Az iskola faliújságján keresztül kértük a diákokat, hogy írják le, miért hálásak a nyárnak. Az anyagot a Boldogságóra szakkörös gyerekekkel készítettük.
A hála gyakorlása
Ebben a tanévben nemcsak az osztályomban, hanem a 2.b osztályban is tartottam boldogság órákat. A boldogságfokozó hálát ” A csodakantár” mesén át vezettem be. Majd Beszélgettünk arról, mit jelent mindenkinek s hogy mutatják ki. Végül elkészítették a gyermekek a saját hálakártyáikat szeretteiknek.
Örömmel hallgattuk meg a hónap dalát. Közben együtt énekeltünk és mozogtunk. Utána összeszedtük, hogy miért is lehetünk hálása, ki iránt érezhetünk hálát. Majd a gyermekek elkészítették a hálakövet, melyet odaadtak egy általuk kiválasztott személynek, aki iránt hálát éreznek valamiért.
Mivel befogadás időszakát éljük, (3 éves gyerekek) az ismerkedésre fektettem nagy hangsúlyt. Sokat játszottunk együtt és ismerkedtünk olyan kifejezésekkel, amik egy közösségben fontos szerepet töltenek be. Tanulgatjuk, hogy a kezünket ölelésre, simogatásra használjuk, ha ütünk vele fájdalmat okoz. Megköszönjük az ebédet az egyéb segítséget felnőtteknek, társaknak. Megköszönjük a szeretetet, amit másoktól kapunk. Megtanulunk örülni annak, ha mások játszanak velünk és ezt kifejezzük verbális és metakommunikációs jelekkel. Megismerkedtünk a hála fogalmával: elbáboztam a három csibe mesét. Megbeszéltük, hogy a két kiscsibe hálás volt a fehér csibének amiért megmentette őket a rókától. A foglalkozás zárásaként színes tenyérnyomatokat festettünk meg fának, amit később haza vihettek anyukájuknak, hálájuk jeléül.
Elkészítettük rajzos hálabefőttünket,melyben kimutattuk érzéseinket az iskolakezdéssel kapcsolatban.
Erkel Ferenc Ének Zenei Általános Iskola
Összegyűjtöttük, hogyan tudjuk kifejezni hálánkat.
A hála témájával kapcsolatos beszélgetést követte a plakát elkészítése.
Megbeszéltük, hogy miért is nagyon fontos, hogy minden nap hálát adjunk azért amink van.
Majd készítettünk egy hálaposztert.
A hála jelentőségéről beszéltünk a gyerekekkel.
Miért is fontos dolog, hogy az életünkben hálásak legyünk dolgokért.
Hálaposztert készítettünk képekből.
A Nagykozári Óvodában szeptembertől újra megkezdtük a boldogságpercek gyakorlását. Az őszi hónapok első témája a boldogságfokozó hála volt. A nagycsoportosainkat igyekeztünk megismertetni a hála fogalmával. Az óvodai mindennapokból, legfőképp játékokon keresztül olyan példákat kerestünk melynek ők is részesei voltak. Ezek a pillanatok nagyon értékes percek voltak, mert érezték, hogy apró, de értékes boldogságot hoztak a mindennapokba. A hálafa történetét is nagyon figyelmesen hallgatták, ami teljesen átjárta, meghatotta őket. Beszélgetés során felfedeztük egymás hálás pillanatait, amit szívesen megosztottak csoporttársaikkal is. Majd a gyermekek egy virágos mezőt rajzoltak, legalább 4-5 virággal és megbeszéltük, hogy ki miért hálás. A gyermekek ezen gondolatait ráírtam a virágokra, hogy amikor a szülők olvassák ezeket a gondolatokat, őket is átjárja a jó érzés. A beszélgetések alkalmával nagyon sokan említették, hogy hálásak, hogy itt lehetnek a barátaikkal az óvodában, ezért az összetartozás örömeként ölelő csapatokat alakítottunk ki. Mindenki különböző jeleket kapott a kezébe és akik azonosak voltak össze kellett állniuk egy hálakörbe és megölelniük egymást. Ezt többször eljátszottuk, hogy lehetőség szerint mindenki megöleljen mindenkit.