Feltöltöm a szeptembrri hónap témájából készült feladatot.A téma a Hála volt.
A hála gyakorlása
Hevesvezekényi Gyermeksziget Óvoda
A boldogságóra témája a hála volt, ez alkalommal a gyermekek A Hálafa története című olvasmányt hallgatták meg, illetve hálafát színeztek. A foglalkozás közben meghallgattuk, és közösen megtanultuk a Szép nap, ölelj most át engem című dalt.
Ebben a hónapban a hála témakört dolgoztuk fel. Hálafát készítettünk.
Müncheni Családok Klubja- Macska
Sziasztok!
Mi egy nagyon lelkes családokból álló kis közösség vagyunk München északi részében. A boldogságóra programot, a tavalyi évben kezdtük el, vegyes korcsoporttal. Nagyon tetszett mindenkinek, most megmutatjuk nektek a tavalyi hála témához kapcsolodó munkáinkat. Fogadjátok szeretettel:
Juhász Timea
Foglalkozásvezető
Pécsi Testvérvárosok Terei Ált.Isk.
Az 5.c már egy éve,hogy boldogság órákon vesz részt.A tavalyi Hálabefőtt üvegbe idén új hálák kerültek.Számítógépen fogalmazták meg,miért boldogok,miért éreznek hálát életükben.Kinyomtattuk és ezek a hálák kerültek az üvegbe.
Mivel a gyerkőcök még kicsik, meg kellett tanulni, hogy mit is jelent a hála. A foglalkozások során ügyesen ráéreztek, meg tudják most már fogalmazni, hogy miért és kinek hálásak.
Sziebert Róbert Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A boldogságfokozó hála felé kinyitottuk az ablakainkat.
Ebben a tanévben először csatlakoztunk a programhoz. A napközis gyerekekkel csoportnevet választottunk, megalkottuk közösen a csoport működésének legfontosabb szabályait. Ezután a hálával kapcsolatban „rájöttünk”, hogy minden nap számos dologért lehetünk hálásak. Megtanultuk, hogy egymásnak ki kell fejezni a hálát. Nemcsak a köszönöm szóval, hanem hálaköveket is adtak egymásnak a gyerekek. Készültek hálakuponok is, melyeket boldogan csempésztek haza a gyerekek a szüleiknek. A hónap zárásaként pedig hálacsokrot készítettünk. Úgy gondolom, egy nagyon tevékeny hónap áll mögöttünk.
KÖSZÖNET
A szüleim felnevelnek,
Tőlük kaptam életemet.
Otthonomban eszem-iszom, állatokkal játszadozom.
Testvérek és barátok színesítik napjaimat ezen a Földön,
Szívesen nyaralok a családdal Alsóörsön.
Magyarország az én hazám, ott élek én igazán,
Szeretetben, egészségben,
Sok könyvvel a könyvszekrényben.
Örülök, hogy tanulhatok,
Hálás vagyok, hogy én vagyok!
E sorokat lejegyezte: Villő, Bíborka, Nóri, Panka, Iza, Béla, Adrián, Nándi Milán, Marci, Máté és természetesen Emilke / 3. b osztály/
Lippói Gárdonyi Géza általános Iskola
A diákok csoportokban dolgoztak, a rajzos feladatot választották. Az óra megmozgatta az érzéseket, mert a diákok nyíltan, őszintén gondolkodtak. Egy kislány kórházat rajzolt, ezzel köszönte meg az orvosok segítségét. Mások a családjukról, szüleikről meséltek munka közben.