. Egymás nevét kihúztuk és megbeszéltük, hogy a téli szünet kezdetéig angyalkák leszünk; kicsit jobban figyelünk arra a gyerekre, akit húztunk. Lefektettük a szabályokat, pl. nem vásárolhatunk neki ajándékot, csak készíthetünk. Elénekeltük a hónap dalát. Megírtuk egy általunk véghez vitt jó tett elbeszélését. Az órákat meditációval zártuk.
Jót tettünk
Iskolánk hagyományosan rendez adventi vásárt. Két hétig vásárolhatunk és ajánlhatunk fel mi is karácsonyi ajándéktárgyakat.
Tavaly egy beteg iskolatársunk családjának szerettünk volna kedveskedni egy kisebb összeggel, hogy boldogabban teljen nálunk az ünnep. Ennek érdekében sokféle dolgot készítettünk szüleinkkel: mézeskalácsot sütöttünk, díszeket készítettünk. Ezen kívül mi is vásároltunk a többi gyerek által hozott termékekből. A vásár sikeres volt. Meglephettük nyolcadikos beteg társunk családját. Ők nagyon örültek az anyagi támogatásnak, mi pedig boldogok voltunk, hogy valakinek segíthettünk.
Ez egy igazi közösségi összefogás volt, aminek a mi osztályunk is részese lehetett. Ebben az évben is van vásár, éppen most zajlik. A pénznek most is megvan a helye…

A katica csoportban a boldogságfokozó hála témakörének feldolgozása során a mesélés és mondókázás mellett a Hála hálónkat is megszőttük. A háló szövésekor a gyermekek ahhoz a társukhoz, barátjukhoz „irányították” a fonalat, aki iránt valamiért hálát éreztek. Igyekeztek megfogalmazni, hogy mit köszönhetnek, miért tartoznak hálával a társuk iránt. A másik dolog amit készítettünk a Hála fa. Szép és izgalmas feladat volt számukra. Saját tenyerüket körberajzolva mindenki elkészítette a fa egy levelét, amelybe egy olyan dolgot rajzoltak az életükből, amiért hálásak lehetnek. A tevékenység során folyamatosan jöttek rá, mennyi mindenért is hálásak lehetünk az életben. A beszélgetések alkalmával az őszinte gyermeki gondolatok pozitív érzelmekkel töltötték meg a délelőttöt és meghitté varázsolták az együtt töltött időt.