A gyerekek örömmel jöttek óvodába. Minden pillanatot megélünk, sokat beszélgetünk, játszunk, együtt gondolkodunk. Amikor még lehetőségünk volt a közeli kis erdőbe látogattunk, ahol a gyerekek megtalálták a” Hálafát”. Gondosan körbejárták, megsimogatták. A történetet jól ismerik így elkezdték Harkály doktort is keresni. Falevelet, terméseket gyűjtöttünk, majd óvatos léptekkel haladtunk az erdőben. Jó volt újra együtt lenni. A csoportszobában később hálafát rajzoltak, hálakezet és hálakövet festettek.
Megfogalmazták mi mindenért hálásak az életben.
– Én azért vagyok hálás, mert mindenem meg van.
– Én azért vagyok hálás, mert élnek a szüleim.
– Én hálás vagyok, mert boldog lehetek.
Fantasztikus érzés megélni a gyermekek között ezeket a pillanatokat. Hálás vagyok, mert a boldogságórák által még több kedvesség, jóindulat költözött a csoportba.
A hála gyakorlása
Szeptemberben hosszú idő után,újra találkozhattak a gyerekek egymással.Rengeteg mondanivalójuk volt,napokon keresztül beszélgettek az elmúlt időszakról.Boldogságórán is felelevenedtek az élmények,nagy örömmel rajzolták le a nyár leghálásabb pillanatait. Négy csoportban dolgoztak,a „nyár”szó betűibe örökítették meg ,hogy mennyi mindenért lehetnek hálásak.
Őszi fa a tanulók által elkészített falevelekből. Minden levélen egy-egy megfogalmazás, ki miért hálás.
A hálamese felolvasása után hála érdemrendet készítettünk a gyerekekkel.
Derecskei Bocskai István Általános Iskola és AMI
A tanévet úgy kezdhettem meg, hogy egy új osztály (5. évfolyam) osztályfőnöke lehetek. Nagyon életvidám, jó kis társaság. A nyári élményekről való rajzolás minden gyereknek kedvenc témája, szívesen töltötték ezzel az időt. Szomorúan tapasztaltam, hogy az osztályban 6 tanulónak is a telefonja, azon való játszás volt a legkedvesebb élménye.
A járványhelyzet után fantasztikus érzés volt újra elkezdeni a közös munkát. Az első találkozáskor a nyári élményeinkre, érzéseink elmondására fektettük a hangsúlyt. A gyermekek nagy örömmel mesélték el nyári élményeiket, majd egy háladoboz készítését indítottuk el. Miért vagyunk hálásak? A gyerekek rajzban és írásban fejezték ki gondolataikat.
A szeptemberben megvalósított boldogságórás feladataink:
A 2020-2021. tanévben is nagy lelkesedéssel kezdtük meg a boldogságórás témakörök feldolgozását, ami idén heti egy foglalkozás megtartásával, szakköri keretek között valósul majd meg. A szeptember a hála hónapja, az általános előkészítő óra után rögtön ezzel a témával kezdtünk foglalkozni. Kedvcsinálónak Bagdi Bella Szép nap, ölelj most át… kezdetű dalát hallgattuk meg, majd légzőgyakorlatokkal (energiacsillag, energiapaplan), játékos mondókák ismétlésével, mozgásos, figyelemfejlesztő játékokkal hangolódtunk egymásra, a témára. A zenehallgatás alatt mindenki lerajzolhatta egy színes hátterű lapra, hogy mi jellemző rá a leginkább, mit szeret csinálni a legjobban, miért hálás. Ezeket a lapocskákat egymás mellé ragasztottuk, ez lett a mi „hálapárnánk”.
Hatalmas élményt jelentett a gyerekek számára a tavalyi „hálabefőttünk” felbontása, a benne lévő feliratok közös elolvasása (Ezt a tavalyi tanévben a járványügyi helyzet nem engedte megvalósulni.). Megállapítottuk, hogy nagyon pici dolgok elegendőek ahhoz, hogy hálásak lehessünk valamiért, valakinek és ez milyen jó érzés. Ezután új cetlikre, új hála-feliratokat írtunk, és elkezdtük idén is feltölteni a kiüresedett hálaüveget. „Hálaborítékot” is készítettünk, amit mindenki a füzetébe ragasztott, hogy otthon is legyen helye a hála-feliratoknak.
A csodakantár (Mf 9-10.o.) című izgalmas történetet szájtátva hallgatták végig a gyerekek. Közösen értelmeztük a cselekményt, megbeszéltük, hogy kik a szereplők és ki, kinek lehet hálás a mesében. Ezt követően sétára indultunk az iskola épületében, majd körülötte is az udvaron. Előtte bizonyos területekre szívecskéket helyeztem, ezeknek a felkutatása volt a fő feladat. Amikor megtaláltunk egy-egy szívecskét, elmondtuk, hogy miért lehetünk hálásak az iskola ezen részen, mi az, amit az adott hely ad, adhat a számunkra. Azt is megbeszéltük, hogyan védhetjük, óvhatjuk iskolánk helyiségeit, hogy még sokáig élvezhessük az általuk biztosított örömöket. (Helyszínek, ahova a szívek kerültek: mosdó, tanári szoba, osztályterem, folyosó, előtér, tornaszoba, informatika terem, sportpálya, füves és betonos udvarrészek, homokozó.)
Az idei „hálafánkat” 3D-ben készítettük el. Igazi, vázába helyezett faágakra akasztottuk fel a hála-feliratokat tartalmazó színes faleveleket, ami csodálatosan illeszkedik az osztályterem őszi dekorációjához. „Hálavirágot” is készítettünk a füzetünkbe, aminek a szirmaira olyan pozitív, élet-igenlő feliratok kerültek (család, szeretet, egészség, barátság, házi kedvencek), amik hálára késztetnek mindannyiunkat.
Játszottunk egy kalapos játékot is, a kalapból számokat húzhattak a gyerekek 1-től 5-ig. A számokhoz táblára felírt fogalmak tartoztak, aki, amit húzott, ahhoz kapcsolódóan hálaüzenetet kellett, hogy megfogalmazzon a „miért vagy hálás?” kérdés alapján. (1=személy, 2=helyszín, 3=étel, 4=családi esemény, 5=jelen helyzet.)
A hónap feladatának a „Leghálásabb nyári pillanatok” címűt választottuk. Ezt az első rajzóráinkon valósítottuk meg, érdekessége pedig az, hogy puzzle sablonra alkották meg a gyerekek, amiket összeraktunk, majd felragasztottunk egy nagy csomagolópapírra, hogy a faliújságunkat díszítse. Az összeillesztett puzzle darabkák az összetartást, az egymáshoz tartozást szimbolizálják, és egyben azt az örömöt, hogy ismét együtt lehetünk az iskolában, közösen alkothatunk, gyarapíthatjuk tudásunkat, szaporíthatjuk élményeinket. Hálásak vagyunk, hogy az élet megint a „majdnem” megszokott rendben zajlik körülöttünk, bennünk!
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
Rajzoltunk hálavirágot is. Középen van a kisgyerek, a szirmokban pedig azok, akiknek hálás. Megbeszéltük azt is, hogy miért. Nagy örömünkre többen minket is berajzoltak a sziromba.