Az 5. c osztály ügyesen kivágva a szíveket, ráírták ki miért hálás.
A hála gyakorlása
Taktaharkányi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde
A nagyok elmentek az iskolába és az új gyerekek ismerkednek a csoport többi tagjával,szokásainkkal.Megêpítettük a boldogság várat,melynek kapuja mindenki előtt nyitva áll.Hálásak a gyerekek mindazért,hogy újra együtt vagyunk ,beszélgethetünk ,énekelhetü nk,verselhetünk.Lerajzolták a képzeletbeli várat ahol boldogan laknak ,ki királynő vagy királyfikénk.Hála befőtt készült a szülőknek,melyet örömmel vittek haza.
A heti tematikánk középpontjában a szüreti mulatság állt, mely gazdag és élménydús hátteret adott a „boldogító hála” témájú Boldogságóránknak is. A családi nap délelőttjén megtartott különleges foglalkozás nemcsak játékos és zenés elemekkel volt átszőve, hanem mély érzelmekkel, kapcsolódással, és hála-teljes pillanatokkal is.
A tervezésem alapját a magyar népmese, a „Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack” adta. Már a mese címe is hívogatóan játékos és szimbolikus – tökéletes volt ahhoz, hogy a gyerekek szívét megnyissuk a hála témájára.
A foglalkozást relaxációval indítottuk: Bagdi Bella „Szép nap, ölelj most át engem” című dala lágyan ringatta körbe a gyerekeket, először saját magukat ölelték meg, majd választottak egy társat, akivel összeölelkezve hajladozhattak. Ez a pillanat nemcsak lecsendesítette a gyermekeket, hanem mély, belső nyugalmat is hozott, miközben a szeretet érzését élték meg testi-lelki szinten.
Ezt követte egy vidám, klasszikus népi körjáték: „Kácsa, kácsa, özvegy kácsa…” A játék végén párt választottak a gyerekek, és egy különleges gyakorlat következett: megtanulták kimondani a hálájukat. Először az „egyesek”, majd a „kettesek” osztották meg, miért hálásak a társuknak. A válaszok szívhez szólóak voltak, őszinték, és tükrözték, hogy mennyire fontosak egymásnak a gyermekek.
A mesehallgatás során Boldog Dóra mesemondó lány elvarázsolta a gyerekeket, és életre keltette a szőlőt, az almát és a barackot – és a mögöttük rejlő emberi értékeket. A mese feldolgozása során a gyermekek aktívan részt vettek: beszélgettünk arról, ki volt hálás a mesében, és ők melyik szereplő bőrébe bújtak volna szívesen, és miért.
A mese után következett az egyik legmeghatóbb rész: minden kisgyermek kapott egy „hálavirágot”, amelyet odaajándékozhatott annak, akinek valamiért hálás volt. A gyermekek így fogalmaztak:
– „Azért vagyok hálás, mert játszik velem.”
– „Mert a barátom.”
– „Mert szeretem.”
– „Mert náluk alhatok.”
– „Mert elmehetek hozzájuk játszani.”
Ezek a mondatok nemcsak szívmelengetők, hanem tükrözik is, hogy a hála fogalma megérintette őket, beépült a gondolkodásukba.
A foglalkozás végén minden gyermek kiszínezhette a saját hála virágát, Bagdi Bella zenéjének kíséretében. Ezek a virágok mostantól a Boldogság vonatunkat díszítik, amely tovább visz minket a szeretet és hála útján – egyre magasabb szintek felé.
Számomra pedagógusként ez az élmény megerősített abban, hogy az ilyen foglalkozások nemcsak szórakoztatóak, hanem mély, érzelmi nevelést is biztosítanak. A hála, mint érzés, megjelenik a szókincsükben, a viselkedésükben és a kapcsolataikban. És ez a legnagyobb ajándék, amit egy Boldogságóra adhat.
Sülysápi Móra Ferenc Általános Iskola
Az idei tanévben új kis csapattal, egy első osztállyal kezdtem el a boldogságórákat. Először a szülőkkel ismertettem meg szülői értekezlet keretében a Boldogságóra Programot, majd a gyerekeknek is elmeséltem, hogy az iskolában boldogságórákat is fogunk tartani, és megbeszéltük, hogy milyen témáink lesznek a tanév során.
