Szeptember (mint minden évben) a beszoktatás időszaka, idén pedig sok új gyermek érkezett a csoportunk közösségébe. A megnövekedett létszámú új gyermekek miatt nehezebben ment a téma feldolgozása. A gyerekek sok segítséggel tudták megfogalmazni, hogy kinek és miért hálásak. A kisebbek és az újak a családjukra vonatkozóan, a nagyobbak pedig a családjukra és az óvoda életével kapcsolatosan mondták el, hogy kinek mit köszönnek meg. A hónap dalának meghallgatása közben szívesebben kezdtek el beszélgetni az érzéseikről. Több szituációs játékot eljátszottunk, amivel kifejezhették az érzéseiket.
Böbe óvónéni

Boldogságóra bevezetését az Ózdi Sajóvárkonyi-Táblai Összevont Óvoda Katica csoportjában valósítjuk meg 10 héten keresztül. A csoportba halmozottan hátrányos helyzetű, roma származású gyerekek járnak, akik vegyes életkorúak, 3-6 éves korig. A bevezetés során, a különböző életkorokat figyelembe véve vontuk be a gyermekeket programba. Intézményünkbe olyan gyermekek járnak, akik más szociokulturális háttérrel rendelkeznek, és sok csonka családból érkező gyermek, valamint gyámság alatt álló. Ebből fakadóan kiegyensúlyozatlan, nehezen beilleszkedőek, valamint érzelmileg labilisak.Ezért is tartottuk fontosnak a programnak a bevezetését az intézményünkbe, illetve a saját csoportunkba is, hogy a pozitív életkép kialakítása és az érzelmek kifejezése minél eredményesebb legyen több csatornán, ingeren és játékos feladatokon keresztül. Elsőnek egy közös meditációs gyakorlattal kezdtük mely mindenki számára motiválóan hatott. Mesehallgatásnál a kisebbek figyelmét nehezebben lehetett fenntartani, ezért a nagycsoportosok számára, külön is elmeséltem. Beszélgettünk a hála fogalmáról, hogy ki és miért lehet hálás, nagyon jó válaszok érkeztek a gyermekektől. Elkészítettük a boldogság várat, amelyet a lépcsőkön fokozatosan haladva érünk el. A munkafüzetben lévő feladatokat a nagycsoportos korú gyermekek csinálták, melynek megoldásain elmélyülten dolgoztak és folyamatosan mesélték egymásnak, hogy miért is lehetnek hálásnak. A meséhez kapcsolódóan a gyermekek közreműködésével elkészítettük a hálafát, melyre boldogan ragasztották fel az egyéni hála jelüket. A gyermekekkel közösen írt mese nagyon jó hangulatban telt.Megmozgatta a fantáziájukat, képzeletüket, aktívan bekapcsolódtak a mese cselekményének megalkotásába. A mese mondanivalóját jól megragadták. Kifejezőképességük, ok-okozati viszonyok megfogalmazása nem okozott nehézséget számukra. Mesemotívumokat jól beépítették, a már általuk ismert mesékből. Volt olyan kisgyermek aki a valós életet összekapcsolta a mese cselekményével és szereplőivel. ( ahogy az állatok segítettek a nyuszinak – úgy ahogy a saját kultúrájukból adódóan a családjukban ) Játékidőben megépítették a boldogságvárat. Folyamatosan hallgattuk Bagdi Bella „Szép nap, ölelj most át engem” című dalát, mely nagyon tetszett a gyermekeknek , egész nap énekelték. Belső motiváló hatással volt rájuk, megölelték egymást, az éneklés alatt. Igényük volt arra, hogy közeledjenek csoporttársuk felé, ami a nehezen beilleszkedő gyermekekre is nagy hatással volt. A boldogságóra lezárása képen közösen tűztük fel a hála szimbólumát az első lépcsőfokra.

Márton a kisegér

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisegér, akit úgy hívtak, hogy Márton.
Márton egy nagyon szegény faluban élt, egyedül. Hiába osont be a házakba, a kamrákba, sehol sem talált magának egy kis ennivalót.
Egyszer azt találta ki, hogy átsétál a szomszéd faluba, hátha ott több ennivalót talál az embereknél. Nagyon félt, mert ő még sohasem volt távol egyedül sehol, de nagyon éhes volt és minden kívánsága az volt, hogy csak egy kis sajtot ehessen.

Már majdnem az út felénél tartott, amikor találkozott az ellenségével, a macskák királyával, Cirmivel, aki azt kérdezte tőle:
– Hová mész te kisegér?
– Én már nagyon éhes vagyok! Átsétálok a szomszéd faluba sajtot enni!
– Sajtot? Az nagyon finom! Segíthetek neked? Tudok egy olyan helyet, ahol egy nagy sajthegyet találsz! Annyit ehetsz, amennyit csak bírsz! Gyere velem! Tudok egy rövid utat, elvezetlek hozzá!

Meg is örült ennek Márton! Egyből elfogadta Cirmi segítségét, akinek esze ágában sem volt a sajthegyet megmutatni. Átverte Mártont és a barátaihoz csábította, a nagy domb mögé.

– Megérkeztünk! – mondta Cirmi, de sajthegy helyett Márton hirtelen meglátta a sok-sok macskát.
Volt ott fehér, fekete, szürke, vörös és mind csak Mártont szerette volna megenni. A kisegér úgy megijedt, hogy se elszaladni, se segítségért kiáltani nem tudott.
Szerencsére hirtelen a bokor mögül előugrott Bodri kutya, aki olyan hangosan kezdett el ugatni, hogy minden macska más irányba szaladt el.

– Köszönöm, hogy megmentetted az életem! Ha te nem lettél volna itt, bele sem gondolok, mi történt volna. Sajnos újra becsapott, én pedig hittem neki. Nincs is sajthegy, pedig olyan éhes vagyok!
– Majd én, elvezetlek a sajthegyhez, de az igazihoz! Gyere velem! Bízz meg bennem!

Márton hitt a jószívű Bodrinak, így kevés séta után, végül megtalálták a sajthegyet, ami valóban hatalmas és nagyon finom volt. Együtt ettek belőle, majd Márton csomagolt Bodrinak is és magának is egy-egy nagy sajtdarabot.
Lassan elindultak haza és közben arról beszélgettek, hogy ők már barátok maradnak örökké!