
A hála gyakorlása


Számba vettük sérelmeinket, és elhelyeztük a „Megbocsátottam” vagy „Még nem bocsátottam meg” vonatba.

A megbocsájtás Erdejébe , mindenki elmondhatta a saját történetét és megbeszéltük, hogy milyen mód van arra, hogy a másik gyerektől bocsánatot tudjunk kérni. azt is nagyon jól elmondták a gyerekek,hogy a szeretet és a barátság ebben nagyon sokat tud segíteni.Ezután mindenki elmondta a megbocsájtásnál használt szavakat; „sajnálom,” „ne haragudj,” „bocsáss meg,”….stb és elkészítettük a saját Megbocsájtás Erdőnket.

Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
A Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola 6.a osztálya
Ajka Városi Óvoda, Szivárvány Óvoda
Kedves Bagdi Bella!
Kényszeres pihenőnet tartom, ezért e szokatlan levél. Térdprotézis műtéten estem àt és 2 hete gyógytornászok, figyelő tekintetek mellett próbálok újra megfelelő emberi mòdon járni.
Itt különböző emberi sorsokkal találkozom, hiszen mit is csinálhatnánk mi aorstársak üres időben, mint beszélgetünk, beszélgetünk.
Egyik hétvégén azt a feladatot kaptam, hogy a tornatermi szobabiciklin először napi 1*5 percet majd kesőbb napi 3*10 percet tekerjek.
Az időpontokat csak ugy tudtam ellenőrizni, hogy a telefonomra letöltött Bagdi Bella: Világomban minden rendben van CD-ből hallgattam 5 illetve 10 perces zeneszámokat. Arra lettem figyelmes, hogy betegtársaim lassan jönnek utánam a tornaterembe, hogy milyen zene szòl. Ha pedig már ott voltak mozogtak velem együtt a zenére. Persze kedves Bagdi Bella ne gondolj nagy fittnesz együttlétre hiszen van olyan sorstársam aki tolószékbe féllábon, van aki strokbòl felgyógyulva oldalasan probàl a maga képességeihez mérten helyt állni. De az együttlét humor sokat segít mindenkinek és persze a Zene, ami nem csak pozitív életérzést, hanem egy kis boldogságot, küzdeni akarást sugall mindenkinek!!!!

Cibakházi Damjanich János Általános Iskola
A 2018/19-es tanévben az osztályommal egy 72 órás pályaorientációs pályázatban veszünk részt, mely részeként ötödik évfolyamon meg kellett terveznünk egy szigetet és elsősorban az „utazás” témáját körül járva rengeteg új szakmával ismerkedtünk meg. Az osztállyal több szigetet is készítettünk. Korábban a célok elérésénél fel is használtuk az egyiket. Mostanra eljutottunk oda, hogy a szigeten növényzet, épületek, parkok, kényelmes padok, kikötő várja az odalátogatókat. Feladatunk volt a pályázaton belül az is, hogy prospektusokat készítsünk. Ezt mindenki egyénileg oldotta meg. Most, a boldogságórán már csak össze kellett dugnunk a fejünket és tapasztalataink segítségével elkészítettünk egy tartalmilag és megjelenésében is színes szórólapot, mely tartalmazza mindazon lehetőségeket, melyekkel a szigeten üdülők élhetnek, elgondolásaink szerint. Megjelenik az egészséges táplálkozás is a „nyomtatványunkon”, de elsősorban a mozgást, sportolási lehetőségeket helyeztük előtérbe.
A gyerekeknek nagyon tetszett a feladat, én pedig új szavakat és sportokat tanultam meg tőlük. 🙂

A májusi téma kapcsán beszélgettünk a rendszeres testmozgás fontosságáról. Az osztályban sok gyerek jár egyesületbe, akik meséltek az ottani történésekről, kupákról, elért eredményekről. Hoztak képeket, meséltek az élményeikről. Sok gyereknek a sport a hobbija. Elénekeltük a hónap dalát: Jól érzem magam boogie, és táncoltunk a youtube videóra is.



Az óvódásokat a meséken keresztül érdemes megragadni, hisz beleérző-, azonosulási képességük ebben az életszakaszban hatalmas.Ezért választottam A só című magyar népmesét a megbocsájtás témájának bevezetésére. Szívesen dramatizálták el a mese történetét.
Következő feladatként a megbocsájtás különböző formáit játszottuk el- simogatás, ölelés, levélírás…
Végül egy csoport mondókát találtun ki. Kisujjunk összefüzését követöen mondjuk: Béke, béke halacska, sosem leszünk haragba!
Mit érzek, ha haragszom, vagí ha megbocsájtanak? A mimetikus játékot is szívesen játszották a gyermekek. Ehhez kapcsolódott a Szivárványországba történő utazás, és a szivárványtáncunk.