A gyerekek már nagy izgalommal várták az első órát. Megtanultuk az „Irka, firka…” c. lazító mondókát, hallgattunk Bagdi Bella dalokat, táncoltunk… majd a „háláról” beszélgettünk. Ügyesen elmondták, hogy ki miért vagy kiért lehet hálás, majd „hálagyöngyökre” rajzolhatták le azokat a gyerekek. A „gyöngyöket” nem felfűztük, hanem elhelyeztük egy falitáblán. Szép színes hálafalunk lett, amelyet örömmel nézegetünk nap, mint nap. 🙂
Várkonyi István Általános Iskola, Cegléd, Széchenyi út 14/d
Második évünket kezdtük az osztállyal a programban, így a dal felelevenítése gyorsan ment. Nagyon szeretjük ezt a dalt.
Feldolgoztuk Bartos Erika meséjét, megbeszéltük a hozzá tartozó kérdéseket.
Példákat hoztunk arra, kinek miért lehetek hálás.
Szíveket adtunk az iskolánkban dolgozóknak, hálánk jeléül. A szívre került mondatokat a gyerekek fogalmazták meg.
Jó volt látni a vezetők, a kollégák arcát, amikor átadtuk kis meglepetésünkre. ❤️
A hála gyakorlása
A Boldogságóra foglalkozást az „Égig érő fa vagyok,megnövök,mint a nagyok”relaxációs gyakorlattal kezdtük.
Ezután a gyerekeknek elmeséltem” A Hálafa története” című mesét,majd közösen elkészítettük a ” Hálafát”, amire mindenki ragasztott egy szivecskét ,és elmondta,hogy ő miért hálás.
Zárásként meghallgattuk a Boldogságóra szeptember havi aktuális dalát: Bagdi Bella: „Szép nap ölelj át engem „című dalt.
A 2025-2026-os nevelési évben óvodánk 4 csoportjában, azaz minden csoportban működik a ,,Boldogságóra”.
A szeptemberi témához, a hála gyakorlásához választottak pedagógusaink különböző feladatokat.
A Katica csoportban a kiscsoportos gyerekekkel beszélgettünk a ,,köszönöm” szó fontosságáról, megértettük, hogy miért fontos valamiért hálásnak lenni, miért kell minden kedvességet észrevenni és megbecsülni. Kiemeltük az adott nap szép eseményeit, mondatbafoglaltuk, hogy miért mondanánk egymásnak köszönetet. Ezek mellett nagyon sokat táncoltunk a gyerekekkel, mely során kihangsúlyoztuk az egymás iránti kölcsönös tisztelet, odafigyelés fontosságát.
A Maci csoportban ,,Hálasétával” tisztelegtek a felnőttek és a gyerekek azon dolgok előtt, melyek a mindennapjaink szerves részét képezik. Megsimogatták a környezetükben élő embereket, növényeket. Köszönetet mondtak a dolgozóknak és egymásnak.
A Napsugár csoportos gyemekek egy napon behozták a számukra legkedvesebb játékot, megmutatták barátaiknak és elmesélték, hogy miért kedves az számukra.
A Süni csoportos gyerekek ,,Hálaszivet” készítettek, mellyel kifejezték azt, hogy kinek mondanának köszönetet, ki a legkedvesebb velük. Az óvodai jelükkel ellátott szivecskét helyezték bele a ,,Hálaszívbe”.
Mindannyian énménydúsan kezdtük a nevelési évet, lelkesedéssel, aktívan vetették bele a pedagógusok és a gyerekek magukat a Boldogságórák világába.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Boldogságóra az 5. osztályban a hála témakörében.
A tiszta hegyek napja alkalmából együtt megnéztük Bartos Erika: Megsértődött a Gellért hegy című meséjét, majd kérdések segítségével feldolgoztuk a mesét. Végezetül kiszíneztük a témához tartozó képet.
1.Foglalkozást kezdő relaxáció:
Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…”
2.Foglalkozást kezdő éneklés:
Bagdi Bella: Szép nap ölelj most át engem…
3. A téma bevezetése:
Add tovább a falevelet!
Beszélgetőkör kezdeményezése:
” Te miért vagy hálás?”
4. A téma feldolgozása mesével:
Bezzeg Andrea: A hálafa története
5. Hálakert készítése
6.A foglalkozás lezárása: ( + a családok bevonása)
A gyerekek megismerik és kiszínezik a hála jelét és otthon átadhatják valamelyik családtagjuknak.
7. Foglalkozást záró éneklés:
Bagdi Bella: Erősség dalok – Hála
8. Óvodánk bevonása:
Hála befőtt készítése
A hatodik osztály szeptemberi alkotása a „Hálás vagyok…” címet kapta.
A szeptemberi boldogságórát elkészítette: Bartókné Lipták Adrienn