A gyermekek színeztek angyalkás képet, amit utána kivágtak saját maguk és elajándékozhatták kedvükre, akinek szerették volna.


Karancslapujtői Kastélykert Óvoda
A gyermekek színeztek angyalkás képet, amit utána kivágtak saját maguk és elajándékozhatták kedvükre, akinek szerették volna.
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A havi kiemelkedő jó cselekedetünk óvoda szintű volt. A Mikulás nem üres puttonnyal távozott óvodánkból. Miután átadta a csomagokat, a gyerekek rakták bele azokat a játékokat, amit jó szívvel küldenek a náluk nehezebb körülmények között élő gyerekeknek. Természetesen már napokkal előtte téma volt, sokat beszélgettünk arról, ki hogyan tud segíteni otthon a szülőknek, az óvodában az óvó néniknek, társaiknak. Kolléganőimmel azt gondoltuk, hogy mint Boldog Óvoda mindenképp a családok bevonásával segítünk a rászoruló gyerekeknek, így a mi kis óvodásaink is jobban átérzik a jó cselekedetek erejét. A Mikulás és a Magyar Posta segítségével küldtük az adományainkat Budapestre a MikulásGyárba. A szülők sok-sok pozitív visszajelzése bizonyítja, hogy gyermekeik a boldogság foglalkozások hatására segítőkészebbek, magabiztosabbak, vidámabbak lettek. Ez a hónap azonban kiemelkedő volt a család és az óvoda együtt működése szempontjából.

Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola Csonkahegyhát 4. osztály

Gelsei Weöres Sándor Általános Iskola
Az adventi gyertyagyújtás után meghallgattuk a hónap dalát. Beszéltünk a szívvel végzett cselekedetekről. Összeírtuk ki mit tett sz utóbbi héten, beszélgettünk róla, majd elkészítettük az ablakokat, s beleírtuk azokat a történéseket , amelyeket legalább két gyerek is megjelölt. Mindezt felragasztottuk egy karácsonyfa alakzatban.


OROSZLÁNYI HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA
A 6.d osztály jótette 🙂
Szlatki Gergely írása
Segítettünk Tomin
Az egész úgy kezdődött, hogy az osztálytársunk Tomi, és barátja Roland az Öreg-hegyen bicózott. Először Roland gurult le a hegyről. Aztán amikor Tomi volt soron, bekövetkezett a tragédia. Tomi túl későn kezdett el fékezni és a domb alján az ugrasztónál, amikor beérkezett, eltört mind a két karja. Körülbelül öt napot kórházban töltött. Miután hazaengedték, már másnap jött suliba és mi segítettünk neki. Bálint, Ákos, Marci és Boti felváltva cipelték Tomi táskáját. Gabi, Csenge, Kitti, Szonja, Netti és Kristóf váltva egymást, naponta meglátogatta őt. Nagyon vicces volt, amikor Gabi etette, mert azt a képet, amit Tomi akkor vágott, mindenkinek látnia kellett volna. Sőt, amikor Bogi itatta, egyszer Tömi elröhögte magát és kiköpte a szörpöt és az egész osztály nagyon nevetett. Bogi pedig tiszta szörp lett. 🙂

Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
Rajzos-képes adventi jótett-kalendáriumot készítettünk ma, amire a hónap folyamán készültünk. Mi görögkatolikusok vagyunk, ami azt jelenti, hogy nálunk 6 hét az adventi időszak, így a jócselekedetekre való tudatos odafigyelésre több időnk van. A napok folyamán sikerült jótetteket jelenítették meg a gyerekek rajzban, amiből elkészült ma a kalendárium. Nagyon jó érzés, hogy észreveszik és megtudják köszönni társaiknak a figyelmességet! Köszönet érte a programnak!
Áldott, kegyelmekben gazdag ünnepeket kívánunk!


DERECSKEI BOCSKAI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS AMI
A derecskei első b osztály nagy örömmel csatlakozott a Váltsuk valóra a meséket kezdeményezéshez. Mi is nagyon szeretjük a meséket, és örülünk ha hozzájárulhattunk, hogy hátrányos helyzetű családok gyermekei is olvashassák kedvenc könyveinket. Gyönyörű könyvjelzőket is készítettünk hozzájuk. Minden tanuló hozott könyvet, nagyon szívesen ajánlották fel a szülők példát mutatva gyermekeiknek az emberi jóságból. Köszönet és hála!
