Több tanóra alatt dolgoztuk fel a hála témakörét. Közösen megfogalmaztuk, hogy mi a hála és a hála hatásait. Megbeszéltük, hogy miért lehetünk hálásak. Meghallgattuk Bagdi Bella hálához kapcsolódó zenéjét, Azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy másnapig mi mindenért lehetnek hálásak és másnap az órát ennek megbeszélésével kezdtük. Ezután elkészítették az Ablak a világra című alkotásukat. Összefoglalásként megrajzoltuk a hálavirágot.
A hála gyakorlása
Megbeszéltük a gyerekekkel hogy mit jelent a hála szó, mikor lehetünk hálásak. Utána meghallgattak egy beszámolót két hónapos kenyai utamról, melyet egy árvaházban töltöttem. Erről beszélgettünk, kérdéseket tehettek fel. A táblán összegyűjtöttük egy csomagolópapírra, hogy miért vagyunk hálásak, majd közösen rajzokat készítettek, egy rajzolt ablakkeretbe, azokról a dolgokról, amiért hálásak. Ezután 15 szót megpróbáltunk kiválasztani, ami magába foglalja az eddig hálával kapcsolatosan gyűjtött dolgokat.Ennek a 15 szónak a felhasználásával a gyerekek írtak egy verset. Megbeszéltük,hogy hogyan lehet kifejezni a hálánkat, majd néhány, a gyerekek által rendezett, osztálytermi esetet előadtak kiscsoportokban. A záró körben mindenki kitalálta, hogyan fogja valakinek kifejezni a háláját.
Első boldogságóránkon elsős tanulóimmal -beszélgettünk a háláról, hogy miért is lehetünk hálásak. Ezt követően elkészítettek az ablakkeretet, amelybe lerajzolták, hogy miért hálásak.
Katica csoport
A kisegér barátot talál
Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kisegér. Elindult világgá, hogy barátot keressen magának. Beérkezett egy nagy erdőbe. Összetalálkozott egy bokor aljában egy nyuszival.
– Szia nyuszi!
– Szia kisegér! Mit keresel itt az erdőben?
– Barátot keresek! –mondta a kisegér.
– Leszek én a barátod! –mondta a nyuszi. Elindultak az erdő belseje felé, mikor megpillantottak egy óriást.
– Jaj, fussunk! – kiáltották. Nemsokára megláttak a közelben egy játszóteret.
– Nézd csak! Egy játszótér! Menjünk csúszdázni! – kiáltott a kisegér. Futottak, egyszer csak az egérke felkiáltott:
– Jaj a lábam nagyon fáj!
– Várj csak, mindjárt jövök – mondta a nyuszi.
Elfutott az óriáshoz akiről kiderült, hogy ő az erdész. Segítségül hívta. Az erdész és a nyuszika közösen bekenték az egérke lábát az erdész zsebében lévő gyógykenőccsel, és vizes ruhát is tettek rá.
– Köszönöm a segítségeteket! Hálás vagyok nektek – mondta egérke.
Az erdész felvette karjaiba az egérkét és elvitte az otthonába a nyuszival együtt. Ápolgatták, vigasztalták, a nyuszi naponta vitt neki erdei bogyót, hogy hamarabb meggyógyuljon.
Egyszer a nyuszi vidáman ugrált hazafelé, mikor belegabalyodott egy kötélcsapdába. Jajgatott, segítségért kiabált. Meghallotta egérke, aki addigra meggyógyult. Elvágta a kötelet és kiszabadította barátját.
– Látod! Jótett helyébe jót várj! –mondta egérke a barátjának.
Még ma is élnek ha meg nem haltak.
.Gyurátz F.Evangélikus Ált. Isk.
Annyi mindenért hálásak, hogy nem fért el az ablakokban. Hálás vagyok értük (IS!).
.Gyurátz F.Evangélikus Ált. Isk.
Annyi mindenért hálásak, hogy nem fért el az ablakokban. Hálás vagyok értük (IS!).
SZÉKÁCS JÓZSEF EVANGÉLIKUS ÓVODA,ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM
HÁLÁSAK VAGYUNK AZ ÉLETÉRT,MINDENÉRT ÉS MINDENKIÉRT!!
Az elkészített tablóra az év folyamán felírjuk az ablak 4.részébe,hogy miért adtunk hálát! A figyelem folyamatos.
Báthory István Általános Iskola
Az első órák egyikét kihasználtuk arra, hogy a gyerekek munkáiból, és az elmúlt évek emlékeiből boldogság- faliújságot állítsunk össze az iskola aulájában. A fal dísze a múlt szerdán kapott Örökös Boldog Iskola címet igazoló oklevél is.
Terveink szerint a faliújság minden hónapban megújul, és a havi témákban született gyerekmunkáknak ad majd helyet.
Báthory István Általános Iskola
Szeptember hónapban a boldogságórákon a sok- sok játékos feladat mellett rajzok is készültek, amelyekkel a gyerekek megörökíthették, kinek, és miért tudják kifejezni a hálájukat. Nagyon szép, egyéni alkotások születtek!