A decemberi boldogságóránkon egy szülő javaslatára játék gyűjtést szerveztünk. A népszerű cipős dobozos gyűjtőakcióhoz kívántunk csatlakozni, amelynek az a célja, hogy rászoruló gyerekek karácsonyát tudjuk szebbé tenni egy cipős dobozban is elférő apróságokkal.Ezért csoportunk szülői felé felé felhívást készítettünk: szépen becsomagolt cipős dobozokat és otthon már nem használt játékokat, könyveket, plüssöket kezdtünk gyűjteni december elején. Mi is átnéztük a gyerekekkel a csoportban már nem használt játékokat. Amikor már nagyobb mennyiségben gyűltek össze az adományok, elkezdtük a csomagolást. Úgy válogattuk össze a sok-sok társast, kirakót, plüss egyéb játékokat, hogy a dobozra ráírtuk, hány éves lánynak, vagy fiúnak szántuk. Sikerült 23 cipős dobozt összeállítani, és a kerületi gyűjtőhelyen leadni.
A gyerekek hetekig izgatottan gyűjtögettek, csomagoltunk, és találgatták közben, hogy vajon fog-e majd örülni az a rászoruló kisgyermek, aki megkapja a csomagot karácsonyra?
Még úgy is jóleső érzéssel pakoltuk ajándék dobozainkat a gyűjteménybe, hogy nem ismertük azokat, aki majd kibontják, és nem látjuk az örömtől csillogó szemeiket. Hiszen ajándékot nemcsak kapni, hanem adni is jó.
A hála gyakorlása
Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
Ez még egy őszi boldogságóra foglalkozás volt. A gyerekekkel napokig beszélgettünk arról, hogy amink van, kinek köszönhetjük, miért kapunk meg mindent, amit szeretnénk, és mi az a mire még nagyon vágyunk. Sok érdekes és tanulságos választ kaptam, amiket próbáltam lejegyezni. A válaszokból hálakertet készítettünk, amin elhelyeztem a gyerekek válaszait. Így került ki a csoport falára.

Taktaharkányi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
Az egész hónapot a szeretet fenséges ünnepében töltöttük.Ez az időszak a gyerekek számára,mind a külsőségekben,mind érzelmekben teljesen más mint a többi. Boldogító jó cselekedetekkel ajándékozták meg a gyerekek egymást.A beszélgetések hatására a társaiknak segítettek, vigaszt nyújtottak,így jobban érezték magukat. Fontosnak tartottuk, hogy hálásak legyünk azért ,hogy tudunk olyat tenni, hogy \\\”Jobb Veled a Világ ! \\\” Megtapasztalták hogy szüleik megajándékozása nagy öröm, nem csak kapni,hanem adni is jó érzés. A karácsonyi barkácsoló közben beszélgettünk a boldogító jó cselekedetekről, a szülőket is bevontuk ebbe a témába. Az óvodai ünnepségen boldogan adták át a saját készítésű ajándékot ,szívet melengető jó cselekedetet adhattunk egymásnak ,és szüleiknek. Hála öröm szeretett ragyogta be szívüket.

Dunakeszi Szent István Általános Iskola
Ebben a hónapban sokat beszélgettünk arról, hogy milyen jó érzés megajándékozni másokat. Mesekönyveket gyűjtöttünk a rászoruló gyerekeknek. A könyvekbe egyedi könyvjelzőket is rajzoltunk.
Az egyik mesét közösen is elolvastuk. A Holle anyó tökéletes példa arra, miért szeretjük olyan nagyon a meséket, hiszen a történetben a jó elnyeri méltó jutalmát. A meséhez közösen mesedobozt is készítettünk.


Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI
Már vártuk az adventi időszakot, titkos barát játékunkba nagyon jól beilleszthető volt a jócselekedetek gyakorlása.
Sőt!
Ebben a hónapban egy karácsonyfa ajándékait színezhették a kiselsősök, ha a hónap elején megbeszélt jó cselekedetek valamelyikét gyakorolták. Többször került szóba a beszélgetőkörökön példákkal, történésekkel, helyzetekkel alátámasztva, hogyan is tudunk jót tenni másokkal, miért is jó az nekünk.
Családias, meghitt karácsonyi ünnepségünkön úgy fogalmaztunk, legyen minden hónap, hét és nap a jócselekedeteké!

Földes Községi Napközi Otthonos Óvoda
Ebben a hónapban a 4. témával a Boldogító jó cselekedetek témával ismerkedtünk. A témával több napon át foglalkoztunk. Az első nap beszélgető kör keretein belül tanakodtunk a segédanyagba feltöltött képről, majd szituációs játék keretén belül „próbálkoztunk”:
* meg vigasztalni társunkat,
* segíteni anyukánknak,
* majd eljátszottuk, hogy, hogyan is kértünk, nyújtottunk segítséget a bajba jutott kis süninek az ősszel. (eszünkbe jutott hogy mennyire Hálásak voltunk a doktorbácsinak a segítségért)….
Másnap szeretetünket kifejezve készítettük el a rengeteg karácsonyi angyalkákat. Útra kelve megajándékoztuk az óvoda 6 csoportját, „az óvodavezető nénit”, „a titkár nénit”, a „szakács néniket” és minden óvodai dolgozót egy-egy egyedi kis angyalkával. Délután a gyerekek néhány jó szóval kísérve szüleiket is megajándékozták.
Megtapasztaltuk, hogy bizony nemcsak kapni, de adni is jó érzés. Tapasztalat útján megismerkedtünk a jó cselekedetek boldogító érzésével! Kiemelten figyeltünk az ajándékozottak reakcióira, illetve a saját érzéseinkre is az átadáskor. Mindezt beszélgetőkörrel, szeretetjátékkal zártuk le.
Az alkotások közben sokat beszélgettünk a BOLDOGÍTÓ jó cselekedetekről, azok fontosságáról. Izgalmas napok voltak. Öröm volt hallani apró kisgyermekek hatalmas gondolatait, és öröm volt látni mély érzéseit is.


Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
A boldogságórán a közelgő ünnepekre hangolódtunk.Sokat beszélgettünk az advent jelentéséről és arról, hogyan tudunk másoknak örömet szerezni valamint segítséget nyújtani. A szülőknek saját készítésű ajándékot készíthettek a gyerekek valamint versekkel és dalokkal készültünk a karácsonyi ünnepségre. Mindezt igyekeztek titokban tartani, hogy még nagyobb meglepetést okozzanak szüleiknek. Azt is megbeszéltük, hogy mindezeken kívül, milyen módon tudunk örömet szerezni a szüleinknek. A gyerekek felsorolták, hogy miben szoktak otthon segíteni pl: elpakolnak maguk után, virágot locsolni, porszívózni, letörölgetni a port, elmosogatni, falevelet seperni stb. Arról is beszélgettünk, hogyan tudunk „jókat cselekedni” és segítséget nyújtani másoknak. Felidéztük azt, amikor az előző évben ajándékokat hozhattak be az óvodába otthonról, amelyeket a hátrányos helyzetű óvodásoknak vittünk el. A nagyobbak megfogalmazták, hogy adni is öröm, nem csak kapni.
Az óvodai karácsonyon nagyon ügyesen köszöntötték szüleiket és boldogan adták át kedves kis ajándékaikat, amellyel nagy örömet szereztek.

Speciális Alapiskola Hurbanovo
December a jócselekedetek hónapja. A gyerekek nagyon szerették ezt a témát, mert tudják, adni jó! Közösen megbeszéltük, hogy mi, minden nap megajándékozzuk egymást egy – egy csodás verssel, melynek tematikája : karácsony, tél, Mikulás, havazás….stb. Gyűjtöttük a szebbnél szebb verseket, (Osváth Erzsébet:Első hó, Veress Miklós:Mese a Mikulásról, Weöres Sándor:Hópihe,Juhász Magda:A hóember király, Madár János:Karácsony…) és szeretettel ajándékoztuk meg egymást. A versek címét naponta felírtuk kis lapokra, melyek aztán felkerültek az általunk hajtogatott fenyőfákra. Így készült el a mi karácsonyváró jótett-naptárunk. Gyakran hallgattuk a hónap dalát Bagdi Bellától. Készítettünk szivecske nyakláncot, majd a karácsonyfánkat körbeállva énekeltük a csodás dalt. (Állatbarátok csoportja, Turančík Katalin-Boldogságóra-oktató)