Hála téma a 6. oszt.-ban
A hála gyakorlása
Szikszai György Református Általános Iskola
A gyerekek a boldogság szó szinonimáit írták fel a gombácskájukra.
Átbeszéltük, hogy szerintük kik a boldogok és Jézus hogyan gondolta, hogy boldogok a lelki szegények.
A Felhőcske csoportban az idei tanévben kezdtük a Boldogságóra programot. Középcsoportos gyerekek lévén, izgalommal vártuk a gyerekekkel együtt.
Az első tevékenységen megtekintettük a Boldogság várát, és jól látható helyen elhelyeztük a csoportban. Megbeszéltük, hogy a várhoz tíz lépcsőfok vezet, különböző feladatokkal.
A z első feladat a hála gyakorlása volt. Érdekes élményeik vannak a gyerekeknek a hálával kapcsolatban. Hálásak a családért, a testvérekért, és különösen a játékokért.
Hálakövet készítettünk a várhoz vezető úthoz, majd hálafa készítésével zártuk le a foglalkozást, témát.
Örömmel várjuk a következő feladatot.
Csoport neve : 2.d osztály
Helye: Kövy Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Nádudvar , földszint 4.terem
A téma : A hála gyakorlása
Óra cél és- és feladatrendszere: A reális önszemlélet és az érzelmi intelligencia fejlesztése.
Tantárgyi koncentráció: magyar irodalom, ének-zene, etika, vizuális kultúra, technika
Az órát tartja: Tőzsér Jánosné tanító
Óravázlat Boldogságóra, Hála I.
Idő: 2022.szeptember 5.
1. Motiváció, ráhangolás:
– Köszönés szív mutatás egymásnak
– Szép napot kívánok a gyerekeknek!
-Álljunk körbe és mondjuk el „Égig érő fa vagyok,megnövök,mint a nagyok…”
A csoport hangulatához igazodva , zenehallgatás, mindenki választ magának párt, hogy ki mellé szeretne ülni!:)
Bagdi Bella: Jól érzem magam
3.A Téma bevezetése :Hála
Ki tudja mi az a hála? A hála szívből jövő köszönet. A hála az a köszönet, az az érzés, amit alig tudunk elmondani. Akik hálásak, azok boldogabbak. Most mindenki kap egy levél alaklemezt , amit átrajzol és elkészítjük az ősz Hála Tündér szoknyáját. Mindenki lerajzolja a falevélre,hogy kinek hálás valamiért. Azt is lerajzolhatja vagy odaírhatja, hogy miért hálás.
Mindenki rajzol. Közben zenét hallgatnak.
Bagdi Bella :Hála
4. A TÉMA FELDOLGOZÁSA
Mindenki elmondja, hogy mit rajzolt, kinek és miért hálás.
A szoknyára tűztük a leveleket.
5. AZ ÓRA LEZÁRÁSA
Meditáció :lefekszünk a szőnyegre , Lehunyjuk a szemünket és figyelem a légzésemet, és engedem, hogy megérkezzen a figyelmem a belső világomba.
Szép lassan mély levegőt veszek, aztán lassan kieresztem az orromon. Arra gondolok, hogy hálás vagyok a barátaimért, szeretteimért.
S lassan kinyitom a szemem.
6.Értékelés
Téma továbbgondolása
Társasjáték
Játszatok a Pozitivity társasjátékkal ,és az órákon megtapasztaltakra a Hála -pataknál saját élményetekről kell mesélnetek!

Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Mini csoportos gyermekekkel dolgoztuk fel a hála témakörét.
A relaxálás után a gyerekek meghallgatták Szutyejev: Okoska botocska történetét. A bölcs süni egy bot segítségével többször is kisegítette barátját a nyulat, amiért Ő nagyon hálás volt.
Ezután beszélgettünk, hogy mikor érzünk hálát?
– Ha szeretnek bennünket.
– Ha megdicsérnek bennünket.
– Ha játszanak velünk.
– Ha anya finomat főz otthon.
– Ha elmehetünk játszótérre.
– Ha mamáék vigyáznak ránk, és játszanak velünk… Ezek voltak a válaszok.
Szeptember 30- án ezért Nagyi délelőttöt szerveztünk, melyre meghívtuk a Nagyszülőket, egy közös játékos délelőttre.
Mamák, taták érkeztek egy- egy tányér finom süteménnyel, és közösen játszhattak, énekelhettek, barkácsolhattak unokáikkal.
Nagyon jól sikerült ez a délelőtt, amiért a gyerekek, és a nagyszülők is hálásak voltak.
Első boldogságóránkat tartottuk másodikosaimmal, nekik és nekem is újdonság volt ez a foglalkozás. Lelkesen és nagy kíváncsisággal érkeztek meg a gyerekek a foglalkozásra. A hónap dalával kezdtünk ráhangolódni a témára, majd beszélgetést folytattunk a hála jelentésével kapcsolatosan. Mindenki megpróbálta az adott naphoz kapcsolódóan megfogalmazni, miért is érezhet aznap hálát . Ezután a Csodakantár című mese meghallgatásával próbáltuk még inkább megközelíteni a témát. A mesére reflektálva megállapították a gyerekek, hogy a hála kölcsönösen örömet, boldogságot tud okozni. Hálagombákat alkottunk, hogy „szaporodjon a hála ,mint a gomba”. „Testbetűkkel” kiraktuk a hála szót.
Az első boldogságfokozó témánk alkalmával megbeszéltem a gyerekekkel, hogy mit jelentenek a boldogságóra foglalkozások. Minden hónapban feltesszük a hónap témájának a logóját a lépcsőfokokra, mellyel egyre közelebb jutunk a várhoz. Relaxációs játékkal hangolódtunk a témára, majd megismerhették a Hálafa történetét. Mese után közös beszélgetéssel dolgoztuk fel a témát. A szívpárna átadásakor a gyerekek elmondhatták miért lehetnek hálásak. A gyerekek nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak egymásra és erre a témára. Felsoroltunk különböző dolgokat, amiért hálásak lehetünk, tudatosan örülhetünk az életünk során. A gyerekek le is rajzolták amiért hálásak lehetnek, majd elkészítettük a mi Hálafánkat, melybe minden gyermek örömmel részt vett. A hónap dalát jó szívvel hallgatták a gyerekek, még pihenés idő előtt is kérték, hogy újra meghallgathassák. A hála logóját feltettük az első lépcsőfokra.

A hónap feladata a hála gyakorlása volt. Sajnos a beszoktatás nem volt egyszerű az idei tanévkezdéskor, így a hónap feladatára kevesebb idő és energia jutott.
Természetesen megbeszéltük, miről is szólnak a boldogságórák, hogyan juthatunk fel a Boldogság várába.
A hála nehezen megfogható fogalom a gyerekek számára. A kezdeti beszélgetés során nem igazán tudták megfogalmazni, mi is ez, mikor érzünk hálát, milyen érzés stb.
Kialakítottuk a szokásrendet, hogy a reggeli beszélgetést a Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem… kezdetű dallal indítjuk. Ha meghallják, azonnal kört alakítanak, törökülésbe ülnek és megfogják egymás kezét már a kicsik is.
Készítettünk fákat, melyre színes faleveleket ragaszthatott az, aki hálás volt valamiért. Akinek nem készült fája, az az ösz színeiből válogathatott krepp-papír szalagot, amit a csoportszoba díszítésére felragaszthatott egy hurkapálcára.
Meghallgattuk Nasu mackó szerencséjéről szóló mesét, ami a kicsik számára hosszúnak bizonyult.De több alkalommal is elmondtuk a mesében elhangzó mondókát és próbáltam a mesébe minél több hangutánzós, mozgásos elemet belevinni, hogy felkeltsem és fenntartsam az érdeklődésüket.
Felszálltunk a hálavonatba is, majd felkerült az első lépcsőfokra a hála jele, a hálavirág.