2021. szeptember: Hála hónapja
A nyár folyamán beszereztem a gyerekeknek egy szőke, virággal díszített hajú kislány babát, amit egy kincsesládába rejtettem a tevékenység megkezdése elején. Az asztalra kiraktam, persze kíváncsiak voltak, „mi van benne?” Az én titkom! Mondtam nekik. „Szóval ki emlékszik valamire, ha megmutatom a könyvemet?” Elővezttem a Boldogságöra tankönyvemet, és elkezdtem lapozni. „Nézzétek milyen színes! Mire emlékeztet ezt titeket?” Nem tudták, csak a szivárvány jutott eszükbe. Ekkor odaálltam a Boldogság lépcső mellé, és mutattam a könyvet, aztán a lépcsőt a kezemmel. Akkor ugrott be nekik, hogy színes, mint a lépcső. Megbeszéltük a lépcsőfokokat, a Boldogság Kastélyt, hogy még jobban felelevenítsék a múlt eseményeit. Relaxációnak lehullot faleveleket játszottunk , mutattuk, ahogy leesik a fáról a levél, szépen ringatózva, utána pedig elterül a földön. Na ezek után belekukucskáltunk a ládikába, ahonnan kivettem Boldog Dórát. Nagyon tetszett nekik, felcsillant a szemük. Meghallgatták a könyvben lévő mesét, Bezzeg Andreától; A Hála fa történetét. A mese után,akit Dóra megsimogatott, elmondhatta, hogy Ő most miért hálás. Hálavirágot adtunk körbe, még a kicsik is elmondták, hogy miért hálásak annak a pajtásuknak, akinek éppen odaadja a virágot. Nagyon okos válaszok születtek, amiket még meg is tapsoltunk. Még a kicsik is próbálkoztak megfogalmazni néhány örömforrást. A hálavirág után jött a tánc. De előtte elbúcsúztunk Dórától, aki hálavirággal a kezében ment el aludni a kincsesládájába. Bella zenéje következett: Világomban minden rendben van, és a Ha boldog vagy… zenét csináltuk végig, kiabálással, mutogatással együtt. Többször használtam a hálás vagyok, mert… kifejezést, hogy minél többet hallják ezt, hátha valamikor természetessé válik a használata.
Kedden már reggel lefestettem a fát csomagoló papírra, mert előző nap megígértem, Hála fát készítünk. Akik érkeztek, mindjárt maszatosak is lettek, mert összefestékeztem a kezüket, az általuk kiválasztott színnel. Rányomtattuk a fára, vagy fa alá, kinél milyen célt szolgált a falevele, az előző napi Hála fa mese alapján. Kiraktuk a faliújságra, lássa mindenki. Egy fénykép is készült a csoportról a fa előtt. A relaxálás Bella, Szép nap ölelj most át engem… dala volt, amire aranyosan el kezdtek ringatózni. Tetszett nekik, amikor felfedezték a hála szót, illetve megfogalmazást az énekben. Ma igaz történetet „meséltem”, ugyanis a facebookon pont reggel olvastam egy eldobott, és aztán mentett kiskutyáról. Megbeszéltük, hogy nemcsak az emberek, hanem az állatok is lehetnek Hálásak. Tátott szájjal figyelték a történetet, és azt szeretem, hogy ilyenkor egy csomó élmény jut eszükbe, záporoznak az ’én is mondani akarom’ mesék. Most újra rákérdeztem, változott-e valamit a hála érzetük valami iránt, akarnak-e változtatni, vagy mást mondani, mint tegnap. Sokan változtattak, egyre több fogalmi érzelem született, a tegnapi tárgyihoz képest. Azt hadd osszam meg, hogy négyen is mondták, hogy nekem hálásak. Miért? kérdeztem, mert tanulunk ilyen érdekes dolgokat? Igen! Volt a felelet. Az udvaron kis kosárkából végig „kínálták” az óvoda dolgozóit, hogy Hála-virágot, Hála-kártyát, vagy Hála-levelet válasszanak, legyenek szívesek, írják rá, hogy miért hálásak, és dobják be a Tulipán csoport öltözőjében elhelyezett Hála kincsesdobozunkba. Egyedül akartak menni ezt elintézni, négyen a csoportból, és sikerült is megoldaniuk.
Hála-virág készítés volt szerdán, a nagyoknak ragasztani kellett tépés-ragasztás technikával, krepp papírral, a kisebbek választhatták a színezést is. A polcukra tettük a virágokat, hogy vigyék haza. A Hála dalt ma is meghallgattuk. Ma verseltünk, A cinege cipőjét tanulgattuk. Kinyitottuk a Hála dobozt, és elolvastam a gyerekeknek, hogy az óvoda dolgozói mit írtak a papírokra. Cukik voltak a kollegáim, mert többen írták, hogy hálásak a gyerekeknek, hogy vannak nekünk, és mosolyognak. Ez szemeket csillogtató volt. Házi feladatot kaptak, mert most szüleikkel kellett kitöltetni a Hála papírokat, délután már így fogadtuk a szülőket. Holnap ezeket is elolvassuk.
Csütörtökön színezéssel kezdtük a reggelt, a munkafüzetből kiszínezték a gyerekek, hogy miért hálásak. A legtöbben persze mindent beszíneztek. Megbeszéltük menet közben a képeket, ki mit ért alatta. Akik tegnap nem kérték meg szüleiket a Hála virág kitöltésére, reggel megtették. Hála kört alakítottunk, fogtuk egymás kezét, és be kellett kiabálni a kör közepébe, miért lehetünk hálásak. Eleinte megrökönyödtek, de aztán záporoztak a szavak. Elhangzott több óvodai, általuk ismert dolgozó neve: Zsóka, Margó, Jutka, Zsuzsa néni, én is.
Pénteken a reggel rajzolással telt, A/5-ös papírra kellett lerajzolniuk, hogy kinek a leghálásabbak?! Persze a családjukat, egy kisfiú a kutyáját, egy kislány a barátait rajzolta le. Reggeli után begyúrtuk a Hála sütit (kókuszgolyót), megformázták, kókuszba hempergették. Ebéd előtt megkínálták az óvoda néhány dolgozóját, vezetőjét is. A gyerekek nagy örömmel ették a gyümölcs mellé. Azt mondtuk azért, hogy a mai napot a hála mellett, még édesebbé tegyük. Táncoltunk, vonatoztunk zenére. Aztán előcsalogattuk Dórát a kincsesdobozból. Megdicsérte őket, hogy milyen sokat dolgoztak a héten, összegezte, hogy mennyi mindent csináltak a hála jegyében. Megkérdezte a gyerekektől, hogy mit éreznek, milyenek lettek most a hét végén, miután sokat beszélgettek, meg foglalkoztak a hálával. Sajnos ez a kérdés kicsit nehéznek bizonyult, csak nagy segítséggel tudtak válaszolni, illetve értették meg. Mégpedig: türelmesek, segítőkészek, jószívűek, kedvesek, barátságosak… lettek. Dóra elköszönt, elbújt a ládikójába, és megígérte, hogy visszatér októberben, az optimizmussal, vagyis jókedvűséggel. Cukik voltak, nem akarták, hogy elmenjen, megsimogatták!