A hála gyakorlása
Iskolánkban értelmileg akadályozott fiatalok tanulnak. Szívesen foglalkoznak a boldogság órák témáival.
A hálával kapcsolatban érdekes megállapításokat tettek.
Gennaro Verolino Általános Iskola Szakiskola és Kollégium
A hála gyakorlása
Iskolánkban értelmileg akadályozott fiatalok tanulnak. Szívesen foglalkoznak a boldogság órák témáival.
A hálával kapcsolatban érdekes megállapításokat tettek.
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Hálás vagyok!
Új csapattag!
Szeptember hónapban új diák érkezett a 10.osztályba. Családi okok miatt költöztek, ezért került sor az iskolaváltásra is. Az első napok nehézségei, félelmei után az új tanuló beilleszkedése már könnyen ment. Osztálytársai kedvesen, barátságosan fordultak felé és segítettek neki elboldogulni az új közegben. Hála és köszönet érte! Ez is bizonyítja, segítőkésszé tesz, ezáltal növeli a hasznosság érzését.
Köszönjük!Őszi túra az osztályokkal
Az őszi időszakban a kellemes idő lehetőséget biztosított az osztályoknak arra, hogy kirándulásokat szervezzenek. Minden osztály kapott egy napot, amit az őszi túrára lehetett szánni. Hálásak vagyunk, hogy ez megvalósulhatott. Az együtt töltött idő a szabadban, a jó levegőn, csak még inkább összekovácsolta az osztályokat. Ezen kívül a kirándulás segít feloldani a feszültségeket, javítja és megerősíti az emberi kapcsolatokat, és segít az újak kibontakoztatásában.
Hálaóra
A 9. évfolyamon is elkezdődtek szeptemberben a hálaórák. Az új diákok lelkesen kapcsolódtak be a programba és szüleikkel együtt nagyon hálásak a tanároknak és az intézménynek. Mindenki örül, hogy részese lehet ennek a csodálatos kezdeményezésnek.
Hálanapló
Hálanapló írásába fogott az egész iskola. Minden osztály vezetni fog egy hálanaplót, a bejegyzések az osztályfőnöki órákon lesznek felvezetve. Köszönjük, hogy mindenki bekapcsolódott a programba. Fontos, hiszen a hála képes semlegesíteni a negatív érzéseket, segít az élet pozitív élményeit megélni és élvezni, ezen kívül megerősíti önbecsülésünket, önértékelésünket.
A Boldogságórámat a Boldogiskola programjának ismertetésével kezdtem. Majd minden tanuló megkapta a maga kis Boldogság füzetét, melybe a munkafüzetből másolt feladatok kerültek. Az első oldalon a Boldogság szó szerepelt, melyhez kapcsoltuk a saját ötleteinket. Mi tesz minket boldoggá? Mozgásalapú relaxációs gyakorlatként az :Együtt az Á,O,U hangokban feladatot választottam. Majd a Napimádós gyakorlattal engedtük el rosszat a kis lelkekből.Majd meghallgattuk a hónap dalát, amit nem volt elég egyszer meghallgatni. Azonnal kérték a gyerekek, hogy indítsam újra, miközben ők a boldogság betűit és a hálafájukat színezték. Elkészítettük a Hálaleltárunkat, itt felsorolták mindazt, amiért hálásak a napok során. Páros munkában megfejtették a keresztrejtvényt, majd kitöltötték a táblázatot, melybe felsorolták, hogy a nap folyamán miért hálása. Volt olyan manócska, akinek nem volt elég a kis hely, egy külön oldalra rajzolta a legfontosabb dolgot, amiért aznap hálás volt. Feladatként beragasztottam a füzetükbe a Családi hálaleltár feladatot is. Nagyon megható élmény volt, hogy sok gyerkőc, tudta a kérdésre a választ. A szülők , azért hálásak, mert ők vannak nekik. A Hálaablakokat párokban rajzolták meg. Az ablak egyik oldalába az egyik gyerkőc, a másikba a másik gyerkőc készíttette el a rajzát. Az elkészült ablakokat egy nagy hálaházikóra ragasztottuk fel, melyen a Hálaleltárba felsorolt szavak díszítették a szívecske cserepeket. Az órát a záró meditációval és a hangulatjelek kiválasztásával zártuk. Minden manócska mosolygós arcocskát mutatva fejeztük be a foglalkozást.
Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Osztályunk egy olyan rajzot készített a háláról, amely ablakkeretekben azt ábrázolja, mennyi
mindenért lehetünk hálásak a világban, mi szépet láthatunk meg, ha kinézünk azon az ablakon!
Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Osztályunk egy olyan rajzot készített a háláról, amely ablakkeretekben azt ábrázolja, mennyi
mindenért lehetünk hálásak a világban, mi szépet láthatunk meg, ha kinézünk azon az ablakon!
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Az európaiak mindig is büszkék lehettek leleményességükre és kreativitásukra. Találmányaik évszázadok óta meghatározzák mindennapjainkat Európán belül és azon kívül is. Számos újító ötlet jött és jön Európából, hiszen az európai géniusz ma is aktív. A csoporttal megpróbáltuk címszavakban, egy különleges szófelhőben összegyűjteni ezeket a találmányokat. (A szófelhőkészítést most tanulják a diákok, örömmel alkalmazzák tanulmányaik során is, innen származott az ötlet, hogy felhasználjuk a boldogórákon is. Köszönet és hála!
Óvodánk mindhárom csoportjában szeptemberi témánk a Hála, és annak kifejezése volt. Nagyon élvezték a beszélgető kört és a Hálafa meséjét óvodásaink. Öleléssel és felszabadult örömmel mondták ki milyen szép volt a történet. A drámajátékokat (fák mozgását, napsugár bizsergető hatását és a hálapostázást) is örömmel játszották. Hálafát készíthettek, a levelek alsó részére (szárára) a saját jelüket rajzolták fel, a felső részére (levéllemezre) annak a nevét, akinek valami miatt hálát éreznek. Profi módon meg tudták mondani mi miatt kedvelik társaikat. Szókincsük, kifejezőkészségük, egymásra figyelésük, érzelmi intelligenciájuk is fejlődött. A foglalkozás alatt nem kellett fegyelmezni, mindvégig motiváltak voltak.
3 éves kiscsoportos gyerekekkel igazi kihívás, akikkel a beszoktatás időszakában vagyunk a boldogság program feladatait elkészíteni. A hála gyakorlása a sok öleléssel fejeződik ki. A hónap zenéjét mindennap meghallgatjuk.
Óvodánk mindhárom csoportjában szeptemberi témánk a Hála, és annak kifejezése volt. Nagyon élvezték a beszélgetőkört és a Hálafa meséjét óvodásaink. Öleléssel és felszabadult örömmel mondták ki milyen szép volt a történet. A drámajátékokat (fák mozgását, napsugár bizsergető hatását és a hálapostázást) is örömmel játszották. Hálafát készíthettek, a levelek alsó részére (szárára) a saját jelüket rajzolták fel, a felső részére (levéllemezre) annak a nevét, akinek valami miatt hálát éreznek. Profi módon meg tudták mondani mi miatt kedvelik társaikat. Szókincsük, kifejezőkészségük, egymásra figyelésük, érzelmi intelligenciájuk is fejlődött. A foglalkozás alatt nem kellett fegyelmezni, mindvégig motiváltak voltak.