Szeptemberi Boldogságóra témánk a „Hála gyakorlása” volt. A témát Bezzeg Andrea: A hálafa története c. meséjével vezettem be, a foglalkozást kezdő “Égig érő fa vagyok” relaxációs gyakorlat után. Mesélés közben a hangszínemmel, verbális és nonverbális eszközökkel is érzékeltettem a mese hangulatát, így annak végére sikerült derűs, elfogadó, családias légkört kialakítanom.
A mese megismerése után saját hálafánkat is elkészítettük, melyek mellé egy hálaszívet is készítettünk. A hálaszívet szeretett dajka néninknek ajándékoztuk, miközben elmondtuk Neki, hogy mennyire hálásak vagyunk azért amit a mindennapokban értünk tesz.
A tevékenység végén meghallgattuk Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek c. dalát, melyre örömmel táncoltak a gyerekek.
A délelőtt során a gyerekek jól érezték magukat, a közös élmények az összetartozás érzését erősítették, a betervezett célok, feladatok megvalósultak.
A felkínált tevékenységek alatt a gyermekek nem csak emberi kapcsolataikban, hanem a természet elemeivel, életük eseményeivel kapcsolatban is erősíthették a hála érzését.
A hála gyakorlása
„A Hála az a kulcs, amely kinyitja a boldogság kapuját”
A Nyíregyházi Bem József Általános Örökös Boldog Iskola megünnepelte a Hála Világnapját, mely szeptember 21-én van.
Négy osztály tanulói hála kulcsok készítésével fejezte ki a hála érzését.
Célunk, hogy kifejezzük megbecsülésünket mindazok iránt, akik tettek valamit másokért, és hogy értékeljük az élet pozitív dolgait, az apró örömöket. A hála kulcsok készítésekor, színezésekor gyakoroltuk a mindennapi hálát egy egyszerű köszönömmel, illetve tudatosan figyeltünk arra, amink van.
Szeretnénk felhívni a figyelmet azokra a pozitív dolgokra, a környezetünkben lévő szépségekre, amelyek körül vesznek minket a mindennapi éltünkben és tevékenységünkben.
„Hála Mindenért”
Szeptember hónapban a hála gyakorlása témakör feldolgozása során írtunk hálatáviratokat. Készítettünk hálagyöngyökből gyöngysort.
Az első boldogságórán a háláról beszélgettünk, miközben kikerekedett a kis csapatunk hálavirága.
Kiváló alkalmat teremtett arra, hogy megosszuk egymással azt, amiért és akiért hálásak vagyunk.
Örömteli élmény volt!
Szeptember 21 – A HÁLA világnapja
A gyerekek a Hála világnapja alkalmából saját szavaikkal fogalmazták meg, miért éreznek hálát. Őszinte és szívet melengető gondolataikban gyakran említették a családjukat, barátaikat, az otthon melegét, valamint azokat az apró örömöket, amelyek boldoggá teszik őket a mindennapokban. Szavaik egyszerre voltak meghatóak és elgondolkodtatóak, tükrözve, hogy a hála érzése már egészen fiatal korban is milyen mélyen jelen lehet.
Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Hála a csoportunkban
A szeptemberi Boldogságóra témája a Hála volt. Az új nagycsoportosok már nagyon várták a Boldogságórát. Bemutattam nekik Boldog Dórát, a bábunkat. Beszélgettünk a Háláról. A boldogságkutatók szerint ez az egyi leghatékonyabb boldogságszint-növelő technika. Majd Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatait csináltuk. Táncoltunk Bagdi Bella zenéjére. Elbáboztam a Hálafa történetét. Játékos feladatként mindenki elmondta, hogy kinek hálás és miért? Majd rajzoltak egy rajzot annak, akinek hálásak. Végezetül elkészítettük a közös őszi hálafánkat. A gyermekek nagyon ügyesek és figyelmesek voltak. Tetszett nekik ez a témakör.
Az első Boldogságóránkat szeptember végén tartottuk meg összevont 1-2. osztályban. A „Napimádás” relexációs gyakorlattal kezdtünk. Ezután meghallgattuk a hónap dalát, mellyel ráhangolódtunk a témára. Megbeszéltük, miért lehetünk hálásak a mai nap,
majd felsoroltunk olyan dolgokat, amik természetesek, és csak akkor szembesülnénk
az értékükkel, ha hiányoznának a napunkból! (reggel/napközben/este)
Látszott a gyerekeken, hogy soha nem foglalkoztak még azzal, hogy megfogalmazzák az ilyen jellegű érzéseiket, gondolataikat. Először én mondtam el, kinek voltam legutóbb hálás és miért, majd mindenki sorban elmesélte a kis történetét, a többiek figyelmesen hallgatták.
Elolvastam a Hálafa történetét, és hosszasan beszélgettünk arról, milyen dolgokért lehetünk hálásak és kiknek, mivel szokták meghálálni a segítséget, vagy kedvességet, illetve hogy hogyan kapcsolódik össze a hála a boldogságérzetünkkel. Ezután felálltak, és odamentek társaikhoz, megölelték egymást, és elmondták, ki miért hálás a másiknak. Elkészítettük a Hálakertünket is. Virágokat színeztek és nyírtak, majd egy tojástartóba ragasztottuk azokat, és elmondták, kire gondoltak színezés közben.
A Hálakert az osztálytermünket fogja díszíteni, és valahányszor ránézünk, mindig eszünkbe fog jutni, hogy miért is érdemes kifejeznünk a hálánkat a másik ember felé.
Az órát meditációval zártuk: „anya szeret, apa szeret, biztonságban vagyok….”
….hogy ne engedjük el a Hála témakört októberben sem, mindenki elkészítheti majd a Hálagyöngysorát. Amikor valamiért úgy érzi, hogy hálás lehet valakinek, ráfűzhet egy gyöngyszemet. Október végén megnézzük, kinek lett a leghosszabb a gyöngysora. A gyerekek megtarthatják, vagy oda is ajándékozhatják majd valakinek.
Az idei tanévben újra elkezdtük a Boldogságórákat, ráhangolódásként egy ölelős játékot játszottunk. Miután körbeértek az ölelések, arról beszélgettünk, milyen érzés volt, mikor megöleltek…
Hálás szívvel gondoltunk vissza az átélt nyári élményeinkre, és örömmel töltött el minket, hogy újra együtt lehetünk. Felolvastuk Varga Katalin: Milyen a jó óvodás című meséjét. Mivel nagycsoportosok lettünk, átbeszéltük a gyerekekkel, hogy nekünk kell példát mutatni a többieknek. Buzdítottuk őket, hogy segítsenek beilleszkedni a legkisebbeknek, támogassák a középsősöket ha szükségük van rá.
Mindennapjainkba is igyekszünk belecsempészni azokat a pillanatokat, amik melegséggel tölthetik fel a szívünket. Új szokásként hála kézfogással köszönjük meg egymásnak a közös játékot minden mozgásos foglalkozás végén.
A hála gyakorlása volt a mai téma. Terveim szerint sikerült. Sok gyerek volt gyorsan elfáradtak. A virágokat kiszínezték majd azoknak adták oda, akit barátjuknak tekintenek. Relaxáltunk is.