Mi tesz téged boldoggá?
A hála gyakorlása
A hála az egyik kedvenc témánk! A gyerekeknek sok mondanivalójuk van ezzel kapcsolatban, csak győzzük egymást meghallgatni!A játék, a mozgás, a rajzos, a kézműves feladat segít a hála gyakorlásában.
Az új nagy-középső csoport megismerkedett Boldog Dórával. Majd a Hálafa leveleit körbeadva kíváncsiságukat felkeltve elmeséltem a Hálafa történetét. A mese után beszélgettünk arról, hogy miért is lehetünk hálásak. A gyermekek többsége sok szép dolgot mondott, miért is hálás. Majd a tevékenység zárásaként, a Szép nap, ölelj át most engem… c. dalt hallgatva színezték, miért is hálásak.
A Szilágypéri Általános Iskola 6b osztálya örömmel vett részt a Boldogságóra Program első tevékenységén. Az első téma a boldogságfokozó hála. Rajzokat készítettünk, beszélgettünk a háláról és a gyerekek írásban is megfogalmazták mi miatt hálásak az életükben. Szerencsére sok mindenért hálásak az életben, elsősorban a szüleiknek, testvéreiknek, barátaiknak.
Jó volt látni, hogy a gyerekek felszabadultak, nyitottak voltak és sok mosoly volt a gyermekek arcán.
Sajószentpéteri Kossuth Lajos Általános Iskola
Szeptember hónapban a hála témakörével foglalkoztunk. Színezés közben megbeszéltük a gyerekekkel, mit jelent számukra a hála. Kinek és miért hálásak. Értelmeztük a színezőn lévő idézetet, majd hálakuponokat készítettünk. Rendkívül élvezték, lelkesen írtak a szüleiknek, barátaiknak kuponokat.
Régi óvodánk teljesen újjáépült. Kiscsoportosainkkal készítettük a hálatablót.
Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola
Kinek vagyunk hálásak és miért? A boldogságóra keretében ez a téma foglalkoztatta tanítványainkat. Íme az elkészült munkák:
Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola
Kinek vagyunk hálásak és miért? A boldogságóra keretében ez a téma foglalkoztatta tanítványainkat. Íme az elkészült munkák:
I. Szervezési feladatok:
Jelentés
II. Figyelem felkeltése, ráhangolódás az órára
Relaxációs feladat: Körbe-körbe-karikába egy új játékkal kezdjük az órát. Kérlek, rajzoljatok köröket egy lapra,nyitott szemmel, (magukban a mondókát mondják), majd a másik oldalra csukott szemmel.
Bagdi Bella –Repülj velem
Előző énekórán megtanultuk az ehhez kapcsolódó mozgásformát
III:A tanulók informálása az óra céljáról.
A mai boldogságórán sok pozitív dologról fogunk beszélgetni
IV. Előzetes tanulói ismeretek felelevenítése, ellenőrzése.
Készségfejlesztés
Szavakat fogok mondani, mi a közös bennük?
öröm, jókedv, örvendezés, gondtalanság, felhőtlenség, vidámság, elégedettség
Kinek mit jelentenek ezek a szavak?
V. Új ismeret elemzése
1. Kinek mit jelent az a szó hogy HÁLA? Ki miért hálás?
2. Hoztam egy mesét nektek, hallgassátok figyelemmel!
Miről szólt a történet?Kik a szereplői?
3. Te kinek és miért vagy hálás? Rajzold le a levélre!
4. Aki elkészült hunyja be a szemét , helyezze magát kényelembe és gondoljon szép dolgokra! (halkan fog szólni a zene)
VI.Házi feladat
Írj hálaüzenetet valakinek, akinek hálás vagy!
VII.Értékelés
Órai munka értékelése
Hogyan éreztétek magatokat az órán. Milyen érzéssel léptek ki az ajtón